Berta Sándor

2020-tól válthat ARM processzorokra az Apple

Az Intel azzal számol, hogy az Apple 2020-tól lemond a processzorairól és átvált az ARM fejlesztésű chipekre. Ez ugyanakkor nem csupán az Intel számára járhat majd következményekkel, bár tény, hogy a folyamat miatt a társaság teljesen kiszorulhatna az Apple termékeiből.

Az Axios tudósításában kiemelte, hogy az Intel magas rangú munkatársai már tárgyaltak egy ilyen lehetséges forgatókönyvről. A hír nem új, hiszen már tavaly áprilisban kiderült, hogy 2020-tól az Apple saját processzorai kerülhetnek a Mac számítógépekbe. Akkor még arról volt szó, hogy a Kalamata kódnevű projekt még korai szakaszban van. Később a The Oregonian arról írt, hogy a kaliforniai társaság egyik laboratóriumában két tucat mérnök dolgozik a projekten és köztük van az Intel néhány korábbi munkatársa is. Az Apple készülékeikben lévő processzorok teszik ki az Intel bevételének 5 százalékát.

A Mac számítógépek tulajdonosai számára egyelőre semmi sem fog változni, mert az Apple továbbra is elérhetővé teszi majd a szükséges MacOS-verziót. A kaliforniai óriáscég történetében nem ez lesz a hasonló váltás, hiszen korábban a Motorola chipjeiről váltott a PowerPC processzorokra, majd utána azokról az Intel CPU-ira. Ezzel párhuzamosan pedig megtörtént a Macintosh operációs rendszerről való átváltás a Unix-alapú Mac OS X-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #4
    Pár éve még azt tanították, hogy az Apple procik már 5-6 utasítás szélesek, viszont az ARM még csak 3-4-nél tart. De ha a benchmarkokat nézzük akkor is az apple procik agyonverték a mezőnyt az utóbbi években (nem vagyok apple fan btw). Szal nekem nem áll össze a kép most.
  • nlght #3
    Legjobb tudomásom szerint az Apple procik a telókban, tabletekben mind RISC-ek. Ez már lefutott menet, az Intel harcolt az Atom procival a CISC oldalon, végül beismerték pár éve a vereséget és leépítették a részleget.
    A CISC nem tud versenyezni a legfontosabb mutatóban, ami a teljesítmény/disszipáció, ugyanis passzív hűtésű eszközökben ez a legfontosabb. Aktív hűtésű eszközökben más a helyzet.
  • Macropus Rufus #2
    Hát ez akkor egy hit vita lesz, hogy RISC vagy CISC. :))
    A CISC procik komplexebb utasításai rövidebb programokat eredményeznek, amelyek egyrészt kevesebb tárolóhely felhasználását jelentik, másrészt a program gyorsabb végrehajtását eredményezik, ellentétben a RISC-el. Programjainak rövidebb végrehajtási ideje egyrészt a kevesebb utasítás előkészítéséből, másrészt a rövidebb program miatti kevesebb memória-lapváltásból adódik. Na most viszont a RISC kevesebb energiát eszik mivel kevesebb komponensből is áll. Viszont a lefordított kód több utasításból áll mint a CISC ami nem jó. Viszont a CISC processzorok kevesebb tárolóhely lekötése csak viszonylagos, mert bár a szükséges utasítások száma alacsonyabb, de azok önmagukban hosszabbak, mint a RISC processzorok esetében. És még van nagyon sok olyan tény, ami miatt nem teljesen egyértelmű, hogy jó vagy rossz hosszú távon a CISC váltásra RISC-re.
  • jkedzs #1

    https://www.youtube.com/watch?v=IfHG7bj-CEI
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2019.02.27. 20:24:26