Gyurkity Péter

Öt kamerával jön a Nokia 9

Ezt pedig vadonatúj hardver egészítené ki, még az idei évben.

A Nokia, pontosabban a HMD Global kapcsán nem is olyan rég még arról írtunk, hogy a PureView márkanév megszerzését követően hamarosan ismét piacra dobhatnak majd ilyen telefonokat, várhatóan kiemelkedő minőségű kamerákkal. Most a soron következő zászlóshajóról futottak be részletek, fotókkal kiegészülve.

A külső források által megszellőztetett felvételek eleinte némi kétkedést váltottak ki az érdeklődőkben, egyesek ugyanis Photoshop-munka eredményének tartották azokat. Ezt követően azonban egy további, az elmúlt időkben többször is megbízhatónak bizonyult személy is megerősítette az eredeti bejegyzés hitelességét, ami már sokakat szemöldök-felvonásra késztetett. Eszerint a Nokia 9 valóban egyszerre öt kamerára támaszkodna, azt azonban még nem tudjuk, hogy ennek pontosan milyen funkciója lenne, illetve hogy az egyes szenzorok milyen további opciókat tennének számunkra elérhetővé. Amennyiben sor kerül a megjelenésre, erre még az idei évben sort kerítenek.


A Nokia 9 a képek alapján fém kerettel és üveg hátlappal bukkanna fel a piacon. Ez utóbbin helyezkedne el az összesen 5 szenzor, mégpedig csillag-elrendezésben, a széles-látószögű felvételek, valamint telefotó-funkció támogatásával, némi szoftveres varázslattal tökéletesítve a végeredményt. Megjelenik itt továbbá a dual-tone LED Flash opció is, azt azonban még nem tudjuk, hogy milyen további komponenseket préselnének a burkolat alá. Tekintettel arra, hogy a Snapdragon 855 alkalmazása már nagyon közel van, jó eséllyel ezen vadonatúj chipre esik majd a választás, a hivatalos bemutatóra pedig még az idei évben, talán az ősz folyamán sort keríthetnek, erről azonban szintén nincs információnk. Egyesek októberre teszik a bemutatót, amit néhány héttel később követne a hivatalos piaci debütálás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #3
    Pont azért rakják tele kamerával, hogy ne egy baszott nagy legyen, hanem több kicsi, amivel ugyanolyan eredményt próbálnak elérni... A szoftveres (és AI+ az ehhez szükséges hardveres) fejlődéssel egyre jobban megközelítve az "ugyanolyan"-t...

    Persze ez csak egy irány, van olyan megoldás is, hogy a kamerák nem együtt dolgoznak, hanem külön-külön más fotózást tesznek lehetővé. Pl. egyikkel tele, másikkal nagylátószögű fotót lehet csinálni, és semmi közük egymáshoz, csak egy készüléken vannak.

    És olyan is előfordul, hogy csak dísznek raknak rá több kamerát. Ez esetben érthető a "Mi ez az új fos trend hogy szarásig rakják kamerákkal a telók hátoldalát?" jellegű hozzáállás.
  • ostoros #2
    Vagy lehetne különféle funkciókkal. Infra kamera, UV- kamera, normál kamera, stb.
    Fejedre szíjazod és te leszel a predátor. :DDDD
  • Zulu12 #1
    Mi ez az új fos trend hogy szarásig rakják kamerákkal a telók hátoldalát? :D Az eleje az egy nagy kijelző lesz (vagyis már az) a hátoldala meg egy rohadt nagy(sok kicsi) kamera :D Hurrá :)

    Amúgy kamerák terén lehet jobb lenne ha valamilyen feljhajtható baszott nagy optikai lencsét lehetne ráhajtani a kamerára. Jó persze lehet már ilyet külön venni de így meg egybe lenne a telóval oszt lehetne vele villogni :D