Gyurkity Péter

Már kínai a legnagyobb telefongyártó

Az ünnepi szezonban a 3 márka tulajdonosa volt az első, bár az Apple is jól szerepelt.

A tavalyi év utolsó 3 hónapjával kapcsolatban már korábban írtunk arról, hogy az Apple szállította le a legtöbb okostelefont, megelőzve ezzel a nagy rivális Samsungot. Legutóbb azonban már arról számolhattunk be, hogy alapos visszaesést jósolnak az első három hónapra nézve, miközben a kínai piac először csökkent, így kérdéses volt, miként módosul az összkép. Most érdekes számokat ismerhetünk meg.

Egyszerre két fontos felmérés is napvilágot látott, ezeket pedig most egy időben részletezzük, hogy még pontosabb képet kapjunk a jelenlegi helyzetről. A Counterpoint Research anyagából kiderül, hogy az ünnepi szezonban már egy kínai vállalat végzett az első helyen, amely azonban 3 különböző márka (az Oppo, a Vivo, valamint a OnePlus) tulajdonosaként lehetett az első, miközben éves szinten az Apple-t szorította maga mögé, megkaparintva a második helyet. A BBK ezzel felzárkózott a Samsung mögé, idén pedig várhatóan folytatódik a trend, ami azonban nagyrészt azon múlik majd, hogy az említett márkákat viselő okostelefonok miként szerepelnek majd a Kínán kívüli globális piacon.


Az IDC saját felmérésében viszont arra koncentrált, hogy a jelentősebb márkák közül az iPhone futott be az első helyre, ami persze csak akkor igaz, ha a fenti csoportosítást figyelmen kívül hagyjuk. Az amerikai cég az utolsó három hónapban 77,3 millió készüléket szállított le, míg a Samsung ezt 74,1 millióval követte a második helyen. A többiek messze leszakadva végeztek a lista hátsó helyein, bár a Huawei a maga 41 millió darabjával szintén nagyon jól szerepelt. Éves szinten persze még a Samsung vezet, ők csaknem 318 millió megoldást szállítottak le, míg az Apple 2017-es eredménye 215,8 millió példány volt, a harmadik Huawei pedig 153,1 millióval lett a harmadik. Megjegyezik, hogy ez utóbbi gyártó egyre nagyobb kihívásnak néz elébe az Oppo, a Vivo, valamint a Xiaomi kapcsán, ez pedig akár helycserét is jelenthet belátható időn belül.


A Xiaomi Indiában már az első, ők számítanak a leggyorsabban növekvő márkának is, de a Lenovo (Motorola) két számjegyű bővülése is elismerésre méltó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!