Berta Sándor

440 millió dollár kártérítést fizethet az Apple

Egy amerikai kerületi bíróság szabadalomsértésben mondta ki bűnösnek a kaliforniai konszernt.

A döntés alapján az Apple köteles 440 millió dollár kártérítést fizetni a VirnetX cégnek, mert az iOS, a Mac OS X, az iMessage és a FaceTime esetében alkalmazott virtuális magánhálózati technológiákat engedély nélkül használta. Az összeg tartalmazza a 96 millió dolláros ügyvédi és perköltséget is. Egy évvel ezelőtt az összeg még "csak" 302,4 millió dollár volt. Ehhez jött időközben további 41 millió dollár és a perköltség.

A VirnetX azzal vádolta meg az Apple-t, hogy az iOS 4-es változatától az iOS 8-as kiadásáig legalább hat szabadalmát sértette meg. Szintén jogsértő volt a FaceTime, az iMessage, valamint a Mac OS X a 10.7-estől a 10.10-es verzióig. A bíróság ráadásul megerősítette az esküdtek korábbi döntését, amely szerint az Apple köteles minden iPhone, iPad és Mac készülék után 1,20 amerikai dollárt fizetni.

Az Apple szóvivője közölte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. Ugyan a vállalat korábban már elbukta a fellebbezést, de az elutasító határozatok ellen még panasszal élhet. Emellett fontos szempont, hogy a VirnetX-szabadalmak közül négyet az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala (USPTO) érvénytelennek nyilvánított. Miután azonban e döntésekkel szemben még nem zárultak le a fellebbezési eljárások, így ez a dolog nem befolyásolta a mostani ítéletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!