Gyurkity Péter

Csúszik az amerikai űrsiklók pótlása

A magáncégek csak jókora késéssel kezdhetik majd meg az űrhajósok szállítását.

A SpaceX és a Boeing a NASA által meghirdetett Commercial Crew Program keretein belül vetélkedik a jövőbeni küldetésekért, bár itt egyelőre csak teherhajók révén bizonyították az alternatíva életképességét. Egy most közzétett jelentés szerint a program több éves késést szenved el, emiatt pedig az első űrhajósok legkorábban csak 2018-ban juthatnak majd el a Nemzetközi Űrállomásra.

Mivel az amerikai fél az űrsiklók nyugdíjazása óta az orosz kollégákra volt kénytelen támaszkodni az emberekkel lebonyolított küldetéseknél (ami kizárólag az ISS legénységének időszakos cseréjét jelentette), számukra elsődleges fontosságú a saját képesség mielőbbi helyreállítása. Ezért hirdették meg az említett programot, amely viszont már a magáncégek bevonására épül, hiszen ők többek között a költségek alapos lefaragását, illetve a többször felhasználható rakéták ígéretét nyújtják az illetékeseknek. Problémát jelent azonban, hogy mindezt eredetileg 2015-re szerették volna megvalósítani, ami nyilvánvalóan nem jött össze.


Amíg a SpaceX jól látható módon halad előre az általuk kijelölt úton (a Dragon teherkapszula szolgálatba állítása, a második változat tesztelése, valamint a rakéták sikeres landolása jelentik itt a főbb lépéseket), a különböző technikai kihívások miatt még nem érkeztünk el az űrhajósok bevonásához. Itt ma már nem is a szükséges anyagi fedezet hiánya, hanem a technikai jellegű akadályok jelentik az elsődleges problémát, ami a Boeing esetében a túlzott vibrációval, a SpaceX-nél pedig a kapszula tengerre történő leszállásával kapcsolatos.

A NASA Office of Inspector General jelentése szerint legkorábban 2018-ban kerülhet majd sor az első küldetésre, ehhez azonban az kell, hogy ne legyenek további késedelmek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #3
    Hat mostanaban nincs kenyszer, igy nem surgos. Az 50-es evekben az elso emberes urrepuleseket is a 90-es evek kornyekere becsultek. Aztan jott a Sputnik, es az Amerikaiak ugy bekakaltak, hogy alig tobb mint 10 ev alatt a holdig mentek:)
  • xyl #2
    A késlekedés várható volt. Azzal álltak elé, hogy "Meg tudjuk mi ezt olcsóbban, jobban, gyorsabban csinálni." Csak amikor az ember valami újat alkot, ami még nem volt, akkor jönnek új problémák is, amik még nem voltak.
  • gaszton421 #1
    Ehhez annyit kéne hozzá tenni hogy a 2015-ös dátum csak akkor lett volna tartható ha a kongresszus nem csökkentette volna a finanszírozását a programnak. a végleges szerződést az eredeti 4 jelentkezőből (amit már z előző évben csökkentettek háromra) 2014 szeptemberében, két éve írták alá a két nyertessel, tehát a 2015-ös dátum az nem igazán számonkérhető a két nyertestől.
    egyébként meg a Boeing CST-100 kapszuláját tervezik tengerre leszállítani, a Spacex Dragon 2 rakétás fékezéssel a szárazföldön landol.