Berta Sándor

Uber - Fiat együttműködés jöhet

Az autógyártó a Google után újabb fontos partnert szerezhet.

Május elején írtunk arról, hogy közösen épít önvezető gépkocsit a Google és a Fiat Chrysler, és új járművük alapját a 2017-es Chrysler Pacifica típusú hibrid modell jelenti majd. Most pedig kiderült, hogy a Fiat Chrysler hamarosan újabb fontos bejelentést tehet, hiszen még egy fontos partnercéget szerezhet, ez pedig az Uber. Amint kiszivárgott, a két fél képviselői között sor került az első egyeztetésekre és a projekt akár már az idén elindulhat - erről a Bloomberg hírügynökség számolt be bennfentes személyekre hivatkozva. A Fiat Chrysler és az Uber ugyanakkor nem kommentálta a hírt.

Egyébként Travis Kalanick, az Uber első embere a The Wall Street Journalban megjelent cikkében többek között azt ecsetelte, hogy a jelenleginél sokkal hatékonyabban kellene kihasználni a világ legnépszerűbb közlekedési formájának számító autókat. Amennyiben sikerülne minden szabad ülést megtölteni, akkor az autópályákat szabaddá lehetne tenni és csökkenthetők lennének az utasok költségei.

A globális birodalom építésébe kezdő Uber nemrég Szaúd-Arábiához fordult tőkebevonásért és sikerült is Rijádtól 3,5 milliárd dolláros tőkeinjekciót kapnia, szolgáltatásuk pedig tegnap indult el Kazahsztánban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!