Berta Sándor

Elektromos, önvezető taxikat épít a GM

A General Motors azt tervezi, hogy a Lyft nevű utazásmegosztó platformmal közösen egy éven belül önállóan közlekedő, a Chevrolet Boltra épülő elektromos meghajtású taxikat tesztelne a közutakon.

A The Wall Street Journal szerint a tesztprogram részletei még nem tisztázottak, de néhány fontos elemet már tudni lehet. Így például a technikát, amellyel az átépített Chevrolet Bolt robottaxikat felszerelik, a Cruise Automation Inc. fogja szállítani. A startupot a General Motors márciusban vásárolta fel egymilliárd dollárért és a lehető leggyorsabban szeretné is felhasználni a birtokába került tudást.

Az autók egy év múlva kerülnek a forgalomba, és azokat nem csak a közutakon tesztelik majd, hanem a Lyft-ügyfeleit is szállítani fogják. Ehhez az Uber vetélytársának számító cég - amelybe a General Motors 500 millió dollárt fektetett be - okostelefon-alkalmazása egy új, különleges verzióját fejleszti ki. A program lehetővé teszi majd a robottaxik megrendelését és az alapvető kommunikációt is a járművekkel. Eleinte ugyanakkor minden autóban lesz emberi sofőr is, aki vészhelyzetben beavatkozhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #19
    Ja, hogy a taxikról is legyen szó, Kalifornia az élenjáró a tesztelésekben, ők lesznek az elsők, akik törvényjavaslattal állnak elő az önvezető autókkal kapcsolatban. És az egyik kitétel, hogy mindig legyen a sofő keze a kormányon. A Google-Uber terv a sofőr nélküli taxikról kb. itt zátonyra is fut...
  • Ender Wiggin #18
    Valahogy így, de az tutti, hogy az önvezetők az emberi sofőrös autókkal lesznek kénytelenek megosztani az utat. Meg a motorosokkal (hacsak önvezető motor nem lesz), meg a biciklisekkel stb. Az, hogy csak is kizárólag robotautók legyenek, totális naív utópia. Érdemes böngészni a hibajelentéseket. A Google a legjobb, ők tesztelték a legtöbbet az autóikat. Azt írja a jelentés, hogy kb. 260 alkalommal adta át az autó a vezetést (és 40 valahányszor az embernek kellett elvennie az irányítást). Mikor a gép átadja, akkor ez éppen valami "szituáció" közepén történik, és a Google statisztika szerint az autóban ülő tesztsofőrök átlagosan 0,84 másodperc alatt reagáltak és vették át a vezetést. Ez érdekes, mert ez azt feltételezi, hogy az utasnak állandó készültségben kell majd ülnie a volán mögött, ha netán a gép leadja a stafétát (mint a Tesla robotja, ami szenzorhiba miatt az autópályán 130-nál elköszönt). Ami totál nonszensz, nem is tudom, hogy ezt hogy gondolják. Sokkal egyszerűbb rendszer, mint a repülők robotpilótája, de ugyanúgy állandó felügyelet kell hozzá. Ezért nem látom én az előnyét a jelenlegi aktív védeli rendszerekhez képest (vészfékasszisztens, távkövető tempomat, sávváltás figyelő, éjjellátó, gyalagos felismerő stb.) De rohadt jól hangzik és a sok zombi egyből rácuppan.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.05.20. 10:58:27
  • Tetsuo #17
    Egyetértek, ezért írtam a #3-t.
  • Ender Wiggin #16
    Ó, bocs, csak a Mercedest vizionálod 5 éven belülre, jajj, de nagyot hazudtam veled kapcsolatban...:-DD Hát kérlek alássan, ha egy Mercedes, ami a legszarabb rendszer mindközül erre képes lesz, akkor a többiek is, vagyis itt a "minden", ha nagyon akarod...

    Egyébként meg az optimális a lószar. A világ útjainak 99%-a nem optimális. Szerencsére a mi életünkben nem fenyeget a veszély, hogy minden jármű önmagát fogja vezetni...
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.05.17. 09:50:02
  • M2 #15
    Ezt írtad:
    "te, aki már 5 éven belülre vízionál mindent"
    Hülyeség, sehol nem mondtam ilyent.

    Szerintem öt év múlva lesz az, hogy mondjuk egy E osztályos merci optimális feltételek mellett beavatkozás nélkül elmegy A-ból B-be. Ez még nagyon-nagyon messze van a "mindent"-től.

    "Akármit csinálnak, mindig lesz egy lepke..."

    Akárhány lepke lesz, mindig lesz rá megoldás.
  • gforce9 #14
    Ok csak míg egy lepke ilyet csinál az autó max lefékez és megáll. Ellenben ha az a lepke egy sofőr szemébe kerül, lehet a kormányt rántja tőle félre ijedtében.
  • Ender Wiggin #13
    Mire gondolsz? Miben hazudtam?

    Egyébként csak neked egy friss hír: "A Redebo becenevű Reddit felhasználóval esett meg, hogy Teslájával utazott Las Vegasba a 93-as autópályán az Autopilot funkciót használva, amikor váratlanul leállt az önvezető rendszer, óránként 85 mérföld/óra, azaz 136 km/h tempónál. Az autó kiírta, hogy a radar látótávja lecsökkent, és nem vezette magát tovább. Kiderült, hogy egy hatalmas lepke teteme takarja el a szenzor egy jelentős részét, ezért reagált így az autó. A lepke eltávolításával persze megjavult a rendszer, de úgy néz ki, a Tesla rendszere egyelőre nincs minden lehetőségre felkészítve."

    Akármit csinálnak, mindig lesz egy lepke...
  • M2 #12
    Hazudsz.
  • Jawarider #11
    Nálunk már holnap lesz rá törvény, hogy csak "sofőrrel" lehet autót vezetni, még nehogy legyen konkurencia a szegény taxisoknak...
    Utoljára szerkesztette: Jawarider, 2016.05.11. 13:55:50
  • Ender Wiggin #10
    Bezzeg te, aki már 5 éven belülre vízionál mindent, igazi sg-géniusz vagy! :-) Én viszont olyan országban élek, ahol utak sincsenek és a korrupt tempó mellett még 20 év múlva sem lesznek, úgyhogy a 20 év még optimista becslés a világ elmaradottabb felén. De még az USÁ-ban sem biztos, hogy sokkal hamarabb beindulhat az üzlet (a teljesen sofőr nélküli-biznisz), mert lefogadom, hogy ennek olyan szövevényes jogi vonzatai vannak, ami egy jogásztársalomban hosszas fejtörést fog még okozni.