SG.hu
Dark Souls III
Kiadó: Namco Bandai
Fejlesztő: From Software
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500 3,3 GHz-es vagy AMD A8-3870K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GTX 465 vagy ATI Radeon HD 6870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-3570 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dark Souls II, Bloodborne
Kategória: külsőnézetes akció
Trilógiává bővült az elképesztő nehézségéről híres Dark Souls-sorozat, amelynek aktuális epizódja ugyanolyan sötét és horrorisztikus élményeket garantál, mint elődei, miközben tűréshatárunk feszegetésében is az élen jár. Dark Souls III játéktesztünk következik!
A Dark Souls-sorozat nagyon sok játékos szemében egy óriási szálka, hiszen elképesztő nehézségével minden eddigi rész próbára tette azon rajongók tűréshatárát, akik a hagyományos akció-szerepjátékokon szocializálódtak. Lehet ugyanis, hogy bizonyos tekintetben nehéz egy God of War, vagy egy The Witcher III, de a From Software alkotásához képest mindegyik csak sétagalopp volt. Mivel a rohanó világban az embereknek, ezáltal pedig természetesen a játékosoknak sincs már annyi idejük, mint egykoron, ezért a franchise egy nagyon éles határvonalat húzott kis szubkultúránkon belül, hiszen míg egyesek az egekig magasztalják Hidetaka Myazaki művét, addig mások egyszerűen nem képesek feldolgozni, hogy mi lehet jó abban, ha egy ellenfél az ötvenedik próbálkozás után is a földbe döngöl minket már az első kardcsapásunk előtt.
Habár visszanyúlhatunk a játéktörténelem gyökereiig, hogy megvitassuk a kérdést, ellenben mindez többnyire ízlés dolga - ergo felesleges vita tárgyát képezi -, de abban azért bizonyára a legtöbben egyetértenek, hogy a Dark Souls-sorozat több tekintetben is túlértékelt kissé, hiszen az, hogy valami Japánból jött, még nem jogosítja fel arra, hogy logikátlanul és teljesíthetetlenül nehéz legyen, illetve olyan kihívásokat állítson elénk, amelyek gyakran túlhaladják a józan ész határait. Noha az első két rész gyakran hajlamos volt túllépni ezeket a képzeletbeli vonalakat, a napokban befutott Dark Souls III azonban - talán a Bloodborne hatására - egy kicsit lazított a pórázon, de azért még mindig szükségünk lesz türelemre, ha szeretnénk a végére érni a történetnek.
A történetnek, ami a játékban ismét nem sorolható az erősségek közé, hiszen újfent Lothric Királyságában járunk, megint egy élőhalott harcost alakítunk majd, és megint fel kell kutatnunk egy veszedelmes gonoszt, aki a már amúgy is romokban lévő világ teljes elpusztítására készül. A helyzet tehát adott, így egy rövidke bevezető után - amiből a fentieken túl sem igazán tudunk meg többet a problematikáról - rögtön belevetnek minket a fejlesztők a dolgok sűrűjébe, és akárcsak a korábbi részekben, a kezünket elengedve, rászabadítanak minket a pályára.
Habár az első pár perc a betanulásról szól majd, de már itt találkozhatunk veszedelmesebb ellenfelekkel - elég lesz csak rossz irányba fordulni hozzá -, sőt mi több, alig néhány élőhalott harcos legyőzése és elkárhozott lélek begyűjtése után el is jutunk az első főellenfélhez. Szinte biztos, hogy nagyon sokan már itt törlik majd a Dark Souls III-at, mert ha nem érzünk rá az alkotás sajátos harcrendszerére, esetleg újoncok vagyunk, akkor garantált, hogy legalább tízszer neki kell futnunk a lovagnak álcázott szörnyetegnek, de itt még csak sejthetjük, hogy ennél lényegesen keményebb kihívások is várnak majd ránk a későbbiekben.
A kihívásból ugyanis a játékban egyáltalán nincs hiány, de még mielőtt alaposabban is belemerülnénk a témába, lényegesen fontosabb lefesteni egy kicsit azt a különleges hangulatot, ami a betöltés után vár ránk. Nagyon sok játékban láthattunk már ugyanis horrorisztikus, sötét, nyomasztó, apokalipszis előtti és utáni világokat, de mindezt egyben eddig még csak a Dark Souls-sorozat tudta olyan hatásosan visszaadni nekünk, hogy a reménytelenség, az őrület és a rémálomszerű atmoszféra szinte azonnal ránk telepszik már az első percek után. Mindez nem véletlen, hiszen egy már darabjaira hullott világban járunk, ahol még az ellenfelek is búval béleltek, lehajtott fejjel ücsörögnek, vagy éppen agresszorokká válva lendülnek támadásba, amint meglátnak minket.
Nehéz szavakkal leírni azt a furcsa érzést, ami a Dark Souls III pályáin eltölt majd minket, de talán a "nyomasztó" és a "furcsa" ideális kifejezések ehhez, hiszen az elpusztult romokat, az elhagyatott templomokat, a végtelenség ködébe vesző szakadékokat vagy a különleges ellenfeleket nehéz lehet másként megemészteni. A különleges pályák és hangulat mellett ugyanis egészen változatos szörnyetegek is megjelennek majd a játékban, így a hagyományos csontváz- vagy élőhalott harcosok mellett olyan eszement főellenfelekkel találkozhatunk, amelyeket nehéz lenne egyetlen szóval körülírni. A bizarr emberfejű pókoktól kezdve, az imát mormoló papokon át a férgekig és a gólemszerű teremtményekig bezárólag minden lesz itt, amitől egy kicsit úgy érezhetjük majd magunkat, mint a Silent Hill vagy a The Evil Within jobb pillanataiban.
A sajátos világot nyilván nem kell még egyszer és külön lefesteni azoknak, akik játszottak már a korábbi epizódokkal, ellenben a játékmenetről érdemes külön is megemlékezni, hiszen felvonultat néhány érdekes változást a közvetlen elődhöz mérten is, amely egy kicsit elrugaszkodott a bemutatkozó epizódban megszokott dolgoktól, de a Dark Souls III most a változtatások mellett több tekintetben is visszatért a gyökereihez. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a játékban nem tudjuk végérvényesen megtisztítani az ellenfelektől a pályákat, ha tehát elhalálozunk, vagy pihenünk a jól megszokott "tábortűznél", akkor újra feléled körülöttünk mindenki, ami elég illúzióromboló, pláne úgy, hogy minden egyes ellenfél pontosan ugyanott vár majd ránk.
Ez 2016-ban több mint ciki, mint ahogyan az is, hogy bár a készítők nyitott világú akció-szerepjátékként adják el művüket, a végeredmény azonban teljesen lineáris, legfeljebb egy nagyobb láthatatlan csőben bandukolunk, de az irány végig egyfelé mutat majd. Habár a játékot többféle - összesen tíz - kaszt oldalán is elindíthatjuk, összességében nincs túl sok különbség közöttük, ha csak az nem, hogy kis túlzással öngyilkosságot követ el, aki például egy íjásszal kezd neki a történetnek.
Összességében azokkal a karakterekkel érhetünk el sikereket az ütközetek során, amelyek karddal és pajzzsal rendelkezve meglehetősen fürgék - mint például a hagyományos lovag -, de természetesen nem ajánlatos így általánosítani, sokkal fontosabb mindennél, hogy kiismerjük magunkat a harcrendszer sajátosságaiban. Ehhez fontos, hogy felvegyük a ritmust, és elfelejtsünk mindent, de valóban mindent, amit eddig egy külsőnézetes akciójátékban megtapasztaltunk. A Dark Souls III-ban ugyanis bukásra van ítélve mindenki, aki ész nélkül nekiront az ellenfeleknek, hiszen azok jó esetben is két-három csapással végeznek velünk.
Ha viszont kiismerjük a szembenálló felek sajátosságait - ez főként a főellenfeleknél lesz fontos, akik ráadásul még transzformálódni is képesek -, akkor tudjuk majd, hogy például az oldalirányú kitérés, a hátrálás, a jó időzítés, a folyamatos védekezés, vagy ezek különféle kombinációi közül melyik sorrendje lesz az ideális ahhoz, hogy egy-két találatot be tudjunk vinni. A harcok során azonban nemcsak erre kell majd figyelnünk, hanem a stamina beosztására is, amit nem szabad ész nélkül felhasználni, tehát mindig időt kell hagyni a töltődésre, a védekezésre, és meg kell találnunk a megfelelő időt a támadásra. Ha egy kicsit is kizökkenünk a ritmusból, ha csak egy percre is elkalandozik a figyelmünk, azonnal eltesznek minket láb alól, és ez akkor is igaz lesz, ha magasabb szintű harcosként visszatérünk például a kezdőterületre.
Apropó szintek! A Dark Souls III-ban is megmaradt a lelkeken alapuló szintlépés, ezáltal minél több ellenfelet küldünk át újra a túlvilágra, annál gyorsabban haladunk az új képességek megszerzésének útján. Növelhetjük életerőnket, állóképességünket, intelligenciánkat, de akár még a szerencsénket is, amit azonban tudnunk kell ezzel kapcsolatban, hogy minden egyes szintlépéssel és tapasztalati pont elköltésével egyszerre több tulajdonságunk is fejlődik. Fontos kiemelni, hogy a játék a jól bevett sajátosságok mellett rengeteg újdonságot is felvonultat majd, így megjelent a fókuszpont, ami főként a varázslók életét és a varázslatok alkalmazását könnyíti meg - aminek hála nem olyan elesettek már ezek a karakterek sem.
A lényegesebb újítások közé sorolhatók még a csaták hevében átalakuló főellenfelek, sőt a központi terület átalakulása is, hiszen csak teleportálni tudunk majd az újabb pályarészekre, ellenben ami igazán furcsa lehet sokak számára, az nem más, mint az ütközetek tempója. A From Software le sem tagadhatná, hogy a második és a harmadik rész közé zabigyerekként becsúszott egy Bloodborne is, ami hol stigmaként, hol hasznos újdonságokkal hagyta rajta védjegyét a játékon, amely a fentiek alapján bizonyára senkinek sem okoz majd csalódást, pláne abban az esetben, ha eddig is nagy rajongója volt a sorozatnak.
Grafika:
Habár az optimalizálás kapcsán a Dark Souls III igencsak rendben van, sőt a stílus tekintetében is kenterbe veri a színtér jelentős részét, ellenben ha elmerülünk az apróbb részletekben, akkor technológiailag többéves lemaradásokat találunk. A rendkívül lineáris, ámde jól felépített pályák - a már évekkel ezelőtt is ciki mesterséges akadályokkal -, vagy a rendre előbukkanó alacsony felbontású textúrák mind-mind azt sugallják, hogy hiába a Bloodborne grafikus környezete, a játék azért még jócskán az előző generáción alapul. Hangsúlyozandó még egyszer, hogy a sajátos horrorvilág miatt minden elismerésünk a From Software csapatának, de ha az összkép szépségét vizsgáljuk, akkor akadnak fenntartásaink.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Dark Souls III alapesetben is egy nagyon nehéz játék, de billentyűzettel és egérrel sajnos még több kellemetlenség vár ránk. Azt nem mondjuk, hogy olyan rossz a helyzet, mint anno az első rész esetében - amiből konkrétan kilépni is alig tudtunk -, de még mindig nagyon sok harcot például azért bukunk el, mert hiányzik a joystick. Nyilván egy megfelelő kontrollerrel orvosolható a probléma, de ez esetünkben akkor sem mentség, mint ahogyan a szokásosan logikátlan, rosszul átlátható kezelőfelület sem. A The Witcher 3 ezen a téren köröket vár rá!
Játszhatóság:
A tartalom tekintetében ezúttal sem lehetne fogást találni a From Software alkotásán, hiszen nemcsak a kimagasló kihívási faktor miatt ölhetünk bele sokszor tíz órát, hanem azért is, mert a japánok nagyon jól elnyújtották a kalandot, így biztosan sokan lesznek olyanok, akik 8 óra elteltével még mindig csak az első főellenfélnél járnak majd. Ez azonban a sorozat egyik szépsége - legalábbis sokak szerint.
Intelligencia, nehézség: A nehézség a legkényesebb pont a Dark Souls III értékelése kapcsán, hiszen míg a mesterséges intelligencia rendben van, a nehézségi szintet lesznek, akik értékelhetetlennek tartják, míg mások éppen kiválónak. Mi megmaradnánk az arany középúton, hiszen kár lenne tagadni: a From Software alkotása gyakran öncélúan nehéz. Nyilván lehet dobálózni olyan kifejezésekkel, hogy a játék önfegyelemre és kitartásra tanít, de a mi korosztályunknak annak idején ezt megtanította a sorkatonai szolgálat, a mai fiatalság jelentős többségének pedig bizonyára nem az lesz az életcélja, hogy egy már-már pofátlanul nehéz videojátékkal sajátítsa el ezeket az erényeket.
Hangok, zene: A hangok és a zenék minden tekintetben hozzák a sorozat eddigi részeitől megszokott magas szintet, és bár a szinkronok kicsit még mindig furcsák, összességében viszont emiatt sosem szabad haragudni egy keletről érkező videojátékra.
Összegzés: Mindent összevetve a Dark Souls III messze nem lett egy rossz játék, kétségkívül a sorozat eddigi legjobb epizódjának tekinthető, ami a finomhangolások és az újdonságok ellenére pontosan ugyanazokkal az előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik, mint a nagy elődök. Aki tehát korábban is imádta kínozni magát, az bizonyára most is odáig lesz a játékért, ellenben akin kifogtak a korábbi epizódok, és nem igazán értette, hogy mit is akar ezzel a From Software, az most is keressen inkább magának valami mást. Ha annak fényében vizsgáljuk, hogy mire termett, akkor igenis elégedettek lehetünk a végeredménnyel, de most már azért örülnénk valami másnak is a fejlesztők háza tájáról.
Fejlesztő: From Software
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500 3,3 GHz-es vagy AMD A8-3870K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GTX 465 vagy ATI Radeon HD 6870 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-3570 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 950 vagy ATI Radeon R7 370 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dark Souls II, Bloodborne
Kategória: külsőnézetes akció
Trilógiává bővült az elképesztő nehézségéről híres Dark Souls-sorozat, amelynek aktuális epizódja ugyanolyan sötét és horrorisztikus élményeket garantál, mint elődei, miközben tűréshatárunk feszegetésében is az élen jár. Dark Souls III játéktesztünk következik!
A Dark Souls-sorozat nagyon sok játékos szemében egy óriási szálka, hiszen elképesztő nehézségével minden eddigi rész próbára tette azon rajongók tűréshatárát, akik a hagyományos akció-szerepjátékokon szocializálódtak. Lehet ugyanis, hogy bizonyos tekintetben nehéz egy God of War, vagy egy The Witcher III, de a From Software alkotásához képest mindegyik csak sétagalopp volt. Mivel a rohanó világban az embereknek, ezáltal pedig természetesen a játékosoknak sincs már annyi idejük, mint egykoron, ezért a franchise egy nagyon éles határvonalat húzott kis szubkultúránkon belül, hiszen míg egyesek az egekig magasztalják Hidetaka Myazaki művét, addig mások egyszerűen nem képesek feldolgozni, hogy mi lehet jó abban, ha egy ellenfél az ötvenedik próbálkozás után is a földbe döngöl minket már az első kardcsapásunk előtt.
Habár visszanyúlhatunk a játéktörténelem gyökereiig, hogy megvitassuk a kérdést, ellenben mindez többnyire ízlés dolga - ergo felesleges vita tárgyát képezi -, de abban azért bizonyára a legtöbben egyetértenek, hogy a Dark Souls-sorozat több tekintetben is túlértékelt kissé, hiszen az, hogy valami Japánból jött, még nem jogosítja fel arra, hogy logikátlanul és teljesíthetetlenül nehéz legyen, illetve olyan kihívásokat állítson elénk, amelyek gyakran túlhaladják a józan ész határait. Noha az első két rész gyakran hajlamos volt túllépni ezeket a képzeletbeli vonalakat, a napokban befutott Dark Souls III azonban - talán a Bloodborne hatására - egy kicsit lazított a pórázon, de azért még mindig szükségünk lesz türelemre, ha szeretnénk a végére érni a történetnek.
A történetnek, ami a játékban ismét nem sorolható az erősségek közé, hiszen újfent Lothric Királyságában járunk, megint egy élőhalott harcost alakítunk majd, és megint fel kell kutatnunk egy veszedelmes gonoszt, aki a már amúgy is romokban lévő világ teljes elpusztítására készül. A helyzet tehát adott, így egy rövidke bevezető után - amiből a fentieken túl sem igazán tudunk meg többet a problematikáról - rögtön belevetnek minket a fejlesztők a dolgok sűrűjébe, és akárcsak a korábbi részekben, a kezünket elengedve, rászabadítanak minket a pályára.
Habár az első pár perc a betanulásról szól majd, de már itt találkozhatunk veszedelmesebb ellenfelekkel - elég lesz csak rossz irányba fordulni hozzá -, sőt mi több, alig néhány élőhalott harcos legyőzése és elkárhozott lélek begyűjtése után el is jutunk az első főellenfélhez. Szinte biztos, hogy nagyon sokan már itt törlik majd a Dark Souls III-at, mert ha nem érzünk rá az alkotás sajátos harcrendszerére, esetleg újoncok vagyunk, akkor garantált, hogy legalább tízszer neki kell futnunk a lovagnak álcázott szörnyetegnek, de itt még csak sejthetjük, hogy ennél lényegesen keményebb kihívások is várnak majd ránk a későbbiekben.
A kihívásból ugyanis a játékban egyáltalán nincs hiány, de még mielőtt alaposabban is belemerülnénk a témába, lényegesen fontosabb lefesteni egy kicsit azt a különleges hangulatot, ami a betöltés után vár ránk. Nagyon sok játékban láthattunk már ugyanis horrorisztikus, sötét, nyomasztó, apokalipszis előtti és utáni világokat, de mindezt egyben eddig még csak a Dark Souls-sorozat tudta olyan hatásosan visszaadni nekünk, hogy a reménytelenség, az őrület és a rémálomszerű atmoszféra szinte azonnal ránk telepszik már az első percek után. Mindez nem véletlen, hiszen egy már darabjaira hullott világban járunk, ahol még az ellenfelek is búval béleltek, lehajtott fejjel ücsörögnek, vagy éppen agresszorokká válva lendülnek támadásba, amint meglátnak minket.
Nehéz szavakkal leírni azt a furcsa érzést, ami a Dark Souls III pályáin eltölt majd minket, de talán a "nyomasztó" és a "furcsa" ideális kifejezések ehhez, hiszen az elpusztult romokat, az elhagyatott templomokat, a végtelenség ködébe vesző szakadékokat vagy a különleges ellenfeleket nehéz lehet másként megemészteni. A különleges pályák és hangulat mellett ugyanis egészen változatos szörnyetegek is megjelennek majd a játékban, így a hagyományos csontváz- vagy élőhalott harcosok mellett olyan eszement főellenfelekkel találkozhatunk, amelyeket nehéz lenne egyetlen szóval körülírni. A bizarr emberfejű pókoktól kezdve, az imát mormoló papokon át a férgekig és a gólemszerű teremtményekig bezárólag minden lesz itt, amitől egy kicsit úgy érezhetjük majd magunkat, mint a Silent Hill vagy a The Evil Within jobb pillanataiban.
A sajátos világot nyilván nem kell még egyszer és külön lefesteni azoknak, akik játszottak már a korábbi epizódokkal, ellenben a játékmenetről érdemes külön is megemlékezni, hiszen felvonultat néhány érdekes változást a közvetlen elődhöz mérten is, amely egy kicsit elrugaszkodott a bemutatkozó epizódban megszokott dolgoktól, de a Dark Souls III most a változtatások mellett több tekintetben is visszatért a gyökereihez. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a játékban nem tudjuk végérvényesen megtisztítani az ellenfelektől a pályákat, ha tehát elhalálozunk, vagy pihenünk a jól megszokott "tábortűznél", akkor újra feléled körülöttünk mindenki, ami elég illúzióromboló, pláne úgy, hogy minden egyes ellenfél pontosan ugyanott vár majd ránk.
Ez 2016-ban több mint ciki, mint ahogyan az is, hogy bár a készítők nyitott világú akció-szerepjátékként adják el művüket, a végeredmény azonban teljesen lineáris, legfeljebb egy nagyobb láthatatlan csőben bandukolunk, de az irány végig egyfelé mutat majd. Habár a játékot többféle - összesen tíz - kaszt oldalán is elindíthatjuk, összességében nincs túl sok különbség közöttük, ha csak az nem, hogy kis túlzással öngyilkosságot követ el, aki például egy íjásszal kezd neki a történetnek.
Összességében azokkal a karakterekkel érhetünk el sikereket az ütközetek során, amelyek karddal és pajzzsal rendelkezve meglehetősen fürgék - mint például a hagyományos lovag -, de természetesen nem ajánlatos így általánosítani, sokkal fontosabb mindennél, hogy kiismerjük magunkat a harcrendszer sajátosságaiban. Ehhez fontos, hogy felvegyük a ritmust, és elfelejtsünk mindent, de valóban mindent, amit eddig egy külsőnézetes akciójátékban megtapasztaltunk. A Dark Souls III-ban ugyanis bukásra van ítélve mindenki, aki ész nélkül nekiront az ellenfeleknek, hiszen azok jó esetben is két-három csapással végeznek velünk.
Ha viszont kiismerjük a szembenálló felek sajátosságait - ez főként a főellenfeleknél lesz fontos, akik ráadásul még transzformálódni is képesek -, akkor tudjuk majd, hogy például az oldalirányú kitérés, a hátrálás, a jó időzítés, a folyamatos védekezés, vagy ezek különféle kombinációi közül melyik sorrendje lesz az ideális ahhoz, hogy egy-két találatot be tudjunk vinni. A harcok során azonban nemcsak erre kell majd figyelnünk, hanem a stamina beosztására is, amit nem szabad ész nélkül felhasználni, tehát mindig időt kell hagyni a töltődésre, a védekezésre, és meg kell találnunk a megfelelő időt a támadásra. Ha egy kicsit is kizökkenünk a ritmusból, ha csak egy percre is elkalandozik a figyelmünk, azonnal eltesznek minket láb alól, és ez akkor is igaz lesz, ha magasabb szintű harcosként visszatérünk például a kezdőterületre.
Apropó szintek! A Dark Souls III-ban is megmaradt a lelkeken alapuló szintlépés, ezáltal minél több ellenfelet küldünk át újra a túlvilágra, annál gyorsabban haladunk az új képességek megszerzésének útján. Növelhetjük életerőnket, állóképességünket, intelligenciánkat, de akár még a szerencsénket is, amit azonban tudnunk kell ezzel kapcsolatban, hogy minden egyes szintlépéssel és tapasztalati pont elköltésével egyszerre több tulajdonságunk is fejlődik. Fontos kiemelni, hogy a játék a jól bevett sajátosságok mellett rengeteg újdonságot is felvonultat majd, így megjelent a fókuszpont, ami főként a varázslók életét és a varázslatok alkalmazását könnyíti meg - aminek hála nem olyan elesettek már ezek a karakterek sem.
A lényegesebb újítások közé sorolhatók még a csaták hevében átalakuló főellenfelek, sőt a központi terület átalakulása is, hiszen csak teleportálni tudunk majd az újabb pályarészekre, ellenben ami igazán furcsa lehet sokak számára, az nem más, mint az ütközetek tempója. A From Software le sem tagadhatná, hogy a második és a harmadik rész közé zabigyerekként becsúszott egy Bloodborne is, ami hol stigmaként, hol hasznos újdonságokkal hagyta rajta védjegyét a játékon, amely a fentiek alapján bizonyára senkinek sem okoz majd csalódást, pláne abban az esetben, ha eddig is nagy rajongója volt a sorozatnak.
Grafika:
Habár az optimalizálás kapcsán a Dark Souls III igencsak rendben van, sőt a stílus tekintetében is kenterbe veri a színtér jelentős részét, ellenben ha elmerülünk az apróbb részletekben, akkor technológiailag többéves lemaradásokat találunk. A rendkívül lineáris, ámde jól felépített pályák - a már évekkel ezelőtt is ciki mesterséges akadályokkal -, vagy a rendre előbukkanó alacsony felbontású textúrák mind-mind azt sugallják, hogy hiába a Bloodborne grafikus környezete, a játék azért még jócskán az előző generáción alapul. Hangsúlyozandó még egyszer, hogy a sajátos horrorvilág miatt minden elismerésünk a From Software csapatának, de ha az összkép szépségét vizsgáljuk, akkor akadnak fenntartásaink.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A Dark Souls III alapesetben is egy nagyon nehéz játék, de billentyűzettel és egérrel sajnos még több kellemetlenség vár ránk. Azt nem mondjuk, hogy olyan rossz a helyzet, mint anno az első rész esetében - amiből konkrétan kilépni is alig tudtunk -, de még mindig nagyon sok harcot például azért bukunk el, mert hiányzik a joystick. Nyilván egy megfelelő kontrollerrel orvosolható a probléma, de ez esetünkben akkor sem mentség, mint ahogyan a szokásosan logikátlan, rosszul átlátható kezelőfelület sem. A The Witcher 3 ezen a téren köröket vár rá!
Játszhatóság:
A tartalom tekintetében ezúttal sem lehetne fogást találni a From Software alkotásán, hiszen nemcsak a kimagasló kihívási faktor miatt ölhetünk bele sokszor tíz órát, hanem azért is, mert a japánok nagyon jól elnyújtották a kalandot, így biztosan sokan lesznek olyanok, akik 8 óra elteltével még mindig csak az első főellenfélnél járnak majd. Ez azonban a sorozat egyik szépsége - legalábbis sokak szerint.Intelligencia, nehézség:
A nehézség a legkényesebb pont a Dark Souls III értékelése kapcsán, hiszen míg a mesterséges intelligencia rendben van, a nehézségi szintet lesznek, akik értékelhetetlennek tartják, míg mások éppen kiválónak. Mi megmaradnánk az arany középúton, hiszen kár lenne tagadni: a From Software alkotása gyakran öncélúan nehéz. Nyilván lehet dobálózni olyan kifejezésekkel, hogy a játék önfegyelemre és kitartásra tanít, de a mi korosztályunknak annak idején ezt megtanította a sorkatonai szolgálat, a mai fiatalság jelentős többségének pedig bizonyára nem az lesz az életcélja, hogy egy már-már pofátlanul nehéz videojátékkal sajátítsa el ezeket az erényeket.
Hangok, zene:
A hangok és a zenék minden tekintetben hozzák a sorozat eddigi részeitől megszokott magas szintet, és bár a szinkronok kicsit még mindig furcsák, összességében viszont emiatt sosem szabad haragudni egy keletről érkező videojátékra.
Összegzés:
Mindent összevetve a Dark Souls III messze nem lett egy rossz játék, kétségkívül a sorozat eddigi legjobb epizódjának tekinthető, ami a finomhangolások és az újdonságok ellenére pontosan ugyanazokkal az előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik, mint a nagy elődök. Aki tehát korábban is imádta kínozni magát, az bizonyára most is odáig lesz a játékért, ellenben akin kifogtak a korábbi epizódok, és nem igazán értette, hogy mit is akar ezzel a From Software, az most is keressen inkább magának valami mást. Ha annak fényében vizsgáljuk, hogy mire termett, akkor igenis elégedettek lehetünk a végeredménnyel, de most már azért örülnénk valami másnak is a fejlesztők háza tájáról.