Berta Sándor

Minden ötödik eszköz többet fogyaszt a megadottnál

100-ból 18 háztartási berendezésnél nem stimmeltek a rajtuk szereplő energiatakarékossági szimbólumok, sokszor tudatosan csalnak.

16 EU tagállam környezet- és fogyasztóvédelmi szervezetei azt vizsgálták, hogy mennyire felelnek meg a valóságnak a hűtőszekrények, porszívók, lámpák és más eszközök megadott fogyasztási adatai. A szúrópróbaszerű vizsgálatok kimutatták, hogy sok gyártó vagy figyelmen kívül hagyja az energiafogyasztásra vonatkozó előírásokat vagy tudatosan megkerüli azokat. Volt olyan termék, amely a megadottnál akár 30 százalékkal is több áramot használt el: egy porszívó 54 százalékkal lett rekorder. Ennek tükrében nem csoda, hogy becslések alapján az európai uniós háztartásokban a téves jelölések és a termékek miatt évente több mint 10 milliárd euró lehetséges megtakarítás veszik el.

Különösen a hálózatba kötött készülékek esetében, valamint a készenléti fogyasztás tekintetében vannak komoly hiányosságok. Volt olyan szárítógép, amit nem lehetett kikapcsolni, annak ellenére, hogy a gyártó ezt garantálta. Három tesztelt digitális rádiónál a készenléti fogyasztás a megengedett két-háromszorosa volt. Egy 130 euróba kerülő hálózatba kötött vízforralónál nem lehetett kikapcsolni a vezeték nélküli kapcsolatot. Egyes termékeknél ugyan betartották a fogyasztási előírásokat, de más jellemzőik miatt elbuktak a teszteken. A mosogatógépek között volt például olyan, amely nem tudott egy menetben hatékonyan mosogatni és edényt szárítani vagy egy LED-égő 20 százalékkal kevesebb fényt bocsátott ki, mint ahogy reklámozták.

A MarketWatch nevű projekt három éven át tartott és a finanszírozását részben az Intelligens Energia - Európa európai uniós program segítségével valósították meg. A tesztek során független és akkreditált laboratóriumok bevonásával megvizsgálták azt is, hogy a gyártók mennyire tartják be a szabványokat és a különböző eszközök vizsgálati eljárásait. A polcokról véletlenszerűen kiválasztott mintapéldányoknál igyekeztek kiszűrni az esetlegesen hibás darabok miatti fals eredményeket, de az eredmények ettől függetlenül nem reprezentatívak a teljes piacra nézve.

A gyártók a MarketWatch eredményekre reagálva közölték, hogy szoftverfrissítésekkel orvosolják a hibákat. Jelenleg egyébként semmilyen szabály nem tiltja ennek ellenkezőjét sem, tehát olyan frissítést, mellyel a polcról levett termék később többet fogyaszt. Jack Hunter szóvivő szerint a fogyasztók jelenleg kevesebbet kapnak a pénzükért, mint gondolnák, és jogszabályi módosításokra van szükség a fogyasztóvédelem terén és a környezet megóvása érdekében.

Tavaly ősszel ismertté vált, hogy évi 10 milliárd dolláros áramszámlát okoznak a játék PC-k, pedig kisebb módosításokkal az elhasznált energiamennyiségnek akár több mint a 75 százalékát is meg lehetett volna takarítani jelentős mértékű teljesítménycsökkenés nélkül. Majd kiderült, hogy a fogyasztási adatok kapcsán a gyártók számos trükköt bevetnek, például az alacsony energiafelvételi adatok kimutatása érdekében sötét tévéken végzik a mérést, a porszívóknál üres a porzsák, a mosógépek pedig lassan mosnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TomecK #4
    Ha meg nem fogyna ennyi áram akkor meg az lenne a baj, mert nem dől a lóvé . . .
  • kjhun #3
    Annyit, egy hifi torony is megkajál. Valahol olvastam, ilyen készenléti fogyasztási teszt kapcsán.
  • SupraMKIII #2
    Nexus6: LOL

    Sajnos a LED-eknél szemérmetlenül csalnak, amire még a megszokottól eltérő színük is rátesz. Valójában az energia matrica sem pontos, mert a ledek között is van hatásfok különbség (nem is kicsi) de ezt képtelenség leolvasni róla.
    Pont az EU feladata lenne egy olyan matrica kötelezővé tenni, ami világító eszközöknél tartalmazná a hatásfok valamilyen jelölését.

    Nekem amúgy a pálmát egy régi plazma TV viszi, ami kikapcsolt állapotban 18 (!!!!!!) wattot fogyaszt - nem hittem a szememnek...
  • NEXUS6 #1
    Mer' dízel! XD