Berta Sándor

Nem kínál majd letöltési funkciót a Netflix

Az amerikai konszern megerősítette, hogy nem változtat a bevált koncepcióján.

Neil Hunt, a Netflix termékekért felelős vezetője a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) elmondta, hogy nem tervezik a letöltési funkció bevezetését, ugyanis a számukra ez kevéssé vonzó. A cég azért ismertette az álláspontját, mert az elmúlt időszakban számos kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy tervezi-e ilyen funkció bevezetését vagy sem.

Hunt úgy vélte, hogy a letöltési lehetőség sokkal bonyolultabbá teszi az emberek életét. Többek között, ha valaki le akar tölteni egy adást, akkor arra is kell gondolnia, hogy elég tárhely álljon a rendelkezésére. De figyelemmel fogják kísérni a fejlődési folyamatokat és nem zárta ki végleg a letöltési funkció integrálását a rendszerbe. Mint mondta, egy ilyen funkciót viszonylag rövid idő alatt el lehet készíteni.

A kérdés azután merült fel, hogy az Amazon bejelentette, hogy a Prime Video szolgáltatása esetében a jövőben a felhasználók az Android-, illetve iOS-kompatibilis eszközeiken letölthetik és internetkapcsolat nélkül is megnézhetik a filmeket és a televíziós sorozatokat. Hunt szerint azonban az lehet az igazán érdekes megoldás, ha minden helyen, akár a repülőgépeken vagy a vonatokon is lehetővé teszik a streamingadások egyszerű megtekintését. A jövőben az eddiginél is több saját tartalmat készítenének és kínálnának.

Tavaly decemberben Cliff Edwards, a Netflix kommunikációs és technológiai igazgatója arra a felvetésre, hogy vajon a társaság valaha kínál-e majd olyan felvételeket, amelyek internethozzáférés nélkül is elérhetők lesznek, azt válaszolta, hogy ez soha nem fog megtörténni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gergod #3
    AZ amazon prime streamszolgaltatasa jelenleg nalam hasznalhatatlan. Netflix 4k roccenes nelkul streamel, az amazon full HD pedig percenkent akadozik. Amazonnak muszaly volt elore tolthetove tennie a szolgaltatast, kulonben sokan nem hasznalnak.
  • felemelő #2
    Bullshit!

    Az nem zavar, ha azt mondja üzleti okokból nekik nem érdekük.
    OK! Ez a gazdasági környezet és ennyi.

    De minek ehhez süketelni?
  • Ahoy #1
    Félnek, hogy ha az emberek letöltik, akkor rájönnek, hogy fizetnek azért mintha torrentről szednék le...