Berta Sándor

Az IT-óriásoktól tanulna a BMW

A BMW új vezetője nem feltétlenül vetélytársakként, hanem partnerekként tekintene az IT-társaságokra.

Harald Krüger május óta vezeti az autógyártót, s nyilatkozata szerint szeretne a Szilícium-völgyben lévő technológiai konszernektől tanulni. "Csak azoknak az autógyártóknak lesz jövőjük, akik felkészülnek az új technológiákra és a társadalmi változásokra. A trendek gyorsan, ugyanakkor hirtelen alakultak ki. Nagyon pontosan megnézzük, hogy az IT-ágazat miként reagált ezekre, mert néhány válaszlépésén érdemes elgondolkodni" - jelentette ki a menedzser.

Krüger a Szilícium-völgyben két dolgot talált pozitívumnak: az egyik a nyitott és innovációbarát vállalkozói szellem, míg a másik az az elképesztő sebesség, amellyel az új üzleti ötleteket és a technológiai fejlesztéseket megvalósítják. A Szilícium-völgyben ugyanis az az elterjedt mottó, hogy három hónap már örökkévalóságnak számít. A digitalizálás korszakában számos dolog gyorsul majd tovább. A változások hamarabb jelentkeznek és erre az autógyártóknak is fel kell készülniük. Az ügyfelek elvárják, hogy az új szoftver(verzió)t azonnal megkapják, amint az elkészült és ne csupán akkor, amikor az új autójukat vásárolják meg.

A BMW vezetője végül kiemelte, hogy a nemzetközi IT-ágazat szereplőivel folyamatosan kapcsolatban vannak, a vállalatokkal rendszeresen véleményt cserélnek és ez igaz az Apple esetében is. Az egyeztetések során a téma a járműveik hálózatba kötése a Connected Drive Services nevű szolgáltatásuk keretében. A német autógyártó egyébként spartanburgi üzemében már tesztelte a Google okosszemüvegét, arra volt kíváncsi, hogy vajon az eszközök alkalmazásával lehet-e javítani a minőségbiztosításon. Ezt követően a Qualcomm kutatórészlegeivel együttműködve fejlesztették ki egy saját okosszemüveget a Mini márkájú gépkocsikhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bazsio #2
    Na már a BMW-is!!:(
  • caius marius #1
    Hú mijjen forradalmi...