Berta Sándor

Már idén teszteli a robot­kamionjait a Daimler

A Daimler azt tervezi, hogy már az idén autópályán fogja tesztelni az önálló közlekedésre képes kamionjait.

A tervezettnél sokkal korábban megjelenhetnek a robot teherautók. "Biztosak vagyunk abban, hogy a következő hetekben megkapjuk az engedélyeket a német autópályákon végezhető tesztekhez, s ha ez bekövetkezik, akkor azonnal el is kezdjük a munkát" - jelentette ki Wolfgang Bernhard, a Daimler első embere. A tesztekre egész Németországban sor kerül majd, az első próbautak Baden-Württemberg tartományban lesznek. A menedzser azzal számol, hogy az első sorozatban gyártott, részben önállóan közlekedő tehergépkocsik 2-3 esztendőn belül jelenhetnek meg, ezzel pedig megelőzhetik a robotautókat. Mindez műszakilag megoldható feladatot jelent.

Az új technikával biztonságosabbá válik a közúti közlekedés. "A balesetek 97 százaléka az emberi tényezőkre vezethető vissza, és a gépek összességében biztonságosabban vezetnek, mint az emberek. A vezető nem válik teljesen feleslegessé, mindig lesz egy sofőr a kabinban, ő gondoskodik majd arról, hogy ne legyen probléma. Ugyan a vezetést teljesen átadhatom a gépnek, a fékezést és a gyorsítást is, de ellenőriznem kell az utat" - tette hozzá Wolfgang Bernhard.


A Daimler vezetője szerint a teljesen önállóan közlekedő járművek megjelenéséig még némi időnek kell eltelnie, s ebben a folyamatban az Apple, a Google és a különböző konzorciumok is részt akarnak venni. Ez azonban nem félemlíti meg őket, sőt, a Daimler elismerésnek tartja, ha például az Apple úgy dönt, hogy az ágazat annyira fontos, hogy részt akar venni ebben a folyamatban.

A szakemberek tavaly szeptemberben a Mercedes-Benz Future Truck 2025 projekt keretében vázolták fel, hogy tíz év múlva a teherautók már önállóan közlekedhetnek az autópályákon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #7
    Az a baj, hogy jelen állás szerint a kamionos nem csak sofőr. Egy csomó olyan reszortja van, amit a robotpilóta nem tud átvenni. Vagyis ott kell hédereznie továbbra is, fizetésért a fülkében.
    Egyébként meg valószínűleg nagy távolságokra a vasút jelentené a megoldást, ki tudja miért terjedtek el ennyire a kamionok...
  • who am I 7 #6
    hatalomvágy, kapzsiság? kivagyiság? ezek mintha egyébként ösztönök lennének....és tudjuk, h az ösztönök ezen szintű kontrollálásához elég nagy intelligencia kell...mert az alap ösztönöket azért már tudják kontrollálni (nem gyilkolászunk kedvünkre,szoba közepére nem sz@rnak, nem közösülnek pl. köztéren, stb....általában :D), de azért a következetesség és felelős gondolkodás az egy nagyon más milyen szint....az a szint sosem lesz általános , szvsz...kivéve, ha szépen redukálodik 500-1mrd-ra a népesség....és csak olyanokra, akik erre képesek...de jelenlegi álláspont szerint túlélésre pont nem az olyanoknak van esélye....ez van, elbaszott világ :)
  • Szefmester #5
    Ha nem vezényelni kellene őket hogy a környezetüket tisztán tartsák, és lakhatóvá, széppé változtassák, akkor nem lenne rabszolgamunka! ;)
    Ha felfognák hogy önmaguk fejlesztése, az alkotás, és a másik segítése társadalmilag hasznosabb mint a lopás, hőbörgés valamiért, agresszív viselkedés, szándékos károkozás, akkor lehet jobb lenne önmagában a világ, és nem kellene attól rettegni hogy mi lesz amikor összeomlik a vagyonalapú társadalom. Mert amíg akkor vagy jani amíg van a nyakadban fux, a legújabb telefon van a kezedben, és a legnagyobb benzinzabáló monstrumot hajtod, addig egy gyorsvonat megállíthatatlanságával lehetne összehasonlítani ahogy a jelenlegi társadalmi berendezkedés a pusztulása felé robog.
  • who am I 7 #4
    nem, a probléma azzal van, h 7 milliárd ember van és nincs normális születés stb szabályozás.
  • fonak #3
    A probléma a társadalmi berendezkedéssel van, ugye "munkaalapú társadalom". :)
    Technikailag nem lenne probléma a munka nélkül maradtakat legalább kajával és a helyi minimumnak megfelelő létfeltételekkel (lakás, szórakozási lehetőség, azaz számítógép, internet) ellátni, a dolog erkölcsi oldala persze problémásabb. Cél nélkül vegetáló emberek, akiknek a szavazata is nyilvánvalóan a legkönnyebben megvehető, unalmunkban agresszívak lesznek, a drogokhoz fordulnak stb.
    De mi megoldanánk, kivezényelnénk őket közmunkára, csak liberálisék szerint az rabszolgatartás, az emberi jogok semmibevétele. :)
  • Kotomicuki #2
    Nagy kár, hogy se a társadalmi berendezkedésünk, se a "vezetőink" nem készültek fel az ehhez hasonló dolgokkal járó, hatalmas munkanélküliség eljövetelére - kósza pletykákat hallani az esetleges éhséglázadások leveréséről és koncentrációs-/haláltáborokban való "problémakezelésről", de nem ez volna a megoldás...
  • xyl #1
    "Ugyan a vezetést teljesen átadhatom a gépnek, a fékezést és a gyorsítást is, de ellenőriznem kell az utat"

    Na, ez az, ami veszélyes. A sofőr (kamionkisérő?) ott ül a fülkében, cseverészik valakivel, újságot olvas, stb. Aztán egyszercsak észrevesz valamit, hirtelen át akarja venni az irányítást, aztán hibázik.