Berta Sándor

Kína lett az Uber első számú célpontja

A befektetőknek küldött e-mailből átláthatóbbá vált a társaság távol-keleti stratégiája.

A levelet Trevor Kalanick vezérigazgató írta és kiderült belőle többek között, hogy az Uber sofőrjei jelenleg Kínában naponta közel egymillió fuvart teljesítenek. Ez majdnem annyi utat jelent, mint amennyit a szolgáltatás partnerei hat hónappal ezelőtt összesen globálisan bonyolítottak. Az e-mailben az is szerepel, hogy június 22-től lesz egy további finanszírozási kör is kifejezetten a kínai üzlet felvirágoztatására. Kalanick közölte továbbá, hogy Kínában több mint 80 olyan város van, ahol a lakosság száma meghaladja az 5 milliót és ők ezek közül ötvenben jelennének meg, de a cél teljesítéséhez hatalmas befektetésekre lesz szükség.

A növekedés folyamatos és sokkal nagyobb annál, mint amit például New Yorkban valaha is elkönyvelhettek. A szolgáltatás által érintett 10 legnagyobb városból 4 Kínában található, s ez csak a kezdet, hiszen a távol-keleti államban óriási kiaknázatlan lehetőségek kínálkoznak az Uber számára. A sikerhez azonban hosszú távú elkötelezettségre és erős akaratra van szükség és egyúttal meg kell érteni a helyi viszonyokat is. A társaság kész az idén 7 milliárd jüant befektetni Kínában, viszont felvásárlásokat nem terveznek. Kalanick megerősítette, hogy egyértelműen az ázsiai állam az első számú célpontjuk.

Számos kihívással és problémával kell szembenézniük. Az UberChina profiljait letiltották a Tencent közösségi hálózatában és a helyi taxisokat lefizették, hogy az Uber ellen tiltakozzanak. Viszont e manőverek egyike sem tudta megakadályozni a szolgáltatás elterjedését. A Tencent lépésén egyébként nem lehet csodálkozni, hiszen az Alibabával együtt támogatja az Uber helyi konkurensét, amelynek neve Didi Kuaidi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #4
    Majd visszatekeri az órát, hogy 100 ezer futott km alatt legyen a 9 éves verda, mert a magyar úgy veszi meg és el is hiszi ;)
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2015.06.20. 16:55:57
  • Meridian #3
    Az UBER-ről annyit, hogy aki sofőrködik nekik, az végeredményben szép lassan betolja a kocsijának értékét az UBER-be.
  • bdzsana #2
    Azért addig is jól megszedi magát.
  • Skylake #1
    Ahogy már korábban írtam, amint a Didi Kuaidi megfelelő csúcspozícióban lévő elvtársnál elkezdi majd a közeljövőben verni az asztalt, onnantól az Uber-nek lőttek Kínában, plusz a cég lenyúlja majd a működési modellt is. Ha én Kínában a pártvezetés helyében lennék, biztosan ezt csinálnám ;-), hiszen ez már működő üzleti modell ott. Így majd lesz kínai-Uber, épp úgy, ahogy mára van "kínai-Google" (Baidu), meg "kínai-facebook" (Renren, meg 51.com). A többit meg a Nagy Tűzfal elintézi. Az ott nem Európa. Az Uber meg lenyeli szépen a békát. Ennyi.