Gyurkity Péter

Két okostelefonnal újít a Sharp

A japán gyártó a napokban újabb, kijelzőkeret nélkül érkező párost mutatott be.

Még tavaly írtunk a Sharp kapcsán az AQUOS Crystal okostelefon megjelenéséről, amely érdekes kialakításával hívta fel magára a figyelmet, hiszen az előlapi keret nemcsak a kijelző két oldalán, de a készülék felső részén is hiányzott. A cég most újabb két hasonló megoldást mutatott be.

A Crystal 2 névre keresztelt változat tegnap bukkant fel a japán SoftBank szolgáltató kínálatában, előre jelezve a nyári debütálást, ma pedig a Sharp hivatalosan is jelezte a telefon elkészültét. Az új változat megtartja a tavaly megismert külsőt, ehhez pedig egy 5,2 hüvelykes kijelző, a négymagos, 1,2 GHz-es órajelen futó Snapdragon 400 chip, az Adreno 306 grafikus vezérlő, 2 GB RAM, egy 16 GB-os, nem bővíthető belső tároló, egy 8 és egy 2 megapixeles kamera, valamint egy 2030 mAh-s akkumulátor csatlakozik, 4G és HSPA+, WiFi, a Blutooth 4.0, a GPS, illetve az NFC társaságában. Az Android 5.0 Lollipop szoftverre támaszkodó megoldás júliusban rajtolhat el Japánban, fekete, fehér, rózsaszín és türkiz színekben, ezt követheti a globális rajt.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A szintén tavaly bemutatott Crystal X ezzel egy időben frissül, mégpedig az AQUOS Xx révén, amely ugyanúgy a csúcskategóriában hivatott vitézkedni. Ez utóbbi már egy 5,7 hüvelykes, keret nélküli kijelzőt kapott, amely mellé az 1080p felbontás, a 64 bites, nyolcmagos Snapdragon 810 chip, az Adreno 430 grafikus vezérlő, 3 GB RAM, illetve egy 32 GB-os, microSD révén bővíthető belső tároló sorakozik fel. A hátoldalon egy 13 megapixeles, az előlapon pedig egy 2 megapixeles kamera kapott helyet, ehhez 3000 mAh-s akkumulátor, valamint a már említett technológiák csatlakoznak, 8,7 mm-es kivitelben, az Android 5.0-val.

A megjelenés Japánban júniusban várható, a többi régió itt is csak ezt követően kapna a készülékből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!