Gyurkity Péter

Kijelzőkeret nélkül jön a Sharp két új okostelefonja

A japán gyártó két új megoldást mutatott be, ezeken már nincs keret az előlapi kijelző körül.

A Sharp az utóbbi időben érdekes pályát futott be az okostelefonok piacán, hiszen például az amerikai régióból jó ideje kivonultak, hogy inkább a hazai pályához közelebbi országokra koncentráljanak. Most visszatérnek az USA-ba, az első körben azonban Japánban mutatják be két új megoldásukat, amelyek kellemes jellemzőkkel és érdekes előlappal futnak be.

Az Aquos Crystal és Aquos Crystal X kijelzője körül már nem láthatunk keretet, így szinte csaknem a teljes előlapot maga az érintőképernyő fedi le. Ez természetesen nem mindenkinek áll rögtön kézre, a 10 mm-es vastagság azonban segít a kellemetlen meglepetések elkerülésében, a hardveres specifikáció pedig biztosítja a kellemes felhasználói élményt. A két készülék közül a Crystal érkezik némileg gyengébb összeállítással, ez ugyanis egy 5 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelzőt kapott, amelyet egy 1,2 GHz-en futó négymagos Snapdragon 400 chip, 1,5 GB RAM, egy 8 GB-os belső tároló, Harmon Kardon hangzás, valamint egy 2040 mAh-s akkumulátor és az Android 4.4.2 egészít ki, a telefon pontos fizikai mérete pedig 131 x 67 x 10 mm.


A Crystal X névre hallgató változat esetében a kijelző 5,5 hüvelykesre nő, a támogatott felbontás itt 1080p, míg a processzor feladatait a kifejezetten csúcskategóriás Snapdragon 801 chip látja el, amely 2,3 GHz-es órajelen működik. A RAM mérete 2 GB, a belső tároló 32 GB-os, az akkumulátor pedig egy 2610 mAh-s példány, ami nyilván az erősebb hardvert hivatott megfelelő módon kiszolgálni. A pontos fizikai méret itt 139 x 73 x 11 mm, ez tehát egy némileg nagyobb készülék, de az 5,5 hüvelykesek között akár még kicsinynek is mondható.

Ahogy azt említettük, a megjelenésre az első körben Japánban kerítenek sort, ám a Sprint közreműködésével augusztus 29-én az USA-ba is visszatérnek – remélhetőleg nem kell sokat várni az európai debütre sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jani Hun #6
    ha jobban megnézed ott egy icipici lyuk a térerő ikonnál, gondolom az hangszóró
  • matatom #5
    Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy mégis mi a fenét tart az ember a füléhez? Vagy abba a pici perembe vájtak hangszórónyílást? No meg arra is hogy a véletlen perem terület érintés ellen kidolgoztak-e valami szoftveres megoldást?
  • grebber #4
    Végre egy jó megoldás erre gyenge aksi középkat hw :(
  • benőmenő #3
    Ezzel a technológiával, akár a 4,5"-es kijelzővel felszerelt telókat is tudom majd rendesen használni! :D
    De most komolyan! A húgom nemrég vett egy G2 minit és az is 4,7". A mini! WTF!?
    Akárhányszor a kezembe kerül egy élet-halál harc, hogy el ne ejtsem...
  • globint #2
    Csak azt nem értem, hogy ha angolról lefordítják az összes infót magyarra, akkor miért nem bírják az EU szabvány szerinti mértékegységet is "lefordítani"?
    5,5 hüvelyk, stb.
  • Sir Quno Jedi #1
    Na már csak az alsó baszást kell eltüntetni és egész pofás cucc lesz ez! Végre, nincs az a a balfasz keret, mint az összes telón. Gratulálok, ezek tudják mi néz ki jól.