Gyurkity Péter

Megjelent a Sharp Aquos S2

A cég új készüléke vékony keretet és iker-kamerát kapott.

A Sharp okostelefonjairól nem túl gyakran számolunk be lapunk hasábjain, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ezek többnyire kizárólag a számukra hazai (japán) piacon jelennek csak meg. Most azonban Kínában futott be egy új változat, amely jó eséllyel Európában is elérhetővé válhat.

Az Aquos S2 névre keresztelt típus a cég Weibo közösségi oldalán jelent meg, nyilván azért, mert a kínai piacon is debütált az új megoldás. Eredetileg ugyan három különböző változatot ígértek, ebből azonban eddig csak kettőt mutattak be, amelyek eltérő chipet (Snapdragon 630 és 660), valamint memóriát (4 és 6 GB) és belső tárolót (64, illetve 128 GB) hordoznak. Az úgynevezett tri-bezel megoldás révén kizárólag az alsó részen látunk némi előlapi keretet, ahol egy elnyújtott fizikai gombot is meghagytak, maga a kijelző azonban az előlap 87,5 százalékát fedi le – ez egyébként egy 5,5 hüvelykes IGZO-panel, amely az 1080 x 2040 pixel felbontást támogatja.


A pontos fizikai méret 141,8 x 72,04 x 7,9 mm, a súly 140 gramm, míg a hátoldalon egy függőleges iker-kamerát (egy 12 és egy 8 megapixeles szenzorral) helyeztek el, amit egy 3020 mAh-s akkumulátor egészít ki. Sokak számára nyilván épp az eddig hiányzó harmadik példány lenne igazán érdekes, mivel ez az ígéretek szerint egy, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót is kapna, azonban úgy tűnik, hogy erre még várnunk kell. Addig is marad a fennt említett két példány, amelyek Kínában augusztus 14-én debütálnak, méghozzá 372 és 520 dollár közötti áron, ami mindenképpen kedvező – a pontos ár nyilván a hardvertől függ majd.

A külső csatornákon keresztül történő import esetén az ár természetesen magasabb lesz, de itt a mindennapok során kell majd kitapasztalni a beszerzési módokat és praktikákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tsabes #3
    @hungi: az 5,5"-os méret a kijelző átmérőjére vonatkozik, nem pedig a készülékházra, tehát attól, hogy a ház kisebb lett a felső sáv "eltűnésével", a kijelző még ugyanúgy 5,5"-os.
  • hungi #2
    eléggé unszimpatikus, hogy már nemcsak alul hanem felül is kiesik egy sáv. Ez nem 5.5", hanem inkább 5.
  • esztyopa #1
    Hurrá !
    Ez lesz a 25. telóm !
    /A francba...miért van 10 ujjunk,és 2 fülünk ?/