MTI

Az Intel növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben

Növelte forgalmát és nyerségét az amerikai Intel Corp. félvezetőáramkör-gyártó konszern az első negyedévben, a második negyedévre adott előrejelzése azonban elmaradt az elemzői várakozásoktól, részvényének árfolyama ezért gyengült.

A cég honlapján publikált beszámoló szerint az első negyedévben az Intel Corp. értékesítési árbevétele az egy évvel korábbihoz képest 23 százalékkal 19,8 milliárd dollárra emelkedett. A működési eredmény 7,0 milliárd dollár lett, 69 százalékkal több az előző évi 4,2 milliárd dollárnál, az elért 5,7 milliárd dollár nyereség pedig 42 százalékkal haladta meg a 2019 első negyedévit. Az egy részvényre jutó nyereség 51 százalékkal 1,31 dollárra emelkedett. Az első negyedév folyamán az Intel 4,2 milliárd dollárt fordított 71 millió részvény visszavásárlására.

Az Intel adatkezelő és feldolgozó áramköri üzletága 34 százalékos forgalomnövekedést ért el az első negyedévben, ezen belül a Data Center Group (DCG) 43 százalékkal magasabbat, 7,0 milliárd dollárt, a memóriaáramkör üzletág forgalma pedig 46 százalékkal 1,3 milliárd dollárra emelkedett. A személyi számítógép áramköri üzletág forgalma 14 százalékkal 98 milliárd dollárra emelkedett. A második negyedévben az Intel 18,5 milliárd dollár értékesítési árbevételre számít és részvényenként 1,04 dolláros nyereséget céloz elérni. Az egyszeri tételektől megtisztított egy részvényre jutó várt nyereség pedig 1,10 dollár lenne, szemben az 1,19 dolláros elemzői várakozással. A vírusjárvány által keltett gazdasági bizonytalanságok miatt az Intel elállt éves előrejelzés készítésétől.

Az Intel második negyedévi előrejelzése elmarad a Wall Street várakozásaitól, az eredmény-beszámoló hat százalékkal nyomta le az Intel részvényének az árfolyamát a tőzsdén kívüli forgalomban. Az Intel előrejelzése a többi félvezetőgyártó vállalat részvényét is megterhelte. Az Nvidia Corp, a Micron Technology, az Applied Materials, és az Advanced Micro Devices papírok egy-két százalékot veszítettek árfolyamukból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!