SG.hu
Life is Strange
Kiadó: Square Enix
Fejlesztő: Dontnod Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4400 2 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 3800+ processzor, Nvidia GeForce 315 vagy ATI Radeon HD 5450 grafikus kártya, 2 GB RAM, 3 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E8400 3 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 6000+ processzor, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 4890 grafikus kártya, 4 GB RAM, 3 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Game of Thrones, The Walking Dead
Kategória: kalandjáték
Egy igazán különleges kalandjáték érkezett a Remember Me alkotóitól, amely mély és felnőttes tartalmával garantáltan elvarázsolja majd a stílus rajongóit. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Life is Strange!
Az élet az egyik legnehezebb játék. Gyakran állít minket olyan nehéz helyzetek elé, amelyekben bár döntenünk kell, tetteink súlyát és következményeit gyakran csak évekkel később érezhetjük meg. Ezt a hatalmas dilemmát számtalan videojáték igyekezett már feldolgozni a múltban, így olyan nagyszerű, többnyire morális kérdéseket feszegető címek jelentek meg a témában, mint a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls, vagy a Braid. Noha rendszeresen döntéseink súlyát állítják a középpontba a Telltale Games kalandjátékai is, azok többnyire nem az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, sokkal inkább egy adott koncepció, valamint franchise alaposabb megismerésével.
A Dontnod Entertainment – a kiváló Remember Me fejlesztői – most ezen szerettek volna változtatni legújabb alkotásukkal, amely a rendkívül beszédes Life is Strange címet kapta a keresztségben, és egy olyan mély gondolatokkal megspékelt történetet mesélnek el benne, ami manapság már szinte ritkaságszámba megy ebben az iparágban.
Játéktesztünk az öt részesre tervezett alkotás eddig megjelent első felvonására – Chrysalis – épül, amely tökéletes nyitánya lett egy nagyszabású, izgalmas, rejtélyekkel gazdagon felvértezett kalandnak, amit műfajában már most komoly esélyesnek tartunk az év legjobbjának járó elismerésre. Mindezt pusztán a főszereplő kiléte miatt is megszavazhatjuk a játéknak, hiszen Maxine Caulfield képében egy olyan szimpatikus, azonnal megszerethető, kissé elesett, ám ennek ellenére is életre való hőst állítottak a középpontba a fejlesztők, aki melankolikus jellemével képes azonnal eladni az egész történetet a vaskos gondolatokat kedvelők számára.
Érdekesség, hogy míg más fejlesztőcsapatok vért izzadva sem tudnak szerethető főhősöket kreálni – a Ubisoft tökéletes példa erre a futószalagon gyártott karaktereivel –, addig a Dontnod Entertainmentnek még néhány mellékszereplőt is sikerült emlékezetessé tennie a történetben, ami annyi szálon indult el és annyi rejtélyt fedett fel már az első 2-3 órájával, hogy garantáltan a fennmaradó öt részben sem kell majd unatkoznunk. A sztori egyébiránt a fotográfusnak tanuló Maxine-ről szól, aki öt év után visszaköltözik szülővárosába, az Oregonban található Arcadia Baybe.
A kiesett időben azonban a nyugodt kis településen minden megváltozott, Max egykori legjobb barátnője, avagy Chloe Price például éppen lázadó tinédzserkorát éli, miután édesapja meghalt, nevelőapja pedig egy pszichopata lett, akinek vélhetően nagyon fontos szerepe lesz még a cselekmény alakulásában. A sztori természetesen ezenfelül számtalan mellékszálat is felvonultat, így fény derül Maxine különleges képességére, megismerhetjük a város féltve őrzött titkait, felbukkannak barátok, ellenségek, történnek megmagyarázhatatlan események, ezenfelül pedig még egy eltűnt lány, Rachel Amber is érdekes, nem mellesleg fontos fonálként jelenik meg a szövevényes kalandban.
Noha ennyi ötletből egyes stúdiók legalább 3-4 önálló videojátékot is megalkotnának, a Dontnod Entertainment azonban láthatóan semmit sem bízott a véletlenre, sőt mi több, ezt a sok adalékot úgy tudták beleszőni a Life is Strange első epizódjába, hogy az ne csak érthető maradjon, hanem egyben szerethető is. Az egész játékból árad a melankólia, a szomorúság, a tinédzserkori felnőttes problémák minden nehézsége, valamint a legjobb pszicho-thrillerekre emlékeztető hangulat.
Nem túlzás azt állítani, hogy legutóbb a nagyszerű, ám a szakma által mégis nagyon háttérbe szorított Alan Wake volt képes hasonló környezetet teremteni, noha ott jóval letisztultabb, horrorisztikusabb volt a történet, és a művészeti megvalósítás sem sikerült olyan – nehéz rá jobb szót találni – rajzfilmesre, mint itt, de a hatás nagyon sok helyen megdöbbentő hasonlóságot mutat. A sztorit a klasszikus kalandjátékok legszebb hagyományait felidézve gördíthetjük előre, és bár Maxine felett teljes kontrollunk lesz a 3D-s pályákon – tehát nem point and click alapokról beszélünk –, bizonyos helyzetekben mégis sokszor kell olyan döntéseket hoznunk, amelyeknek csak a későbbiekben ismerhetjük meg a következményeit.
Max oldalán szabadon megvizsgálhatjuk a helyszíneken elhelyezett objektumokat és használati tárgyakat, amelyek rengeteg extra adalékkal szolgálhatnak a karakter múltjáról, de természetesen a történethez is biztosíthatnak háttéranyagokat. Érdemes egyébiránt óvatosan kutakodni mások környezetében, hiszen nem csak egy-egy rosszul elsült párbeszéd, hanem óvatlanul kinyitott szekrény, vagy meglesett telefon is szolgálhat olyan információkkal, amelyek befolyásolhatják a sztorit – pláne, ha tulajdonosa még fel is fedezi tolakodásunkat. Nagyszerű ötlet volt a készítők részéről, hogy Maxine a kampány haladásával párhuzamosan egy naplót is vezet, amiből az egyes cselekményeket az ő mélyen szántó gondolatain keresztül is megismerhetjük, ezenfelül pedig bizonyos karakterekről is sokat megtudhatunk.
Tény és való, hogy a nagyszerű gondolatokat feszegető történet már önmagában is elvinné a hátán az alkotást, de a fejlesztők úgy gondolták, hogy a játékmenetet is feldobják egy sajátos ötlettel, ami még izgalmasabbá tudta varázsolni a végeredményt. A kalandjátékok legszebb hagyományaihoz hűen ugyanis a Life is Strange felvonultat néhány fejtörőt, amelyek nem állítanak minket teljesíthetetlen akadályok elé, de mivel Max képes az idő manipulálására, ezáltal pedig az események megváltoztatására, a legtöbb feladványt erre élezték ki a készítők.
A lehetőség ugyan szigorú korlátok közé lett szorítva, ennek köszönhetően mindössze bizonyos történéseket és párbeszédeket élhetünk át újra azért, hogy a sztori szempontjából előnyösebb döntéseket hozzunk, de már ezzel a néhány jelenettel is annyira megdobták a Life is Strange élményfaktorát az alkotók, hogy attól garantáltan leesik majd az állunk. Azon túl ugyanis, hogy manipulálhatjuk az időt, akár teljes egészében átírhatjuk bizonyos cselekmények végkimenetelét, emberi életek felett ítélkezhetünk, meg nem történtté tehetünk bizonyos cselekedeteket, vagy csak egyszerűen visszaszívhatunk olyan szavakat, amelyekkel megbántottunk másokat. (Milyen hasznos lenne néha egy ilyen opció a való életben is…)
Noha nem ez az első eset, hogy manipulálhatjuk az időt egy videojátékban, de a lehetőséget eddig többnyire az élmény színesítésére használták a fejlesztők, és nem arra, hogy a történetre is hatást gyakorolhassunk vele. Őszintén reméljük, hogy ezzel egy új trendet teremtett a Dontnod Entertainment, hiszen a témában rengeteg kiaknázatlan lehetőség lakozik még, amit remélhetőleg alaposan kihasználnak majd a későbbi epizódokban. Erre utal, hogy az első felvonás végén már teleportálásra is felhasználhattuk a főhős természetfeletti képességét, tehát nagy valószínűséggel számíthatunk még meglepetésekre ezzel kapcsolatban.
Grafika:
A Life is Strange egyetlen sarkalatos pontjának a grafikát tekinthetjük. A háttérben az Unreal Engine 3 húzódik meg, amivel az alkotók kis híján csodát műveltek a Remember Me esetében, de ezúttal mintha nem tudtak volna mit kezdeni vele. Érezhető, hogy egyfajta művészi, kissé képregényes és mesés megvalósítást szerettek volna elérni, ami részben sikerült is, de néhány pálya olyannyira üres és kihalt lett, a textúrák és az animációk pedig annyira gyengére sikeredtek, hogy gyakran még a történet sem tudta teljesen feledtetni velünk ezt a problémát. Kár volt ezzel elrontani a kiváló összképet!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Elsőre ugyan kissé furcsa lehet a játék kezelőfelülete, de ha hozzászokunk a sajátosságaihoz, hamar megbarátkozhatunk vele. Nem okoz különösebb problémát sem a karakter terelgetése, sem a vizsgálódás, de még az idő manipulációja is meglepően gördülékenyre sikerült.
Játszhatóság: Mivel egy ötrészesre tervezett kalandjáték első epizódjáról van szó, nehéz konkrétumokról beszélni a játékidő tekintetében, de a bemutatkozó felvonás 2-3 órányi történettel kecsegtet, amiből az alaposabb játékosok akár kétszer ennyit is kihozhatnak. A Life is Strange ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy minden egyes területen megvizsgáljunk szinte bármit, ami az utunkba kerül. Mindez sokszor lényegtelen a történet szempontjából, de mivel Max eléggé sajátosan látja a világot, ezért monológjait a legtöbb esetben élmény hallgatni, naplójának kósza sorairól nem is beszélve. Aki tehát szeretne, alaposabban is elmerülhet a játékban, ami remélhetőleg a maradék négy részre is jellemző lesz.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia nem zavar sok vizet a kampány során, a nehézségi szint pedig olyannyira kiegyensúlyozott, hogy a fejtörők mindegyikét hatalmas élmény lesz átélni. Egy lapos történet mellett bizonyára nagyobb kihívást követelnénk a játéktól, de mivel a sztori szó szerint sodor minket előre, nem igazán törődünk majd a nehezebb logikai fejtörők hiányával, hiszen többek között a Telltale Games legutóbbi kalandjátékait sem ezek miatt szerettük.
Hangok, zene: A Life is Strange összességében a hangok és a zenék tekintetében sem okoz csalódást, hiszen gyakran szomorkás dallamok nyomatékosítják a játék mondanivalóját, ami mellett a szinkronszínészek is zseniális munkát végeztek, de főként Maxine és Chloe hagynak bennünk majd mély nyomokat ezen a téren.
Összegzés: Noha a Telltale Games és a Daedalic Entertainment bizonyára több emlékezetes alkotással is megajándékoz még minket az idén, de a Dontnod Entertainment a Life is Strange-dzsel olyan magasra tette a lécet, amit nagyon nehéz lesz túlszárnyalniuk. Nyilván a hangzatos kijelentésekkel érdemes megvárni a záró epizódot, de amennyiben a fejlesztők képesek lesznek tartani ezt a színvonalat, és egy emlékezetes fináléval zárni a cselekményt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy történetileg kiváló, mély gondolatokkal és sajátos játékmenettel ellátott alkotást illeszthetünk a gyűjteményünkbe. Ha szeretsz elmerengeni az élet nagy kérdésein és imádod a tartalmas, mondanivalóval rendelkező videojátékokat, akkor ezt neked is ki kell próbálnod!
Fejlesztő: Dontnod Entertainment
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4400 2 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 3800+ processzor, Nvidia GeForce 315 vagy ATI Radeon HD 5450 grafikus kártya, 2 GB RAM, 3 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E8400 3 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 6000+ processzor, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 4890 grafikus kártya, 4 GB RAM, 3 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Game of Thrones, The Walking Dead
Kategória: kalandjáték
Egy igazán különleges kalandjáték érkezett a Remember Me alkotóitól, amely mély és felnőttes tartalmával garantáltan elvarázsolja majd a stílus rajongóit. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Life is Strange!
Az élet az egyik legnehezebb játék. Gyakran állít minket olyan nehéz helyzetek elé, amelyekben bár döntenünk kell, tetteink súlyát és következményeit gyakran csak évekkel később érezhetjük meg. Ezt a hatalmas dilemmát számtalan videojáték igyekezett már feldolgozni a múltban, így olyan nagyszerű, többnyire morális kérdéseket feszegető címek jelentek meg a témában, mint a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls, vagy a Braid. Noha rendszeresen döntéseink súlyát állítják a középpontba a Telltale Games kalandjátékai is, azok többnyire nem az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, sokkal inkább egy adott koncepció, valamint franchise alaposabb megismerésével.
A Dontnod Entertainment – a kiváló Remember Me fejlesztői – most ezen szerettek volna változtatni legújabb alkotásukkal, amely a rendkívül beszédes Life is Strange címet kapta a keresztségben, és egy olyan mély gondolatokkal megspékelt történetet mesélnek el benne, ami manapság már szinte ritkaságszámba megy ebben az iparágban.
Játéktesztünk az öt részesre tervezett alkotás eddig megjelent első felvonására – Chrysalis – épül, amely tökéletes nyitánya lett egy nagyszabású, izgalmas, rejtélyekkel gazdagon felvértezett kalandnak, amit műfajában már most komoly esélyesnek tartunk az év legjobbjának járó elismerésre. Mindezt pusztán a főszereplő kiléte miatt is megszavazhatjuk a játéknak, hiszen Maxine Caulfield képében egy olyan szimpatikus, azonnal megszerethető, kissé elesett, ám ennek ellenére is életre való hőst állítottak a középpontba a fejlesztők, aki melankolikus jellemével képes azonnal eladni az egész történetet a vaskos gondolatokat kedvelők számára.
Érdekesség, hogy míg más fejlesztőcsapatok vért izzadva sem tudnak szerethető főhősöket kreálni – a Ubisoft tökéletes példa erre a futószalagon gyártott karaktereivel –, addig a Dontnod Entertainmentnek még néhány mellékszereplőt is sikerült emlékezetessé tennie a történetben, ami annyi szálon indult el és annyi rejtélyt fedett fel már az első 2-3 órájával, hogy garantáltan a fennmaradó öt részben sem kell majd unatkoznunk. A sztori egyébiránt a fotográfusnak tanuló Maxine-ről szól, aki öt év után visszaköltözik szülővárosába, az Oregonban található Arcadia Baybe.
A kiesett időben azonban a nyugodt kis településen minden megváltozott, Max egykori legjobb barátnője, avagy Chloe Price például éppen lázadó tinédzserkorát éli, miután édesapja meghalt, nevelőapja pedig egy pszichopata lett, akinek vélhetően nagyon fontos szerepe lesz még a cselekmény alakulásában. A sztori természetesen ezenfelül számtalan mellékszálat is felvonultat, így fény derül Maxine különleges képességére, megismerhetjük a város féltve őrzött titkait, felbukkannak barátok, ellenségek, történnek megmagyarázhatatlan események, ezenfelül pedig még egy eltűnt lány, Rachel Amber is érdekes, nem mellesleg fontos fonálként jelenik meg a szövevényes kalandban.
Noha ennyi ötletből egyes stúdiók legalább 3-4 önálló videojátékot is megalkotnának, a Dontnod Entertainment azonban láthatóan semmit sem bízott a véletlenre, sőt mi több, ezt a sok adalékot úgy tudták beleszőni a Life is Strange első epizódjába, hogy az ne csak érthető maradjon, hanem egyben szerethető is. Az egész játékból árad a melankólia, a szomorúság, a tinédzserkori felnőttes problémák minden nehézsége, valamint a legjobb pszicho-thrillerekre emlékeztető hangulat.
Nem túlzás azt állítani, hogy legutóbb a nagyszerű, ám a szakma által mégis nagyon háttérbe szorított Alan Wake volt képes hasonló környezetet teremteni, noha ott jóval letisztultabb, horrorisztikusabb volt a történet, és a művészeti megvalósítás sem sikerült olyan – nehéz rá jobb szót találni – rajzfilmesre, mint itt, de a hatás nagyon sok helyen megdöbbentő hasonlóságot mutat. A sztorit a klasszikus kalandjátékok legszebb hagyományait felidézve gördíthetjük előre, és bár Maxine felett teljes kontrollunk lesz a 3D-s pályákon – tehát nem point and click alapokról beszélünk –, bizonyos helyzetekben mégis sokszor kell olyan döntéseket hoznunk, amelyeknek csak a későbbiekben ismerhetjük meg a következményeit.
Max oldalán szabadon megvizsgálhatjuk a helyszíneken elhelyezett objektumokat és használati tárgyakat, amelyek rengeteg extra adalékkal szolgálhatnak a karakter múltjáról, de természetesen a történethez is biztosíthatnak háttéranyagokat. Érdemes egyébiránt óvatosan kutakodni mások környezetében, hiszen nem csak egy-egy rosszul elsült párbeszéd, hanem óvatlanul kinyitott szekrény, vagy meglesett telefon is szolgálhat olyan információkkal, amelyek befolyásolhatják a sztorit – pláne, ha tulajdonosa még fel is fedezi tolakodásunkat. Nagyszerű ötlet volt a készítők részéről, hogy Maxine a kampány haladásával párhuzamosan egy naplót is vezet, amiből az egyes cselekményeket az ő mélyen szántó gondolatain keresztül is megismerhetjük, ezenfelül pedig bizonyos karakterekről is sokat megtudhatunk.
Tény és való, hogy a nagyszerű gondolatokat feszegető történet már önmagában is elvinné a hátán az alkotást, de a fejlesztők úgy gondolták, hogy a játékmenetet is feldobják egy sajátos ötlettel, ami még izgalmasabbá tudta varázsolni a végeredményt. A kalandjátékok legszebb hagyományaihoz hűen ugyanis a Life is Strange felvonultat néhány fejtörőt, amelyek nem állítanak minket teljesíthetetlen akadályok elé, de mivel Max képes az idő manipulálására, ezáltal pedig az események megváltoztatására, a legtöbb feladványt erre élezték ki a készítők.
A lehetőség ugyan szigorú korlátok közé lett szorítva, ennek köszönhetően mindössze bizonyos történéseket és párbeszédeket élhetünk át újra azért, hogy a sztori szempontjából előnyösebb döntéseket hozzunk, de már ezzel a néhány jelenettel is annyira megdobták a Life is Strange élményfaktorát az alkotók, hogy attól garantáltan leesik majd az állunk. Azon túl ugyanis, hogy manipulálhatjuk az időt, akár teljes egészében átírhatjuk bizonyos cselekmények végkimenetelét, emberi életek felett ítélkezhetünk, meg nem történtté tehetünk bizonyos cselekedeteket, vagy csak egyszerűen visszaszívhatunk olyan szavakat, amelyekkel megbántottunk másokat. (Milyen hasznos lenne néha egy ilyen opció a való életben is…)
Noha nem ez az első eset, hogy manipulálhatjuk az időt egy videojátékban, de a lehetőséget eddig többnyire az élmény színesítésére használták a fejlesztők, és nem arra, hogy a történetre is hatást gyakorolhassunk vele. Őszintén reméljük, hogy ezzel egy új trendet teremtett a Dontnod Entertainment, hiszen a témában rengeteg kiaknázatlan lehetőség lakozik még, amit remélhetőleg alaposan kihasználnak majd a későbbi epizódokban. Erre utal, hogy az első felvonás végén már teleportálásra is felhasználhattuk a főhős természetfeletti képességét, tehát nagy valószínűséggel számíthatunk még meglepetésekre ezzel kapcsolatban.
Grafika:
A Life is Strange egyetlen sarkalatos pontjának a grafikát tekinthetjük. A háttérben az Unreal Engine 3 húzódik meg, amivel az alkotók kis híján csodát műveltek a Remember Me esetében, de ezúttal mintha nem tudtak volna mit kezdeni vele. Érezhető, hogy egyfajta művészi, kissé képregényes és mesés megvalósítást szerettek volna elérni, ami részben sikerült is, de néhány pálya olyannyira üres és kihalt lett, a textúrák és az animációk pedig annyira gyengére sikeredtek, hogy gyakran még a történet sem tudta teljesen feledtetni velünk ezt a problémát. Kár volt ezzel elrontani a kiváló összképet!Kezelőfelület, irányíthatóság:
Elsőre ugyan kissé furcsa lehet a játék kezelőfelülete, de ha hozzászokunk a sajátosságaihoz, hamar megbarátkozhatunk vele. Nem okoz különösebb problémát sem a karakter terelgetése, sem a vizsgálódás, de még az idő manipulációja is meglepően gördülékenyre sikerült.Játszhatóság:
Mivel egy ötrészesre tervezett kalandjáték első epizódjáról van szó, nehéz konkrétumokról beszélni a játékidő tekintetében, de a bemutatkozó felvonás 2-3 órányi történettel kecsegtet, amiből az alaposabb játékosok akár kétszer ennyit is kihozhatnak. A Life is Strange ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy minden egyes területen megvizsgáljunk szinte bármit, ami az utunkba kerül. Mindez sokszor lényegtelen a történet szempontjából, de mivel Max eléggé sajátosan látja a világot, ezért monológjait a legtöbb esetben élmény hallgatni, naplójának kósza sorairól nem is beszélve. Aki tehát szeretne, alaposabban is elmerülhet a játékban, ami remélhetőleg a maradék négy részre is jellemző lesz. Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia nem zavar sok vizet a kampány során, a nehézségi szint pedig olyannyira kiegyensúlyozott, hogy a fejtörők mindegyikét hatalmas élmény lesz átélni. Egy lapos történet mellett bizonyára nagyobb kihívást követelnénk a játéktól, de mivel a sztori szó szerint sodor minket előre, nem igazán törődünk majd a nehezebb logikai fejtörők hiányával, hiszen többek között a Telltale Games legutóbbi kalandjátékait sem ezek miatt szerettük.Hangok, zene:
A Life is Strange összességében a hangok és a zenék tekintetében sem okoz csalódást, hiszen gyakran szomorkás dallamok nyomatékosítják a játék mondanivalóját, ami mellett a szinkronszínészek is zseniális munkát végeztek, de főként Maxine és Chloe hagynak bennünk majd mély nyomokat ezen a téren.Összegzés:
Noha a Telltale Games és a Daedalic Entertainment bizonyára több emlékezetes alkotással is megajándékoz még minket az idén, de a Dontnod Entertainment a Life is Strange-dzsel olyan magasra tette a lécet, amit nagyon nehéz lesz túlszárnyalniuk. Nyilván a hangzatos kijelentésekkel érdemes megvárni a záró epizódot, de amennyiben a fejlesztők képesek lesznek tartani ezt a színvonalat, és egy emlékezetes fináléval zárni a cselekményt, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy történetileg kiváló, mély gondolatokkal és sajátos játékmenettel ellátott alkotást illeszthetünk a gyűjteményünkbe. Ha szeretsz elmerengeni az élet nagy kérdésein és imádod a tartalmas, mondanivalóval rendelkező videojátékokat, akkor ezt neked is ki kell próbálnod!
syntax error