Berta Sándor

Dél-Koreával közösen fejleszti ki az 5G-t az EU

Belátható időn belül már a LTE-hálózatok is túl kevés sávszélességet fognak biztosítani a felhasználóknak, ezért a szakemberek már az 5G-s hálózatokon dolgoznak.

Az Európai Unió és Dél-Korea bejelentette, hogy gőzerővel fejleszti az 5G-t. A cél az, hogy elősegítsék az ötödik generációs mobil hálózatokkal kapcsolatos közös kutatásokat és kidolgozzák a kapcsolódó globális szabványokat. Az 5G lehet a napjaink leggyorsabb adatátvitelét biztosító Long Term Evolution (LTE) technológia utódja. A fejlesztések még csak a folyamat elején tartanak, a műszaki részletek szintén teljesen nyitottak. Azt viszont már most tudni lehet, hogy az 5G-hálózatoknak rendkívüli adatmennyiséggel kell majd megbirkózniuk és nagyon rugalmasaknak kell lenniük.

Az Európai Unió vezető szerepet akar betölteni a fejlesztésekben. A szakértők arra számítanak, hogy az új szabványt 2020-ban vezethetik be. Az 5G-hálózatokon egy teljes játékfilm mindössze néhány másodperc alatt letölthető lesz az okostelefonra vagy a notebookra. Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális menetrendért felelős alelnöke azt mondta, hogy az 5G lesz az új életelixír a digitális gazdaság és társadalom számára.

Az EU 5G Infrastruktúra Szövetsége és a dél-koreai 5G Fórum együttműködési megállapodást írt alá. Az EU 5G Infrastruktúra Szövetségéhez eddig az Alcatel-Lucent, az Atos, a Deutsche Telekom, az Ericsson, a Nokia, az Orange, a Telecom Italia, a Telenor és a Telefonica csatlakozott. A közös kutatóprojektek a tervek szerint 2016-ban kezdődhetnek el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)