Gyurkity Péter

Alaszka és Szibéria között éltek az indiánok ősei 

Az elsőként megjelent őslakosok több ezer évet töltöttek el a mára víz alá került vékony földnyelven.

A mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy az amerikai kontinens benépesítése pontosan mikor, milyen ütemben és mely útvonalakon keresztül történt. A legtöbb kutató ugyan egyetért az egykori Bering-földhíd kulcsszerepét illetően, ám a mostani eredmények szerint a vándorlás a korábban feltételezettnél jóval tovább tartott.

Brit és amerikai kutatók ugyanis a tenger mélyén talált fosszíliák vizsgálata révén megállapították, hogy igazolható az a korábbi teória, miszerint az egykori bevándorlók több ezer évet is eltölthettek a Bering-földhíd (Beringia) területén, amely egy vékony földnyelvként kötötte össze Szibériát a mai Alaszkával. Erre a jégkorszak alatt került sor, ezért a környező növényvilág, a cserjés tundra anyagának felhasználásával, valamint állati csontokból alkotott tűzrakásokkal melegítették magukat.

A ma mintegy 50-60 méterrel a víz felszíne alatt lévő terület nagyjából 10 ezer hiányzó évet rejthet leleteiben, ezen hiányzó időszak kitöltésére pedig már 1997-ben megszületett az ötlet, miszerint az elsőként beérkező embercsoportok akár több ezer évet is eltöltöttek itt, igyekezvén túlélni a jégkorszakot. Tíz évre rá mintegy 600 őslakos mitokondriális DNS-ét vizsgálták meg, ennek alapján ezek az emberek hosszabb időt töltöttek elzárva más csoportoktól, a mostani eredmények pedig megerősíteni látszanak a feltételezést. 15 ezer évvel ezelőtt a lassan visszahúzódó jégtakaró utat nyitott az "új" kontinens felé, az itteni nyarak viszonylag melegek voltak az óceáni áramlások miatt (erre bizonyos bogarak vizsgálatából következtetnek), de az itt élőknek később mégis hatalmas tüzekkel kellett melegen tartaniuk magukat.

Az utolsó jégkorszak lecsengésének időszakában két eltérő csoport mutatható ki, ezek egyike az újonnan beérkező második hullám, a másik pedig az említett népesség, amely több ezer éven át elszigetelt volt szomszédaitól és saját őseitől - ők lehetnek azok, akik ezen a területen éltek, mielőtt az víz alá került volna.

Az amerikai kontinens egyébként továbbra is számos érdekességet tartogat az érdeklődők számára. Ma már tudjuk, hogy nemcsak kínai, de japán behatás is volt a dél-amerikai régióban, ám ennek pontos részleteit az elkövetkező évtizedekben is kutathatjuk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • goldmember #3
    Az idióták mehettek volna délre hol sokkal melegebb volt
  • Pares #2
    Állítólag nem volt kapcsolatuk se Afrikával se a Távol-Kelettel, mégis...
  • NEXUS6 #1
    Értem. Szal 15 ezer évvel ezelőtt még ott toporogtak a földnyelven, majd amikor az eljegesedés végén egyszercsak megnyílt az út, akkor azonnal lehúztak egyesek Dél-Amerikába, mert hogy ott is vannak 15 ezer éves leletek!

    Vagy, hogy ez van.