Berta Sándor

Mégsem jár büntetés a Google Glass vezetés közbeni viseléséért

Cecilia Abadie megúszta a felelősségre vonást, ugyanakkor továbbra sincs tisztázva, hogy az okos szemüvegek hordása vezetése közben engedélyezve van-e vagy sem.

Abadie fellélegezhet, hiszen a korábbi hírekkel ellentétben nem kell pénzbüntetést fizetnie a tettéért - így döntött San Diego város közlekedési bírósága. Ugyanakkor az ítélet értelmében a nőt nem bűncselekmény, hanem bizonyítékok hiányában mentette fel az ügyben eljáró bíró. A California Highway Patrol tagjai ugyanis nem tudták minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az általa viselt okos szemüveg be volt kapcsolva ominózus útja során. Az autóst tavaly októberben állították meg a rendőrök, mondván túllépte a megengedett a sebességet és abból indultak ki, hogy a Google Glass használata miatt nem figyelt fel az elhelyezett közlekedési táblákra.


Cecilia Abadie okosszemüvege miatt került a bíróság elé

Az esetből végül jogi eljárás lett és ez volt az első olyan ügy, amit összefüggésbe hoztak a Google szemüvegével. A közlekedési bíróság azt az álláspontot képviselte, hogy az a jelenleg hatályos helyi törvény, ami a sofőr vagy az anyósülésen utazó személy számára tiltja vezetés közben a televíziók és videoeszközök használatát, erre a készülékre is kiterjed. Azonban bizonyítékok hiányában nem ítélhették el a nőt. Jogi szakértők arra számítanak, hogy a közeljövőben számos hasonló eljárás indulhat a Google Glass-használók, sőt, később akár a robotautók ügyében is.

Abadie tavaly októberben büntetést is kapott, majd az esetet követően párbeszédet kezdeményezett az ügyről az interneten és a hozzászólók közül sokan arra biztatták, hogy forduljon bírósághoz. Ő megfogadta a tanácsot. Az Amerikai Egyesült Államokkal szemben Angliában tiltott vezetés közben a Google Glass használata. A brit közlekedési minisztérium már egyeztetéseket folytat a helyi rendőrséggel. A Google Glass használata vezetés közben gyakorlatilag ugyanúgy tiltólistára kerülne, mint az SMS-küldés vagy a mobiltelefonálás. A tilalom ellen vétkezők akár 60 fontos büntetésre és három büntetőpontra is számíthatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • haxoror #1
    Én csak a bírói döntést nem értem, ez kb olyan mit ha én azzal védekeznék hogy nem is mobiloztam vezetés közben hanem csak a fejemhez szorítottam a telefont, mert csak, kb annyira életszerű mint a kikapcsolt Google Glass a nő fején.