Berta Sándor

A Google tulajdonába került a Nest Labs

A webes cég újabb területen jelenhet meg, köszönhetően a Nest Labs felvásárlásának. A Google 3,2 milliárd dollárt fizetett a vállalkozásért.

A tranzakció a társaság történetének második legnagyobb felvásárlása és a következő hónapokban zárulhat le. A Nest alapítója és vezetője az a Tony Fadell, aki meghatározó szerepet játszott az iPod és az iPhone fejlesztésében. A Nest az intelligens füstérzékelők és termosztátok fejlesztésére specializálódott és tavaly decemberben még azt tervezte, hogy Európában fog terjeszkedni. Kérdés, hogy ezek az elképzelések a mostani üzlet után is megvalósulnak-e.

Larry Page, a Google vezetője a Nest-csapat tehetségét dicsérte, miszerint a vállalat alig várja, hogy nagyszerű élményekkel gazdagítsa minél több állam minél több háztartását. A Nest Labs 280 dolgozót foglalkoztatott és várhatóan továbbra is saját márkanév alatt jelentetheti meg a termékeit. Az is eldőlt, hogy a jövőben is Fadell vezeti majd a vállalkozást. A menedzser kifejtette: a Nest helyzete jelentős mértékben javulhat, hiszen hozzáférhet a Google meglévő infrastruktúrájához és ennek segítségével gyorsabban fejlődhet, mint korábban.


Matt Rogers és Tony Fadell dizájnos termosztátjukkal

A felvásárlással a Google újabb területen folytathat adatgyűjtéseket. A konszern így előbb tudhatja majd, ha szénmonoxid kerül a levegőbe, mint az adott lakás tulajdonosa vagy arról is értesül, hogy odaég az étel a tűzhelyen. A Nest ennek ellenére azt hangsúlyozta a blogbejegyzésében, hogy az ügyfelei adatainak védelme továbbra is a legfontosabb lesz a számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!