SG.hu·

A BitTorrent nem egyenlő a kalózkodással

A BitTorrent-protokoll megalkotóinak elegük lett abból, hogy a fájlcserélést állandóan összefüggésbe hozzák az online kalózkodással. Egyikük ezeket a vádakat "mítosznak" nevezte.

Matt Mason, a BitTorrent marketingügyekért felelős alelnöke azután fejtette ki a véleményét, hogy a fájlcserélő technológiát tették felelőssé azért, hogy a HBO nagy sikerű fantasy-sorozata, a Trónok harca megdöntött minden BitTorrent letöltési rekordot.

A szakember ezzel kapcsolatban azt írta: kitalációról van szó, majd hozzátette: ők semmilyen szerzői jogot sértő tartalomhoz nem biztosítanak hozzáférést és nem is mennek el ebbe az irányba, ráadásul lehetetlen illegális másolatokat letölteni a BitTorrent rendszeréből. A kalózkodás a hálózaton kívül valósul meg, ahhoz ugyanis többre van szükség egy egyszerű protokollnál. Kell például egy keresőprogram, egy ilyen tartalmakat felvonultató oldal és egy tartalommenedzser. Az ő esetükben e feltételek egyike sem teljesül. Akik ennek ellenére kalózkodásra használják a BitTorrentet, azok szándékosan törvényt sértenek.

A cég marketingügyekért felelős alelnöke rámutatott, hogy számos legális adathoz biztosítanak hozzáférést, példaként említette az Internet Archívummal való együttműködésüket. Ennek keretében több mint kétmillió teljesen legális médiafájlhoz férhetnek hozzá a felhasználók. Ennek ellenére a BitTorrent és a fájlcserélés továbbra is szálka a hatóságok szemében, s ez a közeljövőben aligha fog megváltozni. A The Verge ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a BitTorrent kifejlesztése ugyan hatalmas innováció, de a neve összekapcsolódott a kalózkodással.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sajátvéleményem2013. 07. 02.. 09:07||#7
A fájlcserélést korlátozni, még ha "illegális" tartalmak is, nagy ostobaság.
Mert, ha tetszik egy film, lehet, hogy a moziban is meg fogom nézni.
És a sok gagyi programnál meg örülhetnek a készítõi, hogy valaki letölti és kipróbálja. Azért az érdekes, hogy csak az ingyenes fájlcserélõ oldalakat csesztetik, de a szélhámos fizetõs oldalak élnek és virulnak, pedig ezeknek vajmi közük van az eredeti forgalmazókhoz. És az is igen csak nagy tévedés, ha valamit nem töltök le, azt majd megveszem,
© The Seer2013. 07. 01.. 20:11||#6
Ebben az a vicc, hogy pont a Trónok Harca rendezõi köszönték meg, hogy létezik a Bittorrent mert szerintük ez is közre játszott a sorozatuk világsikeréhez.
© Griphons2013. 07. 01.. 17:58||#5
... és sorozatgyilkos. Na megyek letöltöm a Dextert <#banplz>
© Griphons2013. 07. 01.. 17:57||#4
Ezzel az erõvel minden fegyvergyártó terrorista és háborús bûnös.
© bakvarnyu2013. 07. 01.. 10:55||#3
<#smile>
+1
© esemve2013. 07. 01.. 08:59||#2
"fájlcserélõ technológiát tették felelõssé azért, hogy a HBO nagy sikerû fantasy-sorozata, a Trónok harca megdöntött minden BitTorrent letöltési rekordot."

Szóval a torrent "protokol" a felelõs azért mert a trónok harcát sokan töltik torrenten?😄 Nemááááá.

Szerintem pedig az amerikai hadsereg és egyetemek akik kifejlesztették az internetet, hiszen ha nincs internet akkor nincs internetes letöltés. Rajtuk kellene behajtani, pereljék csak be a hadsereget 😄
+1
© gombabácsi2013. 06. 30.. 23:32||#1
én már régóta youtube-on nézek teljes filmeket 😊
+1-1