Berta Sándor

Komoly szabadalomsértési pert került el az Apple

Elutasította az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága annak az eljárásnak az újbóli lefolytatását, amiben a felperes David Gelernter professzor és cége, a Mirror Worlds Technologies volt.

Az Apple vezetői alighanem fellégeztek a hír hallatán, Gelernter és a Mirror Worlds Technologies ugyanis 625,5 millió dolláros kártérítést követelt három szabadalma megsértéséért. A legfelsőbb bírósági döntés azt jelenti, hogy a professzor és cége nem indíthat pert az Apple ellen. A testület azután döntött így, hogy áttanulmányozta a rendelkezésre álló összes dokumentumot és megállapította, hogy a kaliforniai társaság nem sértette meg a szakember szabadalmi jogait.

Az ügy előzménye, hogy 2010-ben egy texasi kerületi bíróság még a három szabadalomért egyaránt 208,5-208,5 millió dollárt ítélt meg a Mirror Worlds Technologies javára. A vád az volt, hogy az Apple Mac operációs rendszereiben lévő három funkció (Cower Flow, Spotlight, Time Machine) megsérti ezeket a szabadalmakat. A Cover Flow segít a fotók és a CD-borítók vizuális átlapozásában, a Spotlight egy kereső, míg a Time Machine a Macintosh operációs rendszer beépített biztonsági mentéseket készítő szoftvere. Egy tavalyi fellebbviteli bíróság ugyanakkor már elutasította Gelernter és a cége kártérítési követeléseit. Ezután fordult a vállalat az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához és új eljárás lefolytatását kérte.

Az Apple korábban két szabadalom esetében visszautasította a szabadalomsértés vádját, míg a harmadik ügyében egy sürgősségi beadvánnyal fordult Leonard Davis szövetségi bíróhoz és így igyekezett megakadályozni az óriási összeg kifizetését. A 625,5 millió dollár az amerikai történelem negyedik legmagasabb szabadalomsértési büntetése lett volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dezsooszkar #2
    A nagy halak addig usszak meg amig egy komoly "horgasz"-szal nincs dolguk ,vagy mint az oreg halasz es a tenger esete maradando remalom lehetseges esete fent nem fog forogni...vagy mas ragadozoval .
  • caius marius #1
    Montaménhogylopnakezek!