SG.hu·

Már készülnek a következő generációs játékok

Elméletileg pár hét múlva a Sony és a Microsoft is leleplezi a következő generációs konzolját, melyekről eddig hivatalos helyről nem árultak el szinte semmit.

Mindenesetre ma az Edge magazin hasábjain megjelent egy nagyon érdekes írás, melyben az Xbox 720-szal kapcsolatban lehet érdekes és állítólag első kézből származó információkat megtudni. A legfontosabb, hogy a következő Xbox játékok élvezéséhez folyamatos netes kapcsolat szükségeltetik majd. Ha megszakad a kapcsolat, leáll a program (ahogy a Ubisoft DRM-je is tette anno).

A második, hogy nem lehet többé használt játékokat vásárolni. Vagyis éppenséggel lehet, csak teljesen értelmetlen. Minden program mellé jár majd egy aktiváló kód, melyet bepötyögve indul csak el a program. Egy játékhoz egy kód jár, így aki felhasználta, az utána egy használhatatlan lemezt adhat el - kód nélkül semmit nem ér.



Végül pedig új Kinect is lesz. Az még kérdés, hogy a régivel kompatibilis lesz-e az új konzol. És akkor most nézzük, hogy a mai hírek szerint mely játékok készülnek már a következő generációra. Ezúttal nem vesszük sorba a multiplatform címeket, csak az exkluzívakat.

A Microsoft a mai értesülés szerint már kiadta a "parancsot" a Project Gotham Racing 5 fejlesztésére, melyhez meg is jelent egy kép, melyet fent lehet megtekinteni. A fejlesztés az ex-Criterion és Bizarre Creations munkatársaiból verbuválódott Lucid Games végzi és nyitócím lesz.

A Sony sem akar lemaradni és február 20-án le is leplezi kettő, a PS4 megjelenésével azonos időben debütáló játékát. Az elsőn az a Ged Talbot dolgozik, aki a Blur és Project Gotham Racing sorozatokon is munkálkodott. Segítséget a Motorstorm sorozatot készítő Evolution Studios ad és közösen készítenek egy autóversenyt.

Eredetileg egy Gran Turismo mellékágat csináltak volna, ám ezt a Sony Japan megtiltotta. Így egy új sorozatot indítanak útjára. Ugyanakkor a GT-szériát készítő Polygon is ügyködik valamin, mely szintén autóverseny lesz. Talán a Gran Turismo 6-on? Ráadásul a Test Drive Unlimitedet készítő Eden Gamesből kivált Ivory Tower csapat is készíti a saját versenyét.

Így egyből három autóverseny is elérhető lesz a PS4 premierjekor. A végére maradt a Killzone szériát jegyző Guerilla Games, akik természetesen egy akciójátékon dolgoznak, melynek nem lesz köze a sikeres sorozatukhoz. Várjuk a 20-i leleplezéseket, melyekre biztosan válaszol majd a Microsoft is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2013. 02. 20.. 18:33||#30
Nod egy ilyen ellenõrzéshez kell kb 15kbyte adatot küldeni. Szerintem nincs az a net amin ez ne menne át. Nem online játékról beszélünk.
© narumon2013. 02. 20.. 18:32||#29
Az milyen szolgáltató már ahol 2 napig nincs net? Pista bácsi internet kft vagy mi?
© narumon2013. 02. 20.. 18:31||#28
Elõszõr nekem is durvának tûntek a korlátozások aztán elgondolkodtam.

1, Soha nem vettem még használt játékot - szóval ezen nem is aggódom tulzottan
2, Az állandó net miatt "rinyálók" azért azt észrevették már, hogy regneteg dolog épül erre? Thome TV - net nélkül nincs. DigiTV kábel, net nélkül nincs tv, stb. Szerintem ez pont olyan lesz mint nálam pl a kártyaszerós tv, kb 10-15mp-ként kéri le a kódot netrõl, ha elmegy a net akkor ott van az a 15mp amíg visszajöhet. A játékot is így tudom elképzelni 1 percenként csinál egy ellenõrzést pl. Bármilyen ótvargagyi net elég jó hozzá.
© alien472013. 02. 18.. 11:36||#27
És mi van akkor, ha a szolgáltatónál hiba van és nincs NET 2 napig?

Akkor ne használjam a méregdrága konzolom?
Elmehetnek vizet gereblyézni ezek a tuskók a micro_fostnál!!
© Cumshot2013. 02. 09.. 02:00||#26
Remek. Akkor tovabbra sem veszek konzolt, se jatekot hozza.
© cateran2013. 02. 08.. 16:45||#25
Az allando netkapcsolat, de foleg a nincs hasznalt jatek meg nyugaton sem palya
..(angliaban pl a nagyobb varosokon kivul szinte lehetetlen normalis netet szerezni...a BT -ami a legelterjedtebb videken- hihetetlenul szar. Fossa szurt adatforgalom megfejelve a csucsidos "lumbagos csiga szembeszelben" sebesseggel.... A konzolos gammak pedig itt is dragak (persze veszik, de a viszonylag nagy szamok nagy felvevopiaccal tarsulnak. Greater Londonban elnek annyian, mint MO.-on...)
© Csacsis2013. 02. 08.. 10:40||#24
Mondjuk ha megfizethetõek lesznek a gammák xboxra támogatom a Microsoft "csak újat vegyél és tõlünk" politikáját. De ha maradnak megfizethetetlen kategóriába, akkor megtarthatják az egész cuccost, én meg vásárolok PC-re Steamrõl mert valahogy õk nincsenek elszállva az árakkal. Sõt! (pár száz forintért most vettem deus ex -et pl).
© Csacsis2013. 02. 08.. 10:37||#23
Mondjuk az a kérdés, hogy mi számít lopásnak. Hogy te másolt cuccokat futtatsz a boxon, hogy használtan megvettet vagy az, hogy a legolcsóbb legótvarabb xbox játék is 4-5000 Ft-nál kezdõdik. A live elõfizetésrõl nem is beszélve.
© Ender Wiggin2013. 02. 07.. 22:16||#22
online játék volt...
de az ubi rosszabb, ott már az induláshoz is kell net. anélkül szevasz.
© Loverman2013. 02. 07.. 22:15||#21
asszem már nem veszek X360-at, megvárom az újat, úgyis valószínûleg visszafelé-kompatibilis lesz majd ez is, szóval játszhatok 1-2 régi címen, meg az újakon. Aki meg warezolni akar, maradjon a pécénél (nem látom más okát miért sírna egy gamer a folyamatos netkapcsolat miatt)
-1