Kiadó: Kalypso Media
Fejlesztő: Digital Reality / Grasshopper Manufacture
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium 4 2,4 GHz-es processzor, 1 GB RAM, Nvidia GeForce 8600 GTS vagy ATI Radeon HD 3600 grafikus kártya, 2 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E4700 2,6 GHz-es processzor, 2 GB RAM, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 3800 grafikus kártya, 2 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Space Invaders, Spacewar!
Kategória: akció

A Sine Mora nevét a külföldi sajtóban a legtöbb helyen kizárólag a japán Grasshopper Manufacture csapatával hozták párhuzamba az újságírók, ami igencsak komoly tévedés volt a részükről, hiszen a játék fejlesztési munkálatainak oroszlánrészét egy hazai stúdió, történetesen az 1991 óta létező Digital Reality végezte el. Aki esetleg nem ismerné őket, a budapesti brigád egyik legnépszerűbb videojátéka az Imperium Galactica-sorozat volt, de nekik köszönhetjük többek között a War Front: Turning Pointot is.

Természetesen elvitathatatlan tény, hogy a Goichi Suda által vezetett Grasshopper Manufacture lényegesen népszerűbb, de legalábbis globálisan ismertebb alkotásokat tett le az asztalra – No More Heroes, Lollipop Chainsaw és így tovább –, de a Sine Mora esetében többnyire csak asszisztáltak, a piszkos munkát pedig meghagyták a hazai csapatnak. Honfitársaink természetesen nem ijedtek meg a kihívástól, sőt, finoman szólva is túlteljesítettek magukon, hiszen a stúdió egyik legjobban sikerült játékát köszönthetjük a cím mögött.


Mindezt annak ellenére is magabiztosan kijelenthetjük, hogy a Sine Mora által zászlóra tűzött stílus – hivatalos nevén ez a horizontális shoot ’em up – egyáltalán nem tekinthető divatosnak manapság, sőt, a kétezres években szinte csak konzolfronton született néhány említésre méltó cím a műfajban, ami tehát tipikusan a kilencvenes évek egyik őskövületének tekinthető. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ami 15-20 évvel ezelőtt működött, az manapság, a szuper-realisztikus grafika és az erőszakos játékok korában ne tetszene az embereknek, hiszen a Sine Mora a legjobb példa arra is, hogy miként lehet egy letűnt kor egyik legnépszerűbb műfaját teljesen maivá és modernné varázsolni, ezáltal elfogadtatni a 2010-es évek játékosaival.

Mivel maga a shoot ’em up fogalma sem egyértelmű mindenkinek, ezért néhány szóban kitérnénk a stílus jellegzetességeire. A röviden STG meghatározással is illetett shoot ’em up videojátékok leginkább talán az oldalnézetes platformerekkel rokoníthatók, hiszen a horizontális kamerakezelés itt is központi elem, a különbség csupán annyi, hogy az efféle alkotásokban nem mi haladunk a pályán, hanem a pálya halad velünk, folyamatosan visz minket előre, a mi dolgunk pedig, hogy kikerüljük a ránk zúduló golyózáport, illetve lepuffantsuk a lehető legtöbb ellenfelet. Ez a néhány gondolat teljes egészében illik a Sine Morára is, de mivel mind a Digital Reality, mind a Grasshopper Manufacture kötelékében igazán nagy tehetségek dolgoznak, ezért mi sem természetesebb annál, minthogy az alapokat kreatív ötletekkel is fel tudták dobni, méghozzá a repülést és a repülőgépes akciókat a középpontba állítva.


A játékmenettől egy kicsit elvonatkoztatva, elég csak megnézni az alkotás által lefestett koncepciót és a változatos pályákat, amelyek olyanok, mintha egy interaktív japán anime elevenedne meg előttünk teljes valójában. A Sine Mora keretein belül egyébiránt sokféle megvalósítási forma ötvöződik, habár a legerőteljesebbnek talán a cyberpunk elemeket tekinthetjük, ami nem csak saját repülőgépeinkre, hanem a pályák atmoszférájára, az ellenfelek kivitelezésére és nagy általánosságban mindenre komoly hatással lesz. Az alkotás története egy különféle fiktív nagyhatalmak közötti viszályt mesél el nekünk, ám a cselekménynél ezúttal valóban sokkal fontosabb lesz a lefestett világ, de még annál is a játékmenet, ami a fentebb említett kreatív hozzáállás miatt nem csak rendkívül színesre sikeredett, hanem csak úgy hemzseg a stílustól eleddig szokatlan, egyedi ötletektől is.

A legjobb újítás például a fejlesztők részéről egyértelműen az volt, hogy az éppen irányított repülőgép nem rendelkezik életerővel – az ellenfelek már természetesen igen –, így közvetlenül biztosan nem tudunk meghalni az ellenséges tűztől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy játszi könnyedséggel tudunk majd átrepülni a pályákon, hiszen a fejlesztők az időt állították az életerő helyébe, aminek köszönhetően egy bizonyos időintervallumon belül kell teljesítenünk az adott pályaszakaszokat. Dolgunkat ráadásul alaposan megnehezíti, hogy a visszafelé pörgő órából értékes másodpercek vonódnak le, ha bekapunk egy-egy találatot, és bár az ellenfelek likvidálásával visszafordíthatjuk ezt a folyamatot, a kihívást így is alaposan megnöveli majd, hogy a legnagyobb ellenségünk a képernyő tetején pergő óra lesz.


Természetesen ezen az igencsak kellemes csavaron kívül még egyéb apró érdekességekkel is feldobták a játékmenetet az alkotók, így például a kiválóan megtervezett és ötletes pályákon különféle power-upokat is összegyűjthetünk a nagy harcok közben. Ezeknek köszönhetően értékes másodpercekhez, erősebb fegyverzethez és egyebekhez juthatunk hozzá, amelyek igencsak hatásos segítségnek bizonyulnak majd a másodlagos fegyverzetünk és az időlassítási képességünk mellett.

A különféle szinteken egyébiránt szó szerint többtucatnyi ellenféllel ismerkedhetünk meg, akik minden esetben többedmagukkal támadnak majd ránk, de a pályák bizonyos szakaszain – meglepő módon nem csak az utolsó kihívásként – főellenfelek is nehezíteni fogják dolgunkat, akiket nem lehetetlen legyőzni ugyan, de azért lényegesen komolyabb kihívást jelentenek, mint a kisebb repülőgépek, illetve egyéb masinák. A Sine Mora egyébiránt nem csak játékmenetét, hanem rengeteg apró momentumát tekintve is erős párhuzamot ápol a klasszikus árkád videojátékokkal, így például egy adott szinten csak kilencszer halhatunk meg, amennyiben ennél többször, akkor elölről kell kezdenünk a fejezetet. Habár a kilenc élet elsőre soknak tűnik, elég csak belefutni egy olyan pályarészbe, amit nem látunk át azonnal, és olyan hamar leperegnek a lehetőségek, hogy észre se vesszük.


Az alkotás ugyanakkor egy vaskos kampány mellett egyéb játékmódokat is tartalmaz, ilyen például az Arcade, ami teljes egészében megegyezik a kampánnyal, de a sztori és az átvezetők helyett csak a pályákra és a szüntelen akciókra koncentrál. Érdemes még kiemelni egy gondolat erejéig a Score Attack játékmódot is, ami elsősorban a pontgyűjtést és a minél jobb eredményeket helyezi előtérbe, jelentősége azonban sajnos a kampány, illetve az imént ismertetett opció mellett igencsak eltörpül. Grafika: Habár a Sine Mora nem egy dollármilliókból elkészített projektet takar, de a fejlesztők óriási figyelmet fordítottak arra, hogy a küllem a képernyő elé szegezze a játékosokat. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy anime és rajzfilmes hatásokkal is rendelkezik a végeredmény, ami mellett az erőteljes színek használata is dominánsnak tekinthető. A különleges 2.5D-s grafika – a háttér teljes egészében háromdimenziós, repülőgépünk és az ellenfelek azonban csak kétdimenziósak, illetve nem is a térben mozognak – rendkívül látványosra sikeredett, ha időnk engedi, érdemes rácsodálkozni a hátterek részletességére vagy az effektekre, hiszen ebben a kategóriában és ebben a stílusban kis híján tökéletes végeredmény született.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület rendkívül egyszerű és azonnal átlátható, így ezzel kapcsolatban nincs probléma, az irányítás viszont PC-n hagy maga után kívánnivalót. Habár a Sine Mora teljes egészében támogatja a billentyűzetet és az egeret, de főleg a pergősebb eseményeknél hiányzik a joystick. Természetesen kontroller nélkül is maximálisan élvezhető a játék, de egy speciális vezérlő segítségével az élményt könnyedén megsokszorozhatjuk.

Játszhatóság: A Sine Mora játékideje sajnos rendkívül rövidre sikerült, így a kampány alig 2-3 óra alatt teljesíthető, és bár utána végigjátszhatjuk még különféle fokozatokon, valamint belekóstolhatunk az egyéb játékmódokba, de a végeredmény így is kevésnek mondható. Különösen egy tartalmas kooperatív mód hiányozhat majd a legtöbb rajongónak!

Intelligencia, nehézség: A Sine Mora nehézségi szintje a mai átlaghoz képest egyértelműen kiemelkedik, hiszen a legtöbb pályát csak többszöri nekifutásra lehet teljesíteni, néhány főellenfél és pályarész pedig egyenesen óriási kihívással kecsegtet, ez azonban a mai „elbutult” videojátékokat tekintve csak és kizárólag pozitívumnak tekinthető. A mesterséges intelligencia az alkotás esetében természetesen nem nyom túl sokat a latba, hiszen az ellenfelek az előre megadott vonalon, az előre megadott stratégia és taktika mentén támadnak, nem gondolkodnak, de ebben a műfajban ez nem is követelmény.

Hangok, zene: A grafika, a játékmenet és a hangulat mellett egyértelműen a hangok és a zenék miatt emelkedik ki különösen az átlagból a Sine Mora, ami nem csak a kitűnő dallamoknak köszönhető – Jamaoka Akira, a legendás Silent Hill zeneszerzője készítette a zenéket –, hanem a magyar szinkronnak is. Az alkotás ugyanis világszerte magyar nyelven került fel a digitális disztribúciók kínálatába, így minden egyes monológ, illetve káromkodás választékos anyanyelvünkön hangzik el. Habár a káromkodással véleményem szerint egy kicsit túlzásba estek a készítők, de ettől függetlenül a hazai szinkronszínészek szó szerint zseniális munkát végeztek.

Összefoglalás: A Sine Mora egyértelműen unikumnak, egy igazi gyöngyszemnek tekinthető nem csak a PC-s, hanem a konzolos kínálatban is, hiszen mind a játékmenet, mind a hangulat, mind a végeredmény tekintetében egyedit sikerült alkotnia a magyar-japán csapatnak. Minden pillanata óriási élményt nyújt, szó szerint játszatja magát, így büszkék lehetünk arra, hogy egy magyar csapat is jelentős szerepet vállalt abban, hogy ez a csoda elkészülhessen. Hibái jelentéktelenek, így egyértelműen folytatásra érdemes!