SG.hu·

A HDD-gyártók csak szeptemberre érik el a teljes termelési kapacitásukat

Az elmúlt hónapokban sem csökkent a merevlemezek ára és még mindig azon a szinten van, mint a thaiföldi áradások idején és az azt követő időszakban.

Tavaly október óta gyakorlatilag alig csökkent a winchesterek ára. A 3,5 collos belső és külső háttértárolók gyakorlatilag kétszer annyiba kerülnek, mint előtte, s a dolgok jelenlegi állása alapján ez még több hónapig így is marad. Ugyan az év első negyedévében 2 százalékkal csökkentek az árak, azonban ezt a felhasználók alig vagy egyáltalán nem érezték meg. "A HDD-gyártók fokozatosan növelik a termelést" - jelentette ki prof. Dieter Kempf, a BITKOM német szakmai szervezet elnöke. A BITKOM felmérése szerint a Seagate, a Western Digital és a többi cég a teljes termelési kapacitását szeptemberre fogja elérni. Mindez azt jelenti, hogy árcsökkenésre legfeljebb az év végétől, vagy a jövő év elejétől számíthatnak a vásárlók.

Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kereskedők is eltérő módon reagálnak a helyzetre. A többségük talán az indokoltnál is drágábban adja a termékeket, de előfordulnak akciók is, hiszen azzal a cégek is tisztában vannak, hogy a kis tárolókapacitású winchestereket a korábbi ár kétszereséért senki sem fogja elvinni. Hosszú távon mindenképpen a merevlemezek árának csökkenésére lehet számítani, azonban kérdéses, hogy ez mikor fog olyan szintre elérni, amikor már a felhasználók is érzékelni fogják a változást.

A mostani felmérés megerősítette John Rydning IDC-elemző szavait, a szakember ugyanis tavaly decemberben úgy vélte, hogy a HDD-hiány 2013 is elhúzódhat. A mostani helyzet egyértelmű nyertese egyébként a Seagate és összességében elmondható, hogy általában azok a gyártók emelték a leginkább az áraikat, amelyeket a legkevésbé érintettek a thaiföldi áradások.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MsUser2012. 05. 18.. 13:50||#26
Hadi technikában kifejezetten csak SSD-ket alkalmaznak az extrém rezgés és nyomás állóság miatt a kis fogyasztás és súly csak hab a tortán. A HDD-k lassan lecsengenek remélhetõleg.
© MsUser2012. 05. 18.. 13:43||#25
Létezik SAS,SCSI rack SSD-vel, vagy bõvítõ panel SSD-hez szerverekbe a komolyabb gyártók át is állnak lassan. Ezen a téren nem jelentõs az árkülönbség az átállásnál de megtérül gyorsan, a kevesebb hõtermelés és fogyasztás miatt még hasznot is hoz!
© MsUser2012. 05. 18.. 13:35||#24
Egy 250Gb-os SATA HDD annyi mint egy 64Gb-os SSD rendszer gyorsítására sokkal jobb alternatíva az SSD tárolásra nem alkalmas ár szempontból de lassan az is összejön. Az ár kartelezés meg megint kiderül egy idõ múlva de akkor már mindegy lesz, fogyasztói társadalom.
© lordsithlord2012. 05. 16.. 19:39||#23
Az elektromos rendszert csak részlegesen javították ki mostanáig, mivel az árvízben erõmûvek is sérültek. Ez egyben azt jelenti, hogy az áramtermelés még jóval a szükséges alatt van, így bizonyos korlátozások vannak érvlényben. Ennek megfelelõen a gyárak csak részlegesen tudtak újraindulni, annyi sort indítottak el, amennyit a korlátozások mellett lehetséges volt.

Kezem fent van...

Egy kolléga kérte a segítségemet, a cégüknél kellett volna 400GB-os 15ezres fordulatszámú SCSI vinyóból 50 darabot beszerezni, mivel egy technikai malõr folyamán több szerver is súlyos sérüléseket szenvedett. A gépeket tudták pótolni, mivel a régebbi gépek még szerencsére megvoltak, de mikor a vinyókra került a sor, kiderült, hogy a legtöbbjük átkerült az új gépekbe. Ergo nekiállhattunk keresgélni, hátha közös erõvel össze tudunk több beszerzési helyrõl szerezni 50 ilyen vinyót SOS-ben. Az eredmény: úgy, hogy minden szóba jöhetõ beszerzési forrást megkerestünk, nagy nehezen sikerült kemény 30 darab ilyen vinyót beszerezni, a többire közölték, hogy valamikor fog érkezni...

Nem a hétköznapokban használt vinyókál t ki igazán a hiány, azokból rengeteg volt raktáron. Ez a jelenség inkább ezekre a ritkábban keresett típusokra vonatkozik (javarészt SAS, SCSI és hasonló társaikra), ezeknél elég kemény a hiány. A hétköznapi, PATA és SATA vinyóknál inkább az áll fenn, hogy tartottak attól, hogy arra a hírre, hogy nincs rendes gyártás, felvásárlási láz ön, ezt drasztikus áremeléssel elõzték meg. Az már más tészta, hogy sikerült a visszájára fordítaniuk a dolgot, mivel jelenleg szinte csak a nagyobb PC gyártók vásárolnak HDD-t, a kisfogyasztás az árak láttán igen keményen csökkent.
© zord012012. 05. 15.. 11:41||#22
Az pokolba akart lenni.
© zord012012. 05. 15.. 11:40||#21
lordsithlord

Amit mondasz nem helytálló.
Igen az árvíz az infrastruktúrában is tett kárt, de nyilván vagy nem jelentõset, vagy hamar kijavították, ugyanis, ha igaz lenne ami mondasz, hogy nincs áram, nincs út, akkor baszod egyetlen-egy darab fejegységet nem lehetne legyártani, és akkor de facto egyetlen darab HDd-t nem tudnának legyártani.

A készlethiányról meg csak annyit, hogy tegye fel a kezét, aki találkozott már olyannal, hogy ez vagy az a vinyó nem volt kapható.
Naugye...
Ha most bemennék egy boltba és rendelnék 1 millió darab HDD-t, szerintem egy hét alatt gurulnának be a kamionok a házam udvarába.

Nagy kamu az gész, és aki beveszi vagyen be mást is...

Példának okáért nállam 1 millió dollárért lehet venni egy olyan kapszulát, amit ha beveszel, halálod után GARANTÁLTAN a mennyországba kerülsz.
És erre pénz visszafizetési garanciát vállalok. Természetesen az eredeti számla, és a poloba jutást igazoló szelvény ellenében...
© Hungarikum2012. 05. 14.. 23:38||#20
Kiváncsi vagyok mit fognak csinálni, majd ha az SSD-k ár/érték aránya meg fogja közelíteni a merevlemezekét... Kár h. nem 1-2 éven belül fog történni mert röhögnék a pofájukon mikor rajtuk marad a sok merevlemez.

Büdös kartelezõ népség.
© aaaaa2012. 05. 14.. 21:30||#19
Amit Te írsz, sajnos csak itt csóró Magyarhonban van így, itt se mindenkinél. A gázt is felemelték négyszeresére, mégis fûtenek, a benzin is duplája mégis gurulnak az autók az utakon, még ha minimálisan kevesebb is. Ott is lehet okoskodni hogy megmutatom, hogy tüntetõen inkább megfagyok , vagy gyalogolok, csak a végeredmény az, hogy senkit nem érdekel, maximum magaddal tolsz ki.
Érdemes pár ezer forintért nem megvenni a vinyót és DVD-kel vacakolni ? Tuti hogy nem. Egy 2 terás vinyó azért eltart egy ideig. Még ha 50 Ft-ért veszed a matricátlan DVD-t, akkor is 426 db 4,7-es DVD re jön ki, ami 21300 Ft.
30 ezerért meg kapsz egy O km-es 2 terás vinyót. Igaz hogy olcsóbb a DVD, de megéri a rengeteg többlet melót? Aki meg naponta keres meg ennyit, tõlünk nyugatabbra, az meg ennyit sem gondolkodik, azon hogy vinyó, vagy DVD. 😊
Szóval a lényeg, hogy kis felhasználók bojkottja semennyire sem érdekli õket, és csak magaddal tolsz ki, senki mással.
Másrészt a vinyót késõbb, ha lesz 2x akkora, még átmásolhatod nagyobbra és a régit el tudod adni, a DVD-t meg max kidobhatod.
© lordsithlord2012. 05. 14.. 19:06||#18
Két dolog.

Ad 1: nem jól gondolkodtok. Valóban, magának a gyártósornak a helyreállítása nem túl hosszú idõ, körülbelül 2 hónap alatt megvan. A problémát nem is ez okozza, hanem az, hogy az árvíz nem csak a gyárra korlátozódik, hanem ugye a környezõ infrastruktúrára. Tehát az a szerencsétlen árvíz elmosta az utakat, a közmûvezetékeket, mindent. Ergo hiába áll fel a gyár viszonylag hamar, ha nincs út, amin az anyagokat szállítanák, nem is fogják tudni odavinni. És még ha oda is viszik, nincs csatorna, nincs áram, lényegében semmi nincs, ami feltétele lenne a gyártásnak. Márpedig nem az lesz az elsõdleges egy olyan területen, ahol lakóterületet mosott el a víz és az üledék meg a tetemek miatt fertõzésveszély van még mindig, hogy a gyárak ismét mûködjenek.

Ad 2: bár valóban csak a fejrészrõl van szó, szinte mindegyik gyártó ott állíttatta elõ, mivel így olcsóbb volt. Ez nem 1 gyárat jelent, hanem egy teljes ipari területet. Ennek következtében valóban, a fej hiánycikk lett. Márpedig ha valami hiánycikk, de lenne rá kereslet, az emeli az árakat elég rendesen, mivel a kereslet / kínálat nem kiegyensúlyozott, így a HDD hiánycikké vált. Nem véletlen, hogy sok PC gyártóval is közölték, hogy csak limitált mennyiségben tudnak HDD-t szállítani nekik, mivel be kell osztaniuk a raktárkészleteket a gyárak újraindulásáig.
© Jawarider2012. 05. 14.. 18:54||#17
Persze, hogy drága a vinyó hiszen nincs forgalom mert drága :-)