Gyurkity Péter

Csempékre gyúrnak a népszerű böngészők

Bár a jelenleg is készülőben lévő Windows 8 új kezelőfelülete vegyes érzelmeket vált ki az előzetest kipróbáló felhasználókból, a népszerű böngészők készítői nem szeretnének lemaradni, ezért már megkezdték a munkát saját szoftvereik megfelelő változatának elkészítése érdekében. Mind a Mozilla, mind pedig a Google gőzerővel dolgozik a Metro felület támogatásán, míg az Opera illetékesei egyelőre vizsgálódnak az ügyben, az Apple pedig szokása szerint mélyen hallgat az esetleges változások kapcsán. Azt még ugyan nem tudni, hogy a mindennapokban mennyiben lesz létjogosultsága az érintőképernyős kezelésnek, ám a fenti cégek nem bíznak semmit a véletlenre.

A Windows 8 Consumer Preview megjelenésével a szélesebb tömegek is kipróbálhatták az új operációs rendszert, ezt követően pedig egyre-másra jelentek meg a beszámolók és értékelések. Most nem ezek hosszú sorával, hanem az internetes böngészők fejlesztőinek nyilatkozataival és terveivel foglalkozunk, mivel az utóbbi években alaposan felpezsdült szegmens fontosabb szereplőinek magatartása mindig is jól mutatja, hogy éppen merre tartunk. A trend most is jól megfigyelhető: a csempék kerülnek a figyelem középpontjába, ahogy a Microsoft igyekszik minél szélesebb területet lefedni hibrid megoldásával.

A szoftvercég természetesen komoly előnyre tett szert, tekintettel arra, hogy mivel az operációs rendszert is ők készítik, az Internet Explorer soron következő verziója pedig ennek szerves részeként jelenik meg (ahogy azt a Windows 95 óta megszokhattuk), jóval korábban készen állnak majd a rajtra, mint közvetlen riválisaik. A területtel foglalkozók szerint nagyjából 5 hónapos előnnyel rendelkeznek a többiekkel szemben, a Mozilla és a Google azonban mindent megtesz ennek minimalizálása érdekében. Lássuk azonban először azt, hogy a Microsoft miként képzeli el az érintőképernyős böngészést.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A hivatalos fejlesztői blogon megjelent hosszabb bejegyzésből erre választ kapunk, hiszen láthatjuk, hogy a kezelőfelület egyes elemei hol és miként jelennek meg, ezeket hogyan használhatjuk fel. Kihangsúlyozzák, hogy a teljes képernyőt igyekeznek kihasználni, maga a webes tartalom ezúttal sávok és gombok nélkül jelenik meg, ez utóbbiakat csak akkor varázsolhatjuk elő, ha valóban szükségünk van rájuk. Fontos szempont, hogy a felület gyorsan és megfelelő módon reagál az érintőképernyős vezérlésre, itt a görgetés, a lapozás, valamint a zoomolás mellett a különböző menük és űrlapok kezelését is optimalizálták.

Az egyes fülek (tabok) listája felül jelenik meg, csempék formájában, míg a navigációs sáv a megszokott gombokkal és mezővel alul látható. A navigációs csempék már a gyakran látogatott oldalakat sorolják fel, ezeket megragadhatjuk és hozzáadhatjuk a Metro-féle Start képernyőhöz a gyorsabb elérés érdekében, internetes kereséseinkben pedig segít a meglévő lista, amely a találatok alapján szűrődik, valamint a webes előzmények és kedvencek adatbázisa, amely szintén előbb kidobja a (remélhetőleg) releváns találatokat.

Amennyiben az IE10 mellett egyéb appokat is elő akarunk hívni, ezek a Snap funkció révén a böngésző mellett, a képernyőt megosztva jelennek meg, így egyszerűbb és gyorsabb például az üzenetküldés és a levélváltás. A Charms felület ezzel egy időben a képernyő jobb oldalán jeleníti meg a fontosabb opciókat, úgy mint keresés, megosztás, valamint beállítások. A Microsoft szerint tovább javítják a biztonságot is, az IE9-ben megjelent funkciók (SmartScreen, XSS filtering, Application Reputation, InPrivate böngészés) továbbfejlesztésével, így például a privát böngészési mód az egyes tabokra lebontva elérhető és elkülöníthető lesz.

A Mozilla esetében már nem ilyen tiszta a kép, jóllehet ők már tavaly szeptemberben jelezték (a Windows 8 fejlesztői előzetese láttán), hogy mindenképpen elkészítik saját kompatibilis böngészőjüket. Mivel a Microsoft lehetővé teszi az úgynevezett hibrid alkalmazások megjelenését (amelyek egyszerre támogatják a hagyományos asztali felületet, valamint az új Metro interfészt), így a külső fejlesztők számára sem jelenthet gondot ezek mellékelése. Az alapítvány várhatóan a Firefox 14 révén teszi majd közzé saját előzetesét, amely az első körben csak azt hivatott bizonyítani, hogy megfelelő módon elérhetővé tudják tenni programjukat, ez pedig valamikor július közepén készül majd el. Ezután mennek majd keresztül a megszokott alfa, majd pedig béta fázison, hogy véglegesítsék a csempéket is támogató böngészőt.


Valószínűnek tűnik, hogy ez a hozzávetőleges, kissé bizonytalan menetrend nem elég ahhoz, hogy a Windows 8 hivatalos megjelenésére elkészüljenek a munkával, még akkor sem, ha egyelőre ez utóbbi dátumot sem ismerjük. Kezdetben tehát a Metróhoz ragaszkodó felhasználók be kell hogy érjék az IE10-zel, bár a riválisokra várók számára ezek megjelenése után is kissé macerás lesz az összehasonlítás, a Metro felület alatt ugyanis csak és kizárólag az alapértelmezett böngésző futhat, vagyis előbb ezt kell átállítanunk, mielőtt kipróbálnánk egy alternatív megoldást.

Talán a kései megjelenésnek is köszönhető, hogy a Firefox tavalyi eredményeit, valamint az idei fejlesztéseket összefoglaló írás nem is erre, hanem az egyéb funkciókra összpontosít. Ebből megtudhatjuk, hogy 2011 során felgyorsult az újabb verziók egymást követő megjelenése (ami kellő kritikát váltott ki a rajongókból), ezzel egy időben pedig gyorsult a böngésző, javult a memóriakezelés, valamint számos egyéb javítás és újítás került be a szoftverbe. Idén javul a kiegészítők kompatibilitása (minden, a Firefox 4-től ennek minősülő külső alkotás gond nélkül alkalmazható lesz), itt a szinkronizációt is megoldják, az automatikus és csendben történő frissítésekkel, valamint további fejlesztői eszközök közzétételével egyetemben, de ugyanígy bekerül majd a WebRTC támogatása is, amely real-time kommunikációt tesz lehetővé a böngészők között.

Jelenleg úgy tűnik, hogy egyetlen olyan versenytárs akad, amelyik megelőzheti a Mozillát a Metro támogatása terén, ez pedig a Google, amely a Chrome további gyors fejlesztését ígéri. Ők szeretnék minden egyes platformon ugyanazt az élményt nyújtani, ebbe pedig természetesen beletartozik a Windows 8 is, a maga két felületével. A Windows 8 táblák megjelenésére már készen áll majd a Chrome új változata, amely kiegészül a szükséges elemekkel, bár pontos menetrendet ők sem tettek eddig közzé, csak annyit árultak el, hogy már dolgoznak az ügyön. Mivel a Chrome fejlesztésének üteme eddig is a leggyorsabb volt, várhatóan nem ütköznek majd komolyabb akadályokba.

A norvég Opera illetékesei már jóval óvatosabban nyilatkoznak, ők egyelőre vizsgálódnak, igyekeznek felmérni, hogy milyen úton-módon valósítható meg a cél. Részletekbe nem mennek bele, bár azt kihangsúlyozták, hogy a Metro egy új és érdekes megközelítést kínál - és nyilván ők sem szeretnének vészesen lemaradni ennek támogatásában. Ami az Apple-t illeti, ők a Safari kapcsán mélyen hallgatnak, szokásukhoz híven nem árulnak el semmit az esetleges újításokról, így a kerülőúton megjelenő kiszivárogtatásokra kell várnunk, hogy megtudjunk néhány érdekes információmorzsát.

Addig is folytatódhat a vita a Windows 8 várható sikeréről, az operációs rendszer hibrid megközelítésének létjogosultságáról - ezt persze majd csak a forgalom és a hivatalos adatok döntik majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #31
    sanyicks te vered amúgy mindig magad nem tűnt még fel? Olvass kicsit a régi dolgok után és rájössz hogy a 80-as években azt mondták hogy jelentős fejlődést már nem tudnak véghezvinni a számítógépek kapcsán.
    Attól hogy az ember keze nem lesz kisebb még más megoldások lehetnek, nem kell korlátoltan gondolkodni. A technikánál határ a csillagos ég. De neked úgy is tök feleslegesen beszél az ember
  • sanyicks #30
    itt korlátolt csak te vagy, senki sem mondta 20-30 éve hogy itt a fejlődés vége csak most találtad ki, mert mindig folyamatos volt, rövid időtartamon belül érezhetően.

    De akárhogy vered magad, az ember keze nem lesz láthatatlan, és kisebb sem, így az érintőképernyő pontatlansága, és kitakarása megmarad.
    Billentyűzet előbb utóbb kiváltható lesz (bár elég nagy marhaság, mert míg a billentyűzet nem megy semmi rovására) az érintőképernyős billentyűzet elfoglalva a képernyő felét... szóval fizikai billentyűzet helyett képernyőbillentyűzet, olyan ágyúval szúnyogra megoldás, színtiszta pazarlás desktopon.
  • Amiga #29
    Azért különböztessük meg a "lehetőségbővítés" és a "teljes koncepcióváltás" fogalmakat. Utóbbi nem mindig jelent előrelépést.
  • tomboy013 #28
    Lehet most még elfogadhatatlan hogy ne legyen fizikai gombsor de meg lehet ezt másképp is oldani csak nem kell korlátoltan gondolkodni mint ahogy a középkorban is tették ;) 20-30 éve azt mondtad volna hogy ilyen mobiltelefonok meg laptopok lesznek mint ma, kb úgy reagáltak volna az emberek mint most itt néhányan az én kijelentésemre. Mert ugyebár akkoriban a számítógépekre is azt mondták hogy az a csúcs és jobb nem lesz, meg hogy nem abban lesz a jövő. Csak egy kicsit el kell gondolkodni a dolgokon. Bár ha itt nehány emberen múlt volna ez akkor lehet most tényleg palatáblákra rajzolnánk. Ezzel csak azt akarom mondani hogy az amit ma lehetetlennek tartotok biztosak lehettek benne hogy lehetséges. Írtam hogy lehet nem most fogja meghódítani a piacot de igen csak reális esély van rá hogy előbb utóbb jól használhatóvá teszik. Tudom-tudom ezután is kapni fogom hogy mekkora hülyeséget beszélek... de erre annyit tudok mondani várjátok ki a végét ;)
  • MaT #27
    "a programokat használni akarjuk, hatékonyan, gyorsan, nem pedig megszokni" Ez igaz! Ennek ellenere en mindig nyitott vagyok az ujdonsagokra..., majd meglatjuk.
  • Komolytalan #26
    Érintőképernyős eszközök felváltják a fizikai billentyűzetet és az egeret, aztán fejlődünk még egy kicsit, és eljutunk a palatábláig.

    Az érintőképernyő szar egérnek, mert pontatlan, nincs egérkurzor, nincs over effekt. Az érintőképernyő szar billentyűzetnek is, mert nincs segítség a gombok elhelyezkedéséhez, nincs feedback, nincs pozícionálás segítés 10 ujjas gépeléshez (megvan hogy F és J betűn mi az a kis bütyök)? Ez fejlődés? Az egértől egy speciális területen jobban használható érintő képernyő az itt kezdődik. Csak ez bő 700eFt, és gép nincs is hozzá. És ez is csak szabadkézi rajzra jó igazán, nem minden grafikai tevékenységre - office/fejlesztői tevékenységről ne is beszéljünk. És ezen is vannak fizikai gombok, meg egyéb kontrollok, ami nélkül kalap sz.r lenne ez is.
  • Andr0 #25
    Egy excel táblát kezelj már egér nélkül... :D
    Tablet tökéletesen haszontalan Excel és tsai használatára. Ez munkára több mint szar.
    Sosem fog eltűnni a billentyűzet+egér (amíg nem lesz jobb)

    BTW a win8 egészen jó lett, de a vállalatok nem fogják megvenni, mert munkára most a win7 fényévekkel hasznosabb.
  • sanyicks #24
    mondjuk a fizikai gomboknak vagy hiányuknak és ezeknek a csempéknek úgy egymáshoz köze nincs de nem gáz. Ezek csak animált ikonok... de ezen kívül pont ugyanolyanok mint eddig. Sőt annyira olyanok mint eddig, hogy notifier ikonok évek óta így működnek, animálva vannak, információt közvetítenek, csak nem foglalnak el egy fél képernyőt.

    Egyébként mondjuk egy 3d modellezőprogram, dokumentumszerkesztő, vagy egy játék ikonja milyen információt kéne közvetítsen? Meg kéne érteni hogy a faszbúkozás, és az időjárás nézegetése a legtöbb embernek kevés ;)
  • Mike #23
    az hagyján, de egy excel táblát rakj már össze numpad nélkül, gyorsan és hatékonyan
  • who am I 7 #22
    biztos örülnének neki a programozók :D