Kiadó: Remedy Entertainment
Fejlesztő: Remedy Entertainment
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Core 2 Duo E4400 2,0 GHz vagy Athlon 64 X2 Dual Core 5400+ processzor, 2 GB RAM, GeForce 8600 GTS vagy Radeon HD 5550 grafikus kártya, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz vagy Phenom 9850 Quad-Core processzor, 4 GB RAM, GeForce GTX 285 vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Silent Hill-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció

Egészen pontosan hét évvel ezelőtt, a 2005-ös E3 kiállításon történt, hogy az abszolút egyediséget és az időlassítást a videojátékokban meghonosító Max Payne játékok után a Remedy Entertainment egy vadonatúj bejelentéssel állt ki a nagyvilág elé, amelynek az Alan Wake címet adta. Akkor még nem tudtuk, hogy a már leleplezésekor is igencsak sajátos jegyeket magán hordozó játékra hét teljes évet kell várniuk a PC-s játékosoknak, holott a készítők becsületszavukat adták arra, hogy ez a platform lesz a legfontosabb a számukra a fejlesztés közben.

Az elhúzódó munkálatok alatt azonban a finn stúdió életében megjelent a Microsoft, akik éppen újabb Xbox 360-exkluzív címeket kerestek játékgépük számára és az Alan Wake-ben elég potenciált láttak ahhoz, hogy még nagyobb sikert hozzon a konzolnak. Ma már tudjuk, hogy tévedtek, mint ahogyan a Remedy is rosszul döntött, amikor törölte az alkotás PC-s változatát.


Néhány hónappal ezelőtt ugyanis, amikor feltehetően már minden remény elveszett azzal kapcsolatban, hogy az amúgy elképesztő kritikai sikereket bezsebelt Alan Wake anyagilag is hozhat némi pluszt a kiadó és a fejlesztőcsapat számára, a finnek gondoltak egy merészet, és bejelentették, hogy mégiscsak elkészítik azt a számítógépes átiratot. Az akkori tervekből mára valóság lett, az Alan Wake pedig végre azon a platformon is elérhető, amelyre eredetileg is szánták. Hogy mennyire volt helyes a Remedy döntése, az játéktesztünkből kiderül!

Összességében már az Alan Wake története is garantáltan fel fogja kelteni minden olyan játékos figyelmét, akik egy kicsit is fogékonyak az izgalmakra és az olyan sztorikra, amelyek bár fantasztikumnak számítanak, mégis hihetőnek tűnnek. A sztori szerint Alan Wake egy rendkívül híres író, akinek a nevéhez számtalan remek regény köthető, tehetsége elvitathatatlan, ismeretsége pedig egyre csak nő. Előbb vagy utóbb azonban minden művész számára elérkezik a pillanat, amikor alkotói válságba kerül, és Alan nagy bánatára ez a gyakran áthidalhatatlannak tűnő korszak most őt is utolérte.


Mivel legfrissebb regénye idestova már két éve készülődik, a rajongók és menedzsere pedig már egyre nyugtalanabb, ezért feleségével együtt úgy döntenek, hogy a stresszes városi környezetből kiszakadva ellátogatnak egy unalmasnak tűnő, befülledt vidéki kisvárosba, Bright Falls-ba, hogy Alan ismét magára találjon. A kiruccanás idillinek indul, Alice, avagy Alan rendkívül kedves és megértő felesége mindent előkészít az író számára, hogy nyugodtan dolgozhasson könyvén, ám az idilli környezetet csak rövid ideig élvezhetik szereplőink, az első este ugyanis, amikor Wake éppen nekilátna az írásnak, hirtelen elmegy az áram.

A semmi közepén egy áramszünet igencsak rémisztő hatást tud kelteni, öröm azonban az ürömben, hogy az áram a ház mellett található generátorházból érkezik, így a pár abban bízik, csak fel kell tölteni üzemanyaggal a szerkezetet. Alan hamar utána is jár a problémának, ám abban a pillanatban, ahogy kilép a ház ajtaján, felesége sikítására és jajszavára lesz figyelmes. Mire az író visszatér, már csak hűlt helyét találja szeretett asszonyának. Ahogyan azt a legtöbb horrorisztikus videojáték kliséiből már megtanultuk, ilyenkor következik be az ájulás és a hirtelen eszméletvesztés, aminek következtében Wake egy feltételezett balesetet követően autójának roncsai között találja magát. Nem tudja mi történt vele, azt sem, miképpen került oda, a segítséget jelentő benzinkút fényei pedig bár közelinek tűnnek, ahhoz azonban, hogy hősünk eljuthasson oda, keresztül kell szelnie a ködlepelbe borult éjszakai erdőt. Alighogy Wake oldalán betántorgunk az erdőbe, meglepő felfedezést teszünk: megtaláljuk még el sem készült regényünk kéziratainak egyik oldalát, amit újabb és újabb lapok követnek, majd hamar rájövünk, hogy amit korábban papírra vetettünk, az most valósággá válik. Vagy mégsem? A kérdések megválaszolása közben egy roppant izgalmas, több epizódon átívelő történeten keresztül vezet az út, amely garantáltan az utóbbi években megjelent videojátékok egyik legjobbja lett. Mindehhez pedig a Remedy képes volt egy jól sikerült, egyediségeket is felvonultató játékmenetet párosítani, aminek az alapjait a hátsónézetes akciójátékokban kell keresnünk.

Alant ennek megfelelően a háta mögül terelgethetjük, egy rendkívül érdekes, jobbra pozicionált kameranézet segítségével. A játékot bár több helyen is a horrorisztikus címkével illettük, mégsem nevezhető teljes egészében horrornak. Habár vannak benne ijesztő részek, igazi, klisés riogatások, összességében ez mégis egy pszichére ható, folyamatosan nyomasztó, a lélekre nyomást gyakorló thriller, amelyben főhősünk elkeseredését és legrosszabb rémálmait élhetjük át első kézből.


Ennek megfelelően nagy hangsúlyt kaptak a játékban azok a momentumok, amelyekben nem a féktelen akcióké lesz a főszerep, hanem a menekülésé, a rohanásé, valamint a hangulaté, ami igazán egyedire sikeredett a Remedy legújabb művében. Habár elég nehéz szavakkal leírni, hogy milyen atmoszféra lengi körül Wake kalandjait - leginkább Stephen King volt hatással a készítőkre, ha ez segít valamit -, mert ahogyan az már fentebb elhangzott, úgy lett valós és naturalisztikus az egész, hogy közben mégis fantasztikumnak nevezhető, de ekkora feszültséget és drámát videojáték mostanában nem volt képes lefesteni számunkra.

A kitűnő hangulat mellett pedig az akciójátékok szerelmesei is kiélhetik minden vágyukat Alan oldalán. Nyilván akik olyan hátsónézetes alkotásokon nőttek fel, mint például a Gears of War-sorozat, azok végtelenül unni fogják a játékot, ugyanakkor azt nem árt leszögezni, hogy több potenciál van benne, mint ami elsőre látszik. A fejlesztés korai stádiumában híresztelt sandbox játékmenet helyett ugyan egy lineáris vonalon rángatnak majd végig minket a fejlesztők, de így is lényegesen komolyabb szabadságunk van, mint például egy Call of Duty-epizód esetében. Az Alan Wake története ugyanakkor két részre osztja az alkotás mechanizmusát, vannak ugyanis a nappali részek, amikor a napsütötte Bright Falls-ban próbálunk fényt deríteni Alice eltűnésének okaira, és vannak az éjszakai momentumok, amikor jobb esetben a megmagyarázhatatlan események fognak történni, ezzel együtt pedig ekkor zajlanak majd a harcok is, amellyel egy rendkívül érdekes koncepciót valósított meg a Remedy.


Az Alan Wake ellenfelei - amelyek kivétel nélkül sötétedés után kerülnek majd elő - a sötétség szülöttei, akiket csak úgy tudunk megsebezni, hogy előtte tulajdonképpen lehámozzuk róluk a sötétség leplét, így például erőteljesen rájuk világítunk a zseblámpánkkal, vagy telibe találjuk őket egy óriási fényforrást biztosító jelzőpisztollyal, ezt követően pedig valamilyen fegyverrel - például egy revolverrel vagy egy sörétes puskával - lelőjük őket. Közelharc nincs, taktikázásra azonban mégis szükségünk lesz, mert egy időben garantáltan mindig több ellenfél fog ránk támadni, akiket átlagos, mindig ugyanolyan stratégiával biztosan nem tudunk majd legyűrni. Ennek köszönhetően nem csak a folyamatos nyomozgatás és a rendkívül jól eltalált hangulat, hanem a változatosnak nevezhető akciók is hajtják előre a játékost.

Habár én kicsit keveselltem a felsorakoztatott fegyvermennyiséget, illetve az ellenfelek sem tűntek túl változatosnak, mindezek nem komoly problémák, inkább csak szőrszálhasogatásnak nevezhető momentumok. A pályákon elszórva egyébiránt nem csak elemet és töltényt gyűjtögethetünk, hanem el nem készült regényünk kéziratai mellett kávés termoszokat is, amelyeket érdemes szorgosan felkutatni. Hogy miért? Az maradjon meglepetés azoknak, akik ráveszik magukat, hogy kipróbálják az utóbbi évek egyik legjobb hátsónézetes videojátékát! Grafika: Az Alan Wake mindemellett nem csak kitűnő játékmenettel bír, hanem - főleg az Xbox 360-as változathoz képest - rendkívül szép küllemmel is rendelkezik. Fontosnak tartom ugyan kiemelni, hogy a küllem csak egyben nevezhető pozitívumnak, bizonyos objektumokat külön-külön szemlélve ugyanis már nem lesz ekkora az örömünk. Ennek ellenére azonban, ha valami, akkor az Alan Wake megérdemli a maximális pontszámot, hiszen úgy lett optimalizált, hogy mellette elképesztő küllemet - főleg a nagyobb tájak és a vízeffektek esetében - varázsol képernyőinkre. Nyilván vannak technikailag jobb és szebb alkotások is, de ilyen egységes grafikával aligha rendelkezik bármelyik is. Nem mellesleg pedig még soha nem láthattunk ennyire hangulatos virtuális éjszakai erdőt.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Azért sajnos egyáltalán nem fenékig tejfel minden az Alan Wake esetében. Habár a játék annak idején a PC-t tekintette legfontosabb platformjának, az irányítás ennek ellenére mégis furcsa lesz elsőre. A készítők ugyanis egy rendkívül jó mozgás-animációt valósítottak meg főhősünk számára, ezt azonban sajnos nem tudták makulátlanul átültetni billentyűzetre és egérre, így Alan terelgetése a legtöbb esetben kissé szédült lesz, a furcsa, enyhén jobbra pozicionált kameranézet miatt pedig sokaknak okozhat nehézséget. Éppen ezért úgy gondolom, hogy egy kontroller segítségével lényegesen könnyebb az irányítás, bár tény, hogy billentyűzettel és egérrel is meg lehet azt szokni.

A kezelőfelülettel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy bár a menürendszer és úgy összességében minden jól felépített, kellemesen kivitelezett, én kicsit nehezményeztem, hogy játék közben folyamatosan látni az aktuális küldetéseket és egyéb információkat a képernyőn, ami véleményem szerint egy kicsit lerontja a hangulatot, habár a pontlevonás természetesen nem emiatt jár.

Játszhatóság: Akit már az első percekben elkap az Alan Wake története, annak alighanem életének egyik legjobb videojátékos élményében lesz része. A játék pályáin ugyanis úgy repül az idő, mint a legszebb szerelmes percek alatt, és bár az utolsó képsorok lecsengését követően nem marad hiányérzetünk, sem megválaszolatlan kérdésünk, én mégis keveselltem azt a 8-10 órát, amit Alan Wake mellett tölthettem. Nyilván ez elsősorban annak köszönhető, mert jól sikerült a történet, és el lett találva a hangulat is. Emiatt, valamint a változatos harcrendszer okán legalább egy újrajátszást biztosan megérdemel majd mindenkitől a program.

Intelligencia, nehézség: Ha az ember nem érez rá az Alan Wake elsőre kicsit furcsa küzdelmeire, akkor nem kizárt, hogy nehéznek fogja találni a játékot, de a nehézségi fokozatok miatt elég jól skálázható lett a végeredmény. Intelligencia szempontjából sem érheti panasz a ház elejét, az ellenfelek ugyanis igyekeznek taktikázni, és nem csak az unalmas, bevett módszereket felhasználni ellenünk.

Hangok, zene: Szintén nem lehetne túl sok negatívumot felróni a játéknak a hangok és a zenék minőségével kapcsolatban sem. Alan szinkronhangja és folyamatos narrációja a legbarátságosabb minden hanghatás közül, ugyanakkor a helyenként felcsendülő zenék is illeszkednek a hangulathoz, az odafigyelés - nem mellesleg pedig a több éves fejlesztési idő - itt is megfigyelhető.

Összegzés: Ha valami, akkor az Alan Wake minden téren csont nélkül megérdemli a maximális értékelést. Nyilván - mint minden ember alkotta produktumnak, úgy ennek a játéknak is - akadnak hibái, mi több, hiányosságai, de ezek olyannyira jelentéktelenek az utánozhatatlan atmoszféra, a kitűnő történet és a kiváló játékmenet mellett, hogy az ember többnyire észre sem veszi őket. Garantáltan nem mindenkit tud majd magával ragadni Alan Wake világa, ugyanakkor akiket elragad ez a nem mindennapi világ, számukra garantáltan egy életre szóló élményt fog okozni.