SG.hu·

A PC- és a TV-gyártók kezdhetnek félni a táblagépektől

A Google AdMob aktuális tanulmánya rámutatott, hogy a napjainkban egyre népszerűbb készülékek okozhatnak még kellemetlen perceket a PC- és a TV-piac szereplőinek.

A felméréséről Harsh Shah, a Google mobilreklám- és marketingcsapatának tagja blogbejegyzésben számolt be. A társaság munkatársai összesen 1430 személyt kérdeztek meg asztali számítógép és televízióhasználati szokásaikról. Kiderült, hogy folyamatosan nő a tábla PC-k előtt eltöltött idő, ezzel párhuzamosan pedig csökken az asztali számítógépeket, a laptopokat és a televíziókat rendszeresen használók száma. A felhasználói szokások megváltozása elsősorban a reklámiparnak érdekes.

A megkérdezettek 77 százaléka mondta azt, hogy tábla PC-je megvásárlása után a korábbinál jóval kevesebb időt tölt el az asztali számítógépe előtt, míg 43 százalékuk közölte, hogy többet használja a táblagépét, mint a PC-jét vagy a laptopját. A válaszadók 33 százaléka kijelentette, hogy sokkal érdekesebbnek találja a tábla PC-ken megjelenő tartalmakat, mint a televíziós műsorokat.


A felhasználók 82 százaléka otthon használja a táblagépét, 7 százalékuk a munkahelyén kapcsolja be a készülékét és csak 11 százalékuk veszi kézbe utazás közben. A megkérdezettek 62 százaléka éjjel, míg 69 százaléka hétvégén is használja az általa megvett eszközt, ugyanakkor 84 százalék mondta azt, hogy játszik a tábla PC-jén. Az emberek 78 százaléka információkeresésre, 74 százaléka e-mail írásra, 61 százaléka pedig hírek olvasására használja a készülékét. Érdekes módon könyvek és újságok olvasására csak 59 százalék alkalmazza a táblagépét, míg ugyanez az arány a közösségi portálok látogatása esetén 56 százalék, a zenehallgatás és a videónézés esetén pedig csupán 51 százalék.

A felhasználók kitértek arra is, hogy átlagosan naponta mennyi ideig kapcsolják be az eszközöket. 38 százalékuk naponta több mint 2 órát, 30 százalékuk pedig 1-2 órát tölt a tábla PC-je képernyője előtt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© B0nFire2011. 04. 15.. 02:09||#14
Ezen besírtam b+! <#nevetes1><#taps> Automatikusan letölti a "jó" zenéket, és törli a "szarokat". Meg az auto video editálás is haláli.
© Polemius2011. 04. 14.. 19:17||#13
Ízlés kérdése.
Én filmet televízión nézek, netezni, dolgozni asztali gépen szoktam 22"-os monitoron, olvasni e-inkes könyvolvasón vagy papíron. Kertben kertészkedni vagy madarakat nézni szoktam (netán olvasni). Rokonoknál, barátoknál meg velük vagyok elfoglalva.
Vessetek a mókusok elé, de telefonnal telefonálni szoktam, fényképezni pedig fényképezõvel.

Ennek ellenére látom jogosultságát kiegészítõ gépként, de úgy érzem nekem még sokáig nem lesz szükségem ilyenre. 😊
© JTBM2011. 04. 14.. 10:07||#12
Nekem arra kell, hogy bárhova cipelhessem magammal a házban v. máshol.
Pl. a nappali fotelben, a gyerekszobában, kint a kertben v. ha megyünk az anyósékhoz, akkor is tudjak netezni, filmet/sorozatot nézni v. olvasgatni.

Ne legyek a PC-hez v. laptophoz kötve.

A billenytûzet ezen nagyon nem hiányozna, de az on-screen billenyûzet azért persze van ezeken is.
© ZeemanX2011. 04. 14.. 09:54||#11
Ez?
:-)
© MsUser2011. 04. 14.. 06:08||#10
Tényleg egy táblát kell majd a hátunkon vinni, jó lesz hegymászóknak lecsúszni a csúcsról ráfér még a hátizsák is.
Viszont lassan eléri a teljesítményük a használható szintet és akkor rezeg a léc a laptopok alatt.
Az asztali platformot meg soha nem fogja veszélyeztetni, részben mert sokkal olcsóbb és sebességre egy régi közepes teljesítményû PC simán jobb otthon mint egy pici hordozható mutty.
© Balumann2011. 04. 14.. 00:22||#9
Nálam a hordozhatóság az kb. 14 colnál kimderül. Én eleve nem szeretem a billentyûzetnélküliséget, de ennek is van elõnye, hogy tényleg bárhol lehet használni, akár állva is (ülve viszont kevesebbre, bill+egérrel azért jobban lehet kezelni a gépet szerintem, pláne ha írni kell).
Otthonra meg a lehetõ legnagyob baromság ilyet venni. 60-70 -ért már olyan gépet összeállítasz, ami fullhd -t visz, abba bennevan a gigabites hálózat is, amin megy a fullhd, és marad is pénzed egy nagyobb kijelzõt venni (pl. 22 -est), bár nem tom mennyibe fog kerülni a 21 -es tablet (van egy sejtésem, hogy nem olcsó, és még egy fullhd -s tv is kijön belõle...).
© Thrawn2011. 04. 13.. 19:48||#8
Ja, még valami:
"A válaszadók 33 százaléka kijelentette, hogy sokkal érdekesebbnek találja a tábla PC-ken megjelenõ tartalmakat, mint a televíziós mûsorokat."
Miért, asztali PC-n nem ugyanazokat a tartalmakat látja, mint a tableten? Én speciel asztali PC-n netezek, nem tableten, mégis sokkal érdekesebbnek találom, mint a tv mûsorokat.<#mf1>
© Thrawn2011. 04. 13.. 19:42||#7
21"-es tablet? Az meg mire lesz jó? Cipelni nagy, otthonra meg kicsi, én legalábbis már megszoktam a 27"-es monitorom. Miért nem mindjárt 42"-es tablet, oszt' mintha asztallapot cipelnél a hónod alatt.<#nyes>
© Polemius2011. 04. 13.. 19:03||#6
Tegye fel a kezét, aki 25 cm-es képernyõn akar filmet nézni, 125 cm helyett.
© pasi29uk2011. 04. 13.. 17:27||#5
Ha egyszer veszel egyet akkor majd megérted, hogy mire is akar utalni a cikk...