SG.hu·

Egyre több jel mutat a PlayStation mobil érkezésére

Egy bennfentestől származó értesülés alapján a Sony PlayStation Phone készüléke elsősorban különleges kijelzője segítségével igyekszik az iPhone 4 konkurensévé válni.

A MobileCrunch blog által megjelentetett információk szerint az új terméket várhatóan jövő februárban, a Mobil Világkongresszuson mutatják majd be. Bert Nordberg, a Sony Ericsson vezérigazgatója a The Wall Street Journalnak szintén megerősítette a vállalat új okostelefonjáról érkező híreket. "Ha valahol ennyi a füst, akkor ott tűznek is kell lennie" - jegyezte meg Nordberg. A vezérigazgató közölte azt is: a jövő évi Mobil Világkongresszuson nagy érdeklődést akarnak kiváltani.

Ennek ellentmondanak a Nowhereelse francia blog információi, mely szerint a bemutatóra már idén december 9-én sor kerülhet. A lenyűgöző képernyővel ellátott eszköz bevezető ára várhatóan 500 dollár lesz és tartalmazni fog öt előre telepített játékot. Az ugyanakkor még kérdéses, hogy a PlayStation Phone képes lesz-e futtatni a jelenlegi PSP-játékokat vagy sem, de mindenesetre kaphatók lesznek hozzá szoftverek, méghozzá 10 dollárnál kevesebb összegért.


A MobileCrunch számára nyilatkozó informátor elmondta, hogy a képernyő azért lesz különleges, mert annak fejlesztésekor felhasználták a Sony Bravia technológiát és az azzal szerzett tapasztalatokat. Könnyen előfordulhat, hogy a márkanevet felhasználják majd a termék nevénél, de az még kérdéses, hogy valóban egy PlayStation-termékről lesz-e szó vagy sem. Korábban ugyanis többször felbukkant a Z-System elnevezés is.

"Amennyiben az információk igaznak bizonyulnak, akkor az új készülék inkább okostelefon lesz, mint egy játékgép. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Sony Ericsson így akarja felkavarni a mobilpiac állóvizét. Az okostelefonok sokkal több embert érdekelnek, mint a kizárólag játékokhoz kifejlesztett mobil platformok" - jelentette ki Ed Barton, a Screen Digest elemzője. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy az Apple iOS a mobiljátékokat ugyan népszerűvé, de egyúttal olcsókká is tette, amelyek fejlesztése nem kifizetődő. A felhasználók megszokták, hogy a programok legfeljebb 99 centbe kerülnek, sőt gyakran ingyen is hozzájuk lehet jutni.


Barton hozzátette, hogy ezenkívül nem lehet figyelmen kívül hagyni a konkurensek terveit sem. "A Nintendo következő terméke nem csak 3D-élményt fog kínálni, hanem az egyetlen olyan mobil készülék lesz, amelyen bárki Super Mariót, Pokémont, Nintendogokat és más programokkal játszhat."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MsUser2010. 12. 02.. 06:49||#8
Elõbb írni kellene megtanulni, aztán futtatni az ALMA termelést!
A Sony általában minõségire gyártja a mobil készülékeit, és a választott anyagok terén is színvonalas, szál-csiszolt fémborítás stb. Egyedül egy jellegzetessége van ami nem mindenkinek jön be, külsõleg a formálja nem babapiskóta, inkább finoman íveltek, a jó szó az elegáns megjelenésûek!
© farxis2010. 11. 30.. 16:42||#7
De szar látszik hogy nem minösségi lácik nem az aple gártotta. ez egy fos szar iphone sokal jobb meg dizájnosab ez a csorok szarja lesz!!!!
© NEXUS62010. 11. 28.. 23:50||#6
A Sony legnagyobb gyengesége, hogy nincs saját OS-e, szerintem.
Mondjuk nem igazán vágott volna eddig a profiljukba, de mára megkerülhetetlen akadálynak tûnik.
© Ferrer2010. 11. 28.. 18:54||#5
Androidos, nem lesz az kompatibilis semmivel..
© Szefmester2010. 11. 28.. 18:12||#4
Ha kompatibilis lesz a psp-s játékokkal akkor szerintem játékok terén máris többet fog tudni. Az persze elõfordulhat hogy az okostelefonok tudásszintjét nem fogja überelni, sõt lehet csak felsõ-középkategóriás lesz, de a játékok terén már üthet.
© NEXUS62010. 11. 28.. 12:17||#3
Én csak azt nem értem, hogy miért xarakodik ezzel évek óta a Sony. Mire kijön nagyjából semmivel sem fog többet tudni, mint bármelyik okosteló.
© Szefmester2010. 11. 28.. 09:49||#2
Most akkor vegyél egy PSP-t modernizáld, majd adj neki mobilos képességeket, a dizájnt kicsit variáld meg, és meg is kapod ezt az eszközt.
© rumkola2010. 11. 27.. 13:34||#1
hehh én még mindig nem bírom elhinni ezt a szarságot :ÐÐÐÐ