SG.hu·

10 hüvelykes táblával készül a Dell

A Dell sem szeretne kimaradni a tábla-szegmens remélt nagy sikereiből, ezért saját megoldást mutatnak be. A Sharp végleg kivonul a PC-piacról, hogy a jövőben e-olvasóira koncentráljon.

A Dell részéről még a múlt hónapban hangzott el az első ilyen értelmű kijelentés, akkor azonban Michael Dell vezérigazgató még arról beszélt, hogy egy 7 hüvelykes fejlesztéssel lépnének be a számukra új területre, mi több, a rendezvény alatt be is mutatta a készüléket, hogy alátámassza kijelentéseit. Most úgy tűnik, hogy a méret változik, bár az is lehet, hogy mindkét változatot kezünkbe vehetjük jövőre.

A friss hírek szerint ugyanis egy némileg nagyobb, egészen pontosan 10 hüvelykes kivitel érkezne meg elsőként az üzletekbe, míg a 7 hüvelykes példányok debütálását még nem vehetjük egészen biztosra. A következő évben nagyjából ettől a készüléktől várják majd a cég részesedésének, befolyásának növekedését a hordozható eszközök piacán, elsősorban a bizonyos értelemben hibridként értelmezhető Streak sikerére alapozva. Egyelőre a jelek szerint arról van szó, hogy a mérnökök és a cégvezetés az első tapogatózó lépéseket teszi meg a szegmensben, igyekeznek meghatározni, hogy mely változattal érhetnének el nagyobb sikereket a felhasználók körében.


Nem jelent nagy meglepetést, hogy a készüléken az Android operációs rendszer látja majd el a fontosabb feladatokat, ennek további gyors terjedését gyakorlatilag garantálhatjuk. Megemlítették azonban azt is, hogy Windows-változatokat is piacra dobnának, bár továbbra is úgy vélik, hogy a Windows 7 nem igazán alkalmas a tábla készülékeken történő használatra, a teljes értékű élményhez mindenképpen szükséges lenne a billentyűzet és az egér megőrzése - hozzátették, hogy a Windows 7 utódja sokkal jobban alkalmas lesz ezen szerepkör betöltésére. Arról azonban még nincs szó, hogy a Windows 8 mikor jelenne meg.

A Sharp ezzel egy időben közölte, hogy felhagynak a saját PC-k forgalmazásával, vagyis a gyártás leállítását követően nagyjából egy évvel végleg kivonulnak a piacról. A jövőben ehelyett e-olvasóikra koncentrálnak majd, amelyek nagyobb eséllyel küzdhetnek a komoly piaci részesedés megszerzéséért.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Glutamin2010. 10. 27.. 14:46||#8
Pontosan erre valók ezek a cuccok. Még az árukat kellene levinni olyan 50e Ft környékére.
© MrImy2010. 10. 27.. 10:56||#7
Van egy Nokia E90 készülékem 800-as vízszintes felbontásán már egész jól megjeleníthetõek az információk, fõleg olvasgatásra használom a belsõ kijelzõjét, de már nagyon szemezek egy új eszközzel, ami nagyobb méretû és fõleg olvasgatásra használható.
Meguntam a gombokat nyomogatni olvasás közben, jobb lenne valami ami olyan érzést kölcsönöz mintha ténylegesen lapoznom kellene. Persze nem akarok azért elmászni a fotelbõl, hogy emaileket olvassak, nem akarok kimászni az ágyból, hogy megnézzek egy-két weboldalt. Tehát alap dolgokat mindenképpen tudnia kellene az eszköznek, ha munkára nem is alkalmas.
© waterman2010. 10. 26.. 22:01||#6
akár úgy. akár az asztalra fektetheted, akár az ágyban a párnára, akár a héven a térdedre, vagy az alkarodon megtámasztod és felsõ káváját fogod. használtam pár hónapig netbookot, néha olyan szívesen letörtem volna a billentyûzetet róla..
ezek a tabletek még csak az elsõ fecskék, de ha már szolgáltatást kínálnak majd, akkor nagyon jók lesznek. csak legyen rajtuk minden csatlakozó ami egy netbookon lenne.
© Armagedown2010. 10. 26.. 21:27||#5
hogy lehet egy tabletet használni ?
fogom bal kézzel és jobb kézzel tapicskolom ?
© pedrohsi2010. 10. 26.. 18:11||#4
az még a 7-es, amit korábban bemutattak
© ADAMEX92010. 10. 26.. 16:30||#3
A képen biztos, hogy 10" van?
Nekem kicsinek tûnik...
© Sundance2010. 10. 26.. 09:10||#2
Laptop?
Desktop?
ilyenek......
© TellerHutt2010. 10. 26.. 08:40||#1
"...bár továbbra is úgy vélik, hogy a Windows 7 nem igazán alkalmas a tábla készülékeken történõ használatra..."

Akkor meg mi a büdös nagy l*f*szra jó egyáltalán???
<#falbav><#falbav><#falbav><#violent><#violent><#violent>