Berta Sándor

Először kapott osztrák rab elektronikus lábbilincset

Salzburgban üdvözölték az első elektronikus lábbilincset viselő elítéltet. A férfi fogházban letöltendő büntetése csak a jövő nyáron járt volna le, de így házi őrizetbe kerülhetett.

"Az illető nemsokára már meg is jelenik a munkahelyén" - közölte Dietmar Knebel, a Salzburgi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. A kiválasztott rab júniusban kezdte meg a börtönbüntetése letöltését, de mivel őt választották ki az elektronikus lábbilincs első éles alkalmazására, így végül alig két hónapot kellett rácsok mögött töltenie. A büntetés-végrehajtási szakemberek nem számítanak problémákra és alapvetően pozitív előrejelzéseket adtak. Az intézet vezetője hozzátette, hogy három hónapon belül akár végleg szabadlábra kerülhet az elítélt, igaz erről a bíróság dönt majd, a házi őrizet tapasztalatait is figyelembe véve.

A döntés előtt számos körülményt vizsgáltak meg. Fontos volt, hogy az adott személy szociálisan jól integrálódik a társadalomba, családja és gyermekei vannak, saját lakással és munkahellyel rendelkezik. Ennek ellenére sem lehetett biztos a dolgában és nagyon örült, amikor értesítették arról, hogy végül őt választották ki. A büntetés-végrehajtási szakemberek a döntés után először felkeresték az elítélt lakását és ott felszerelték a házi őrizet feltételeinek, valamint az elektronikus lábbilincs viselésének ellenőrzéséhez szükséges rendszereket.


A házi őrizet feltételeinek betartása végett hetente vagy kéthetente létrehoznak egy új profilt és ebben pontosan rögzítik, hogy a rab mikor hagyhatja el a lakását és mennyi időre. Az illető csak akkor mehet el az otthonából, ha dolgozni indul, esetleg orvoshoz megy vagy a különböző hivatali ügyeket kell elintéznie.

A megoldás iránt rendkívül komoly az érdeklődés. Katharina Swoboda, az osztrák igazságügyi miniszter szóvivője elmondta, hogy Ausztriában eddig több mint 100 elítélt, köztük például a 75 éves Helmut Elsner, a BAWAG egykori vezérigazgatója és a 64 éves Wolfgang Auer-Welsbach, a csődbe ment AvW karintiai pénzügyi csoport vezetője, kérelmezte az elektronikus lábbilincs viselését. (Tehát nem erőszakos bűncselekmények elkövetőiről van szó.) A hatóságok minden dokumentumot megvizsgálnak. Knebel ugyanakkor biztos volt abban, hogy lesznek további elektronikus lábbilincses szabadlábra helyezések. Swoboda szerint évente 300-500 rab tölthetné le így a büntetését.

A szerencsés kiválasztottaknak napi 22 eurót kell fizetniük, hogy így kompenzálják a folyamatos ellenőrzés és a szociális munkási felügyelet költségeit. A lakásban felszerelt rendszer vezeték nélküli kapcsolatban van az elektronikus lábbilinccsel, amely vízálló, valamint ellenáll a feszegetéseknek és az ütéseknek is. Amennyiben a rab megpróbálja kinyitni a lábán elhelyezett egységet vagy túl messzire távolodik el a lakásban elhelyezett modultól, akkor az utóbbi azonnal riadóztatja a szakembereket. A lakáson kívül nem ellenőrzik az elítélt mozgását, viszont kötelező magával vinnie egy mobiltelefont, hogy bármikor elérhessék.

Kizárólag előzetes fogva tartásban lévő gyanúsítottak vagy jogerősen legfeljebb 1 év börtönbüntetésre ítélt személyek kérhetik ezt a lehetőséget, vagyis gyilkosok és más súlyos bűncselekményeket elkövetők nem kerülhetnek a kedvezményezettek körébe. A beadványokat az adott büntetés-végrehajtási intézet vezetőjéhez vagy az ügyet tárgyaló bíróhoz kell benyújtani és az elutasító döntés esetén lehetőség van a fellebbezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fresh Duke #17
    Ezaz! Ne börtönbe zárjuk a gyilkosokat, csak kapjanak ilyen vackot a lábukra! (Y)
  • Amergin #16
    Nem lábbilincs kéne ide, hanem bitófa!
  • kadar1 #15
    Most mi az , hogy megélhetési bűnözés ? Kit érdekel ez.
    Én se meg ti hozzátok hasonlók se mennek lopni az idős emberekhez,mert könnyen sebezhetőek.Tartsák be a törvényt ők is.
  • Balumann #14
    Eh de szélsőséges nézeteket közöl itt valaki, megsérted a bűnözők emberi méltóságát! Meg kéne szüntetni a börtönöket is meg mindent, milyen jogon sértjük így is a személyiségi jogaikat?!

    Az a rossz, hogy már ezen se lepődnék meg, nagyon efelé tartunk, kész vicc. Amúgymeg talán kissé támogatom ezt az elektromos lábbilincset is, márcsak azért, mert az igazi bűnösök, akik tényleg milliárdokat lopnak,vagy sok ember haláláért felelősek (háborús bűnösök), azok úgyis megússzák. Lopást se nagyon tudják bűntetni, 99% -ban cigány követi el, ami "megélhetési bűnözés" XD, és fel is mentik.
  • kadar1 #13
    Csak az a baj , hogy nálunk Magyarországon a törvény különbséget tesz szegény és gazdag ember között. Akinek van pénze az ritkán kerül be . HA mégis akkor megvan különböztetve. A kis pénzes VIP-es cellába kerül , egyedül.Nézzétek meg , ha egy katonatiszt bevonul , akkor az kapásból vipes cella , megkülönböztető bánásmóddal.
  • gromgotth #12
    norvég börtön :)
    http://www.youtube.com/watch?v=8DHhbixYtwE
  • gromgotth #11
    Ez mind szép és mind jó, de gondolom a többszörösen visszaeső bűnözőknek is vannak személyiségi jogaik és az általad felvázolt ötlet tuti ütközik ezekkel.
  • valv #10
    Amúgy Borsodban sok ilyen többszörösen visszaeső mászkál szabadlábon akikre ezt rá lehetne tenni...
    Lehet hogy ez 21. századibb megoldás lenne, mint a közrendvédelmi telep.
  • valv #9
    Ja és ha érzékeli a perec hogy feszegetik, áramimpulzust bocsátana ki:-)

    Amúgy ezeknek a pereceknek az akksiját hogyan töltik?

    Én célszerűen rendőr jelenlétében töltetném, nem elfeledkezve arról hogy a végén ellenőrizném hogy teljesen feltöltött :-)

    A rendszer költségeit - nyilván - én is a rabokra hárítanám nekik érdekük lenne hogy a mobilszolgáltató olcsón számítsa meg az SMS-t... :-)
  • valv #8
    Persze lenne benne hőmérséklet érzékelő hogy mérje a 36,7 fokot, illetve pulzusmérő is mint a triatlonosoknak, hogy tudják mikor próbálja levenni.