Gyurkity Péter

500 GB-os holografikus lemezt ígér a GE

A GE kutatói hat év után áttörést értek el a holografikus lemezek fejlesztésében, így most elérhetőnek tartják az 500 GB-os változatok kereskedelmi megjelenését - a Blu-ray terjedési üteme miatt azonban óvatosak.

A GE sajtóközleményben adta hírül, hogy kutatóik végre előálltak egy olyan prototípussal, amely a jelenleg használt optikai formátumoknál jóval nagyobb tárolókapacitást nyújt, ám mégis annyira közel áll azokhoz, hogy nem lenne szükség alapvetően eltérő hardverre a piaci megjelenés sikeres lebonyolításához. Ezzel elérhetőnek tűnik a kompatibilis, a különböző formátumok között átjárást biztosító lejátszók megjelenése, amelyhez azonban a gyártók beleegyezése is szükséges lesz.

A cég ezért már meg is kezdte a tárgyalásokat a nagyobb gyártókkal, annak érdekében, hogy rábírják őket az új technológia mielőbbi alkalmazására. Ezt követően már csak a vásárlókat kell meggyőzni arról, hogy a tervek szerint az első körben 500 GB-os kapacitást nyújtó korongokra igenis szükségük van. A kereskedelmi célú felhasználás mellett azonban szóba került a kifejezetten nagyvállalati, illetve tudományos szegmens bevonása is, hiszen itt sokkal erősebb igény van a gyors és kényelmes adattárolási eszközökre. Elsősorban itt profitálhatnak majd a cég által mikro-holografikusnak nevezett lemezek megjelenéséből, amelyek várható megjelenési időpontjáról a GE egyelőre nem nyilatkozik.

Az áttörés a fényvisszaverő réteg minőségével, pontosabban annak hatékonyságával kapcsolatos. A GE mérnökei ugyanis egy nagyjából 1 mikron átmérőjű felületen 1 százalékhoz közeli arányt értek itt el, amely elegendőnek látszik ahhoz, hogy idővel akár több terabyte kapacitású korongokat is piacra dobjanak. Elsőként azonban az 500 GB-os példányok érkezhetnek majd, mivel a cég szeretne a hagyományos és nagy felbontású optikai korongokhoz hasonló formátumú változatot piacra dobni, hogy ezzel is megkönnyítse a gyártók dolgát. Utóbbiak tehát olyan lejátszókat és írókat készíthetnek el, amelyek mindkét eltérő technológia korongjait gond nélkül kezelnék.

A GE hat éve dolgozik a holografikus lemezek, vagyis az adatot három dimenzióban tároló korongok fejlesztésén - azt nem árulják el, hogy a kereskedelmi forgalomban nagyjából mikor jelenhetnek meg az első változatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Berber #24
    Bocs erre akartam reagálni..
  • Berber #23
    Nem erre a dologra gondoltam. Arra amiről azt írták, hogy reptereken már használatban van. Volt róla kép is annó. Akkor még csak pedzegették hogy Br-HDDVD fejlesztése folyik. Ez a gagyiság amiről írsz max 2 éve lehetett.
  • Sir Ny #22
    miért van már öt éve minden évben két ilyen hír?
  • lyzzard #21
    budapesten meg ott van a dvdrpontatwponthu az emkénél :)
  • AgentKis #20
    Tőlünk a szerb határ van 40 kilométerre, úgyhogy én sem a szlovák határ mellett lakom. Viszont 20k Ft feletti rendelést ingyen kihoznak pl. innen is .
    3-4 haverral szoktunk rendelni, plusz kérdezgetünk még ismerősöket. Akinek haverja meg ismerőse sincs, az vegyen a teszkóban 250-ért artistajussossat.
  • [HUN]FaTaL #19
    És mi a francnak kellene kimenni venni? Hardverapron, meg elég sok helyen kapni olcsón dvd-t.
  • [HUN]FaTaL #18
    És mi a francnak ki venni? Hardverapron, meg elég sok helyen kapni olcsón dvd-t.
  • Bith #17
    Na a sokadik 500+ GB egy korongon hír...
  • B0nFire #16
    Képzeld, mindenki, aki nem lakik a szlovák határ mentén! Vagyunk vele néhányan. Ha én ott akarnék lemezt venni, többszázat kéne venni, de még így is kétséges, hogy megérné-e. Az útiköltség ugyanis elviszi a különbözetet.
  • szombi #15
    Képzeld, ha egyre sz*rabb filmeket meg animációs valamiket csinálnak, érthető hogy már most, 20 évesen gondolok a gyerekeim jövőjére, és félreteszem a jobban sikerült darabokat...