Berta Sándor

Kézmozdulatok válthatják fel a távirányítót

Az amerikai GestureTek cég elhatározta, hogy forradalmasítja a televíziók irányítását. A fejlesztők nyugdíjba küldenék a távirányítót.

A vállalat fejlesztői a 60 éves távirányítót kézmozdulatokkal váltanák fel. A szakembereket minden bizonnyal a Különvélemény című sci-fi film jelentei ihlették meg. A tudósok mindenesetre gyorsan a gyakorlatba ültették át az ötletüket, amit jól bizonyít, hogy a GestureTek vezetői nemrég egy olyan televíziót mutattak be, amely már új módon, a gesztusokkal irányítható.



Az első távirányítók 60 évvel ezelőtt jelentek meg a piacon és hamar népszerűvé váltak, mivel lehetővé tették, hogy bárki akár a fotelből ülve is be- és kikapcsolhassa a készüléket, csatornát válthasson, különböző értékeket (hangerő stb.) állíthasson be, illetve vezérelhesse a videomagnót, a DVD-lejátszót és -írót vagy éppen a Set-Top-Boxot. "A videók megszállott rajongóitól és a technika iránt érdeklődőktől eltekintve az emberek többsége elsősorban televíziót akar nézni és ehhez csak néhány fontos kezelőfunkcióra van szüksége" - közölte Ross Rubin, az NPD Group vezető elemzője.

A televíziógyártók éppen ezért kísérleteznek mindig alternatív irányítási módszerekkel. A GestureTek azonban egy teljesen más utat választott. A távirányítót a nézők keze válthatja fel és az egyes kézmozdulatok segítségével ellenőrizhetők, be- vagy éppen kikapcsolhatók az egyes funkciók. A technika egyelőre csak az alapvető funkciókkal működik. Ennek oka, hogy sokakat elriaszthatna, hogy ha mondjuk ötven funkcióhoz ötven különböző kézmozdulatot kellene megtanulniuk. Az amerikai vállalat rendszerének alapja egy olyan szoftver, amit a PlayStation 2 EyeToy kamerája is használ. Ezt egészíti ki egy kamera, amit a televízióra szerelnek fel. Az eszköz érzékeli a kézmozdulatokat.

Az újfajta vezérlés kifogástalanul működik, az egyetlen problémát a kamera ára jelenti: 10-20-szor többe kerül, mint egy hagyományos társa. Bill Leckonby, a GestureTek vezérigazgatója ugyanakkor azt reméli, hogy az árak a következő másfél évben jelentős mértékben csökkenhetnek, akár 50 dollár alá is kerülhetnek, így az utolsó akadály is elhárul a rendszer elterjedése elől.

A technológia jelenleg csak egyetlen prototípuson működik, de Leckonby szerint legkésőbb jövőre megjelenhet a piacon az első kézmozdulatokkal irányítható televízió. Ezzel kapcsolatban egy gyártóval már meg is kezdődtek a tárgyalások. A készülékek azonban eleinte drágák lesznek, de idővel az átlagvásárlók számára is elérhetővé válnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #13
    Létezik "tapsolós" lámpakapcsolót is. Vagy idő / mozgás / külső fényérzékelős is.

    A hadonászós dolgok jók, amíg csak egy van :). Pl. az eyetoy jó móka, de ha erre fel a mikrosütő is elkezd ki-be kapcsolgatni az már nem olyan vicces.
  • kvp #12
    "emellett a jelenleg létező megoldások sem minden esetben a legideálisabbak! Pl. említetted a villanykapcsolót, de annak is van egy hátránya (oda kell menni és felkapcsolni mindig"

    Erre talaltak ki a taviranyitot. Ha valaki utalja, hogy azt is meg kell keresni hasznalat elott, akkor hasznalhat egy karoraba epitett valtozatot is. Jelenleg ennel kenyelmesebb megoldas nem nagyon van. A karoras taviranyito masik elonye, hogy megfelelo szenzorokkal kepes az ember kezmozdulatait is erzekelni (lasd: wii), igy akar gesztus alapu vezerlesre is alkalmassa teheto. Taviranyitohoz vevo/vezerlo egyseget pedig eleg olcson lehet kapni. Igy mukodnek a taviranyitos motoros fuggonyok, a legkondik, teremvilagitasok, a tv-k es szinte minden epuletautomatizalasi rendszer. Egy darab kozonseges taviranyitoval.

    Es nem kell hozza kamera, nem kell hozza draga uj tv, nem kell hozza semmi csak egy taviranyito, esetleg karora formaban es/vagy mozgaserzekelovel. Egyebkent pont ilyet arult regebben a japan casio is, de a sony-ericsson-nal jelenleg is lehet kapni bluetooth-os taviranyito karorat, amit egy szamitogephez kapcsolva megoldhato szinte barminek a tavvezerlese.
  • Tetsuo #11
    kozeledunk 1984 fele. ;)
  • polarka #10
    "éjjel ne kelljen már üvöltözni a házzal a villanyért, ha esetleg alszik a család."

    Akkor este pl. használhatnád a kapcsolókat.
  • Balumann #9
    Részben igazad van, de azért ezek a problémák is áthidalhatóak lehetnének, emellett a jelenleg létező megoldások sem minden esetben a legideálisabbak! Pl. említetted a villanykapcsolót, de annak is van egy hátránya (oda kell menni és felkapcsolni mindig :@)! Persze most ezt így részben irónikusan írtam, mert azért az sem jó, ha már fel sem kell kelni az ágyból, és mindent lehet ujjmozdulatokal meg beszéddel irányítani (így is elég egészségtelenül élnek átlagosan az emberek mozgási szempontból).
    Szóval szvsz nem biztos, hogy a jelenlegi megoldások a legideálisabbak a televíziók, vagy a számítógép irányítására.

  • NEXUS6 #8
    Én mondjuk nem nagyon nézek tévét, és azért vettem lézeres egeret is, mert az max 3 cm oldalirányú mozdulattal végigkerkedit a pointert mind az 1920 pixelen vízszintes irányban!
  • NEXUS6 #7
    Szerintem tök jó lesz, hogy végre minden kócspotétó végre dokkmunkás felsőtesttel fog rendelkezni!:)
    De legalább is mint Daniel Craig.
  • NEXUS6 #6
    Szerintem váltogatja a csatornákat, de ha elég gyorsan csinálod, akkor végig pörgeti őket és a strobosuzkóphatzás miatt úgy tűnik, mintha mindíg ugyan azon a csatornán állna!
  • vasziszdasz #5
    És ha az ember ott recskázik a pornófilm előtt, azt minek fogja értelmezni a tévé? :D
  • B0nFire #4
    Hát ez a parasztvakítás újabb ékes példája. Csináltak most egy tévét (hegyre halmot), amit el kell adni, és kell valami extra bele.

    Nagy a gyanúm, hogy ez nemigen fog elterjedni, egyszerűen mert nem praktikus. Ugyanúgy, ahogy otthoni felhasználásra a táccsszkrín sem, és társai. Most gondolj bele, mennyivel könnyebb a gépet egérrel és billentyűzettel vezérelni, mint kalimpálással. A Különvéleményes kézilapozós holografikus komputer nagyon látványos, de ugyanakkor rendkívül fárasztó.

    Aki számítógépen dolgozik és ezt csinálná 8 órán keresztül, a nap végére leszakadna a két karja, mintha uborkát szedett volna álló nap. Na ne már! Ezek szerint a tévé vezérlése is felérne egy reggeli tornával. Ez kurvára nem lesz népszerű.

    A másik dolog, hogy nem praktikus, mert én nem szeretnék vigyázzállásban tévét nézni. Ha netán megvakarom a fejem, vagy a tököm, átkapcsol a tévé. Kösz, de nem. Ha elfekszem az ágyon és nem lát a kamera, ismét csak nem működik a dolog. Ismerjük az ehhez hasonló kísérleteket a hangvezérléssel kapcsolatban. A mobiltelefonok hangfelismerője nagyszerűnek tűnt, csak bármikor kimondták az illető nevét, a telefon fogta magát, és felhívta. Na, ennek a kivédésére találták ki, hogy már nem elég csak kimondani a nevet, hanem előtte be kell gépelni egy billentyűkombinációt, hogy tudja a teló, tényleg hívni akarunk. Ennyi erővel viszont az ember már a telefonkönyvből is kikereste, akit hívni akart, ha már így is úgy is billentyűzni kell.

    Technikailag régóta megoldott az intelligens ház is, ami be van mikrofonozva és kamerázva, és csak parancsot kell adni, hogy "Villany felkapcs/Villany lekapcs", vagy tapsikolni, hogy behúzza a függönyt, az ember nem szeret társalogni sem a házával, sem a gépekkel. Arról nem beszélve, hogy éjjel ne kelljen már üvöltözni a házzal a villanyért, ha esetleg alszik a család.

    Csupa-csupa ilyen apró de bosszantó dolog miatt nem terjedtek el ezek a dolgok. Persze, úgy tűnhet, hogy mindez szőrszálhasogatás, de a tény attól még tény marad. Ezek a dolgok megvalósíthatóak már jó ideje, és lám, mégsem akarnak elterjedni.