Kiadó: Konami
Fejlesztő: Double Helix
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP/Vista, Pentium 4 @ 2.8 GHz processzor (3.2 GHz Vista esetében) processzor, 1 GB memória, nVidia GeForce 7800 GT/ATI Radeon X1950 vagy jobb videokártya
Ajánlott: Windows XP/Vista, Pentium 4 @ 2.8 GHz processzor (3.2 GHz Vista esetében) processzor, 2 GB memória, nVidia GeForce 8800 GT/ATI HD2900 vagy jobb videokártya
Hasonló játékok: Resident Evil 4, Dead Space
Kategória: horror-kaland

Ha túlélőhorrorokról van szó, a legtöbb játékosnak két cím jut először az eszébe: a Resident Evil és a Silent Hill. Míg a Capcom 1996-ban indult sorozata elsősorban a székből kiugrasztó ijesztgetésre helyezte a hangsúlyt, addig a Silent Hill az atmoszférával hozta ránk a frászt úgy, ahogy azt csak a japánok tudják. Emiatt különösen furcsának tűnt a Konami döntése, hogy az ötödik epizód készítését amerikai fejlesztőkre bízza. (Ugyan már az Origins-t is amerikaiak rakták össze, de az minket nem érintett annyira, mert csak PSP-re jelent meg). A Double Helix azért legjobb tudása szerint megpróbált egy élvezetes játékot összehozni, ami többé-kevésbé sikerült is.

A Homecoming története szerint hősünk, Alex Shepherd hazatér a hadseregből, mert baljóslatú rémálmok gyötrik, melyekben fiatal öccse a főszereplő. Otthona, Shepherd's Glen azonban "megsilenthillesedett", azaz sűrű köd, és - az időnként felbukkanó ocsmány szörnyektől eltekintve - üres utcák fogadják. De persze, ha a testvéréről van szó, Alexnek ez nem jelent akadályt, különösen nem úgy, hogy katonai hátterének köszönhetően hősünk egy egyszemélyes hadsereg, akinek semmi nem állhat az útjába. A fejlesztők ugyanis úgy döntöttek, hogy a Resident Evil 4 nyomába lépve a Silent Hillnek is ideje kicsit nagyobb hangsúlyt helyezni az akcióra, így Alex a korábbi főhősökhöz viszonyítva igazi gyilkológép.


Amint beindulnak a játékban az események , azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a Double Helix megpróbált minden szempontból biztonságosan játszani, és hű maradni a sorozat gyökereihez. Ez nem csak azt jelenti, hogy minden, amit szerettünk visszaköszön a korábbi részekből, hanem azt is, hogy szinte változtatás nélkül teszi ezt. Lényegében minden itt van, amit kedvelünk a sorozatban, csak egyvalami hiányzik: az eredetiség.

Sajnálatos, hogy a fejlesztők olyan dolgok visszahozásában látták meg a tradíciókhoz való hűséget, melyeken már a Silent Hill 4 (sőt, a történetet tekintve már a 3) is túllépett. Igaz, hogy a Room emiatt meg is osztotta a rajongókat, de abban kétségtelenül igaza volt a Konaminak, hogy negyedszer eladni ugyanazt már ciki lett volna, ideje volt a megújulásnak. Ehhez képest a Homecoming visszalépés, ráadásul nem is kicsi.


Mint fent említettem, a Double Helix az első három részt tekintette etalonnak, és azokat próbálta meg minél jobban megközelíteni. Emiatt hősünk motivációja ismét egy elveszett hozzátartozó felkutatása, s még a történetvégi csavart is újrahasznosították. A mellékszereplők sem mutatnak semmi újat, mindegyikük bejáratott szerepekbe illik, és nem okoznak meglepetést. A játékmenet szintén változatlan, a legapróbb részletig lemásolták a korábbi részeket: fejtörőket oldunk meg, kapunk egy kulcsot, kinyitunk egy ajtót, harcolunk egy kicsit, újabb fejtörőbe futunk, amiért újabb kulcsot kapunk. Érdekesség, hogy a Christopher Gans által rendezett mozifilm is látható inspirációt jelentett a fejlesztőknek: amit változtattak a korábbi epizódokhoz képest, azt is csak a filmből nyúlták le. Az átalakult világ (Otherworld) kinézete például teljesen a mozit idézi, a visszatérő ellenfelek pedig szintén. A nővérek ugyanazzal a sajátságos, rángatózó mozgással lépkednek, mint a vásznon, és Pyramid Head dizájnja is onnan lett kölcsönözve a Silent Hill 2 helyett.

Ja, és ha már szóba jött Piramisfej: jelenléte a játékban teljességgel indokolatlan. Megértem, hogy arra számítottak, hogy a rajongók majd sápítozva-őrjöngve fognak a boltokba rohanni a legendás ellenfél nevét kántálva, de ezzel a lépéssel egyrészt figyelmen kívül hagyták Pyramid Head háttértörténetét (ő James Sunderland személyes démona volt), másrészt - és ez a fontosabb - semmi szerepe nincs. Kétszer bukkan fel, semmit nem tesz hozzá a történethez, és nélküle semmivel sem lenne kevesebb a játék.


Nem csak a látvány köszön vissza a filmből, hanem a történet egyes elemei is. Például a Silent Hill-béli szekta hívei kezeslábast és gázmaszkot viselnek, s a helyi templomra felszerelt hatalmas szirénákkal jelzik, hogy mikor kezdődik a normális világ átalakulása Otherworld-dé. Egyébként ezek mind eredeti elemek a sorozatban, és dicséretet érdemelnének, mert hozzátesznek a hangulathoz... ha nem bukkantak volna fel már a filmben is.

Ideje szót ejtenem a Homecoming egyetlen igazi újításáról: a harcrendszerről. Korábban említettem, hogy Alex a hadseregből tér haza, így komoly katonai kiképzés áll a háta mögött, és ezt maradéktalanul hasznosítja is az ellenfelekkel szemben. Egyrészt hatékonyan támad, másrészt a reflexei is villámgyorsak. Emiatt a csaták kitérések és ellentámadások végtelen sorozatára épülnek. Persze üthetjük a szörnyeket a gombokat vadul csapkodva, de ebben az esetben hamar szétszednek minket. A hatékony taktika az, hogy a támadásukhoz időzítve (ez egyébként nem nehéz feladat, látványosan jelzik, ha ütni akarnak) rácsapunk a védekezés gombra, majd a kitérő mozdulat után azonnal visszatámadunk.


Ennek köszönhetően a harc szórakoztató, ugyanakkor meglehetősen könnyű is: nehéz szinten (két nehézségi szint van: normális és nehéz) kétszer futottam olyan helyzetbe, amelynek kettőnél többször kellett nekiesnem. Ezt csak azért nem említem negatívumként, mert a Silent Hillek félelmetessége mindigis az atmoszférából eredt, és amikor harcba keveredtünk, akkor a para-faktor jelentősen visszaesett, hiszen a szörnyek önmagukban nem jelentettek akkora kihívást egy tapasztaltabb játékosnak. (Kivéve a negyedik részt, ahol ugyan sokan szidták a szellemeket, de ahányszor felbukkantak, mindenkinek az inába szállt a bátorsága, hála a legyőzhetetlenségüknek). Grafika: Mint azt már az előzetes képek alapján is várható volt, a grafika borzalmas. Ez főleg azért szomorú, mert a modellek részletesek, csak a textúrákon bukik el az egész, ezt a hibát amit pedig viszonylag könnyedén orvosolhattak volna a fejlesztők. Így azonban minden annyira fakó és életlen, hogy ha azt mondom, hogy a Silent Hill 2 is így nézett ki (2001-ben!), akkor nem is esek olyan nagy túlzásba. A kiábrándítóan csúnya textúrák csak a hangulat fokozására szolgáló zajeffektek miatt nem annyira feltűnőek. A karakterek fogai pedig folyton ki akarnak esni a szájukból.

Kezelőfelület: Kellemesen irányítható mind billentyűzettel, mind kontrollerrel, bár utóbbival a tárgyak közti turkálás néha nem magától értetődő. A célnak megfelel, soha nem fogjuk szidni.

Játszhatóság: A régi Silent Hill Hill-elemek sokadik újrahasznosítása, mely emiatt már nem üt annyira, mint az elődök. Kb. 8-10 órányi játékidő, a korábbi részekhez hűen többféle befejezés, és titkos fegyverek. Egy unalmas hétvége eltöltésére kiválóan alkalmas, de hamar el fogjuk felejteni azt is, hogy egyáltalán volt ötödik Silent Hill- epizód.

Intelligencia, nehézség: Nehéz szinten is túl könnyű, az új harcrendszerrel Rambóként irthatjuk a szörnyeket, akik mindig látványosan jelzik, ha éppen támadásra készülnek. Ráadásul az MI hajlamos butaságokra, és néha beakad a falba.

Hangok és zene: A hangok szempontjából rendben van a játék, de ezt is úgy érték el, hogy a korábbi részekből hasznosítják újra a nagy részüket. A Silent Hillektől megszokott minőség, bár ezúttal kicsit fáradtabbnak tűnik, mint az előző részekben. Akira Yamaokától azért többet vártam volna annál, hogy a saját műveit dolgozza fel. Úgy látszik, hogy a Silent Hill: Homecoming erről szól. A szereplők hangjai - pár kivételtől eltekintve - megfelelnek a kívánalmaknak, és ugyan semmi kiemelkedőt nem nyújtanak, de - a korábbi részek beszívott szinkronhangjaival szemben - nem is hatnak természetellenesnek. Az üres és ködös utcákon mászkálás közben megszólaló magányos zongora még mindig üt.

Összegzés: Bár a fentiek alapján úgy tűnhet, hogy a Silent Hill: Homecoming egy rossz játék, de nem az. Csak nem is jó. Pár évet késett a megjelenéssel: ha a Silent Hill 3 helyett érkezett volna, akkor még kiemelkedő is lehetne. Így azonban már csak egymás után pakolt túlélőhorror-klisék összessége, amellyel jól el lehet szórakozni, és néha sikerül megidéznie a korábbi epizódok hangulatát is, de egy végigjátszás után hamar el fogjuk felejteni.

A játékot bemutató videó