Szekeres Viktor

Silent Hill - A halott város - Végre!

Alaptétel: jó játékadaptáció nem létezik, hiszen mindig akadni fog egy mitugrász rajongó, aki azt fogja mondani, hogy gagyi a film. A Silent Hill nagyon jól sikerült.

Hogy mint film, vagy mint játékadaptáció az más kérdés, de erre is kitérünk majd. Azt hiszem nagyon sokan várták már a filmet egyfajta messiásként, és az igazat megvallva az utóbbi idők csalódásai miatt eléggé alacsonyan lévő mércével. A folyamatosan kiszivárgó infók, képek és előzetesek azonban jobb kedvre deríthették a rajongókat, hiszen egy nagyon hangulatos kis film árnyképe rajzolódott ki szemeink előtt. Már csak az maradt a kérdés, hogy mennyire fog támaszkodni a film magára a számítógépes játékra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Silent Hill - A halott város története szerint Rose (Radha Mitchell) megelégeli kislánya alvajárását és különböző, a tudatalattijából feltörő dolgokat és úgy dönt, hogy férje (Sean Bean) erőteljes tiltása ellenére is elutazik Silent Hill-be és felkutatja az örökbefogadott gyermek származásának gyökereit. Természetesen nem egyszerű az út az eldugott településre, ráadásul egy motoros rendőr is az anyuka nyomába szegődik - amikor a város határán egyszer csak eltűnik a kislánya. Nincs más hátra, mint előre, a gyereket meg kell találni.

Ez az alapja Christopher Gans (Farkasok szövetsége) legújabb filmjének, amely a méltán népszerű Konami számítógépes játékára építkezik. Szerencsére a rendező elképzelése az volt, hogy nem csak a rajongóknak akar filmet forgatni, ezért sikeresen elkerülte a bennfentesség kínálkozó csapdáit és mindent megmagyaráz filmjében - amellett, hogy a rajongók is megkapják a várva-várt ismerős jeleneteket, utalásokat és szereplőket (nem is sorolom) a filmből.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Érdekes módon Gans-nak sikerült nagyrészt úgy felépítenie a filmet, mintha egy kalandjátékot, egy igazi túlélő horrort nyomnánk. Rengeteg olyan jelenet van a filmben, melynek hatására a hardcore gamer kiveszi a kezét partnernője öléből (vagy a hardcore gamerlány kiveszi a fejét partnerének öléből) és önkéntelenül is karfa után nyúl valami kurzort keresve, hogy felvegyen egy vásznon észrevett tárgyat, esetleg más irányba hajtsa a film főhőseit. Valahogy ez a kalandjelleg (tárgyak találása, használata, különböző nyomok puzzle-szerű összerakása) elég egyedi hangulatot kölcsönöz a Silent Hill-nek, szinte a néző is részesévé válhat a filmnek.

A film az utóbbi idők egyik legjobb játékadaptációja (a készítőknek nem volt túl nehéz feladata, teszem hozzá) - és itt és most nem is érdemes szerintem elkezdeni vitatkozni, hogy mennyire jön át a játék hangulata a filmből, hiszen ahány ember, annyi szokás. Minden kákán meg lehet találni azt az egy csomót, ami alapján a sárba lehet tiporni egy adaptációt. Nyilván senki nem várta azt, hogy ez az egyben megkapja a játékot (nem is lenne sok értelme), de az biztos, hogy a készítők törődtek bizonyos részletekkel és nem hányaveti módon kezelték filmjüket. Azt a filmet, amely eléggé feminin jellegű lett, hiszen szinte minden egyes szereplő a papíron gyengébbik nem soraiból kerül ki.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ez a tény szemet is szúrt a rendezőnek, ezért kénytelenek voltak az írók bele toldani-foldani egy mellékszálat, a férj történetét, ami végigkíséri a filmet. Viszont az utólagos illesztések csikorgása miatt ez az a momentum, ami az egész kellemes összhatást inkább a közepes felső régióba űzi, ugyanis bármennyire is szívszorongató a házastársi tragédia megélése, sajnos a film ritmusát eléggé hullámzóvá teszi a két irányítható karakter között folyamatos váltogatás. Itt, bizony eléggé egyértelmű, hogy a két szál minden tisztességes szándék ellenére is minőségben és legfőképp érdekességben elég messze áll egymástól.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Érdekessége a filmnek, hogy nagyon kevés számítógépes effektust használtak fel benne, ahol pedig CGI-ztek, ott sajnos pár helyen eléggé kilóg a lóláb (lásd néhol a ködeffekt, illetve a csecsemőattak). De ha a nővérkék valami párizsi revüelőadásra hajazó legelső megmozdulásától eltekintünk (utána már nincs velük gond), akkor kijelenthetjük, hogy jó döntés volt a statisztákat gyolcsokba és egyéb jelmezekbe bugyolálni, sőt némely werkfilmeket elnézve egyenesen bámulatos az a végeredmény, amit a vászonra sikerült álmodni korunk, Stan Wiston mellett egyik legmenőbb lénydizájnere, Patrick Tatopoulos segítségével. A lények mellett a baljóslatú várost sikerült úgy megálmodni ahogy kell. Nem lennék meglepve, ha a díszletek közt sétálva egynémely színész beleborzongott volna a poros munkahelyi környezetbe.

A lényeg, hogy a Silent Hill, mint horror nem hozza le a csillagokat az égről, de a hangulat a fényképezéssel, a zenével (szerencsére pár Akira Yamaoka szerzemény is belefért) és az egész várost körbelengő sejtelmességgel kellemes két órával ajándékoz meg minket a mozi jótékony sötétjében. Mint adaptáció a film abszolút korrekt, hibákat pedig mindig lehet találni - remélhetőleg a három nagy film egyszerre történő bemutatása ellenére is (Underworld 2, Horrorra akadva 4) is meg fogja találni idehaza a közönségét, és nem csak a profi gamerek fognak elcammogni a nyitó héten valamelyik multiplexbe.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

(Zárójelben jegyzem meg, hogy talán a megszokottnál kevesebb sajtóvetítésnek tudható be, de egyes ingyen megjelenő programmagazinok ezúttal lebuktak kamuanyagaikkal, hiszen a pontatlan sajtóanyag alapján írták meg "kritikáikat", viszont annak hibái miatt csúf módon lebuktak. Érdekes.)

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Silent Hill - A halott város
(Silent Hill)

feliratos japán-amerikai-francia thriller, 120 perc, 2006

Rendező: Christophe Gans
Író: Nicolas Boukhrief, Christophe Gans
Forgatókönyvíró: Roger Avary, Roger Roberts
Zeneszerző: Jeff Danna, Akira Yamaoka
Operatőr: Dan Laustsen
Producer: Don Carmody, Samuel Hadida

Szereplők:
Radha Mitchell (Rose)
Sean Bean (Christopher)
Laurie Holden (Cybil Bennet)
Jodelle Ferland (Sharon Da Silva)
Deborah Kara Unger (Dahlia Gillespie)
Tanya Allen (Alessa Gillespie)
Christopher Britton (Adam)
Kim Coates (Thomas Gucci)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mincsi #60
    apááám, milyen király film!!!!!!!!!!
    a zene vmi csodálatos, leginkább amikor a jó kis zongora, és hegedű..tyűűűűűűű!!!

  • winnie #59
    úgy érted, hogy az 1998-ban készült hideo nakata által rendezett kör című film, mely az 1991-ben koji suzuki által írt kör című regényből készült az 1999-ben elindult silent hill című videójátékból lopott? az szép:)

    szerintem épp fordítva akartad írni, ha már lopásról beszélsz. nem? fel sem tételezem, hogy nem néztél utána az évszámoknak.
  • gabe paul logan #58
    Egyik legjobb játék adaptáció hölgyeim és uraim, nem olyan gusztustalan és parás mint a játékok de jó kis film, hangulatban naon ott van mert ugye hát a ZENÉJE, igen igen...
    Inkább az emberi gonoszságra fektették a hangsúlyt(csőlátású boszorkány üldözők),ami tényleg elrettentő(szegény cybill)
    Az gáz csak h a semleges néző aki nem ismeri a gamet,azt mondja h ja megint egy kislányos horror szellemekkel!Pedig ezt a kislánystílust a silenthillből lopták, pl Kör film rendezői
  • akyyy #57
    én most néztme meg és bocsi mindenkitől de a film eléggé pocsék lett... egyedül az a rés "tetszett" mikor vmi pinceszerűségbe volt a csaj és a lefagyott zombik közöt mozgott....

    ami a legnagyobb baj h semmit nem nagoyn magyaráztak meg rendesen.
    még a viasztestek is jobb volt
  • sajoati #56
    a pár Yamaoka-téma szinte az egész zenei anyagot kiteszi.

    kár, hogy a Laura's Theme-et ending credit legvégére voltak képesek bezsúfolni.
  • wesker24 #55
    én tegnap néztem meg a moziban a filmet !!!!
    és szerintem is nagyon jó film volt szerintem !!!!

    Ugyebár a rossz minőségű verziók nézhetetlenek a rustlers verziót meg azért nem néztem mert abból hiányzik 28 perc !!!! Igy tehát a moziban megnéztem a 2 órás verziót !!!!

    a zene tökéletes volt a hangeffektek jók voltak és a film hangulata is jó volt !!! habár amilyen hangerővel szoktak menni a filmek a moziban volt egy két olyan rész a hangeffektek miatt hogy azt hittem kiugrok a székből !!!! Volt benne egy pár olyan zene is ami az 1.részből a 3.részből és a 4.részből is ismerős volt !!!! Egyébként pedig a filmben piramisfej volt a kedvencem!!!
  • gregtom6 #54
    NE szóld le a SH filmet!Sztem nagyon jó,de az 1.rész történetét nem kellett volna átírni.A második részről sztem még fognak filmet csinálni,csak várd ki a végét.Nemtom,mi bajod vele,a zene teljesen el lett találva(sok ismétlődő hangeffekt)Hangulat is nagyon ott van.Igen,sztem is jobb lett volna,ha a 2.részről csinálnak,de majd lesz az is.Ez az 1.rész volt.Egyedül a piramisfej volt a 2.részből,nemtom minek tették bele,de végülis az is egy szörny a sok közül.(és eléggé jól szerepel a filmben).Szal nyugodtan nézzétek meg a filmet,habár nem 100%ra az 1.rész.
  • djbohoc #53
    Hát gyerekek....
    Nem kívánok senkit megsérteni de ez a film NEM JÓ. Nagy SH rajongóként ültem be a mozira, de csalódnom kellett. A film sablonos, a színészek gyengék, valahogy ez nem az a Silent Hill. A storival se vagyok kibékülve. Mi a ráknak lell eröltetni ez a "kislányos" támát? Herótom van tőle!
    Szerintem ez nem is horror, vagy inkább úgy mondom, hogy a mostanság szokás "új amerikai horror" divatot követi, ahol sok meglepetés nem éri az embert. Aki nomrális horrort akar, vagy olyan filmet ami tényleg eredeti és borzongató is az nézze meg a THE DESCENT c. filmet. Én nagyon rég láttam ehhez foghatót.
    A SH viszont nagyon rossz. Komolyan beszélek: nekem még a Doom is jobban teccett, pedig az se egy matyóhimzés. Egyedül talán a sépci effektek voltak jól megcsinálva a filmbe, de engem ilyenekkel nem fognak meghatni, ha üres és zavaros a történek, amibe az ember nem tudja beleélni magát. Sokkal jobban jártunk volna egyébként, ha a film a 2. játék alapján észült volna.
    Óva intek minden SH rajongót a film megnézésétől. Ez a mozi inkább a 15 éves kislányoknak való, őket ugyanis szemmel láthatóan lekötötte a film az előttünk lévő sorban.
  • odzsysan #52
    Sziasztok.Most ismerkedem az oldalakkal.Kellemes napot Mindenkinek.
  • Tormjur #51
    SziaSztok,ma vagyok eloszor it,azért csak anyi hody nagyon jo.