SG.hu·

Elindította saját videómegosztóját a Pentagon

A Pentagon - amely tavaly tavasszal elégelte meg a szókimondó katonák internetes tevékenységét - a YouTube betiltása után most saját szolgáltatással próbálkozik, amely megfelelő keretek között teszi lehetővé a nethasználatot.

Az amerikai hadügyminisztérium soha nem nézte jó szemmel az elsősorban Afganisztánban és Irakban szolgáló katonák internetes jelenlétét, az érintettek ugyanis számos esetben blogokban és videofelvételekben közölték tapasztalataikat, amelyek nem mindig estek egybe a hivatalos vonallal. Az olykor igencsak kényelmetlenné váló véleményeket így megpróbálták megfelelő korlátok közé szorítani, ez azonban a napjainkban elérhető számos különböző szolgáltatás megléte miatt nem ment könnyen.

A helyzet odáig fajult, hogy tavaly májusban a Pentagon egyszerűen megtiltotta a YouTube videómegosztó portál használatát az állomány tagjainak, igaz, a lépést a hálózat túlterheltségével, valamint a biztonsági kockázatokkal magyarázták. Az alternatívával most készültek el, az új portál pedig immár elérhető a hadsereg minden tagja, a közvetlen család, a védelmi minisztérium civil alkalmazottai, valamint a külső támogatók számára. A TroopTube névre keresztelt platform a fejlesztők szerint megfelelő eszköz a katonák azon új generációja számára, akik rendszeresen igénybe veszik az internetet, és laptopjaikat a frontvonalba is magukkal viszik.

Az oldal az ezen a területen újoncnak számító Delve Networks segítségével készült el, a cég pedig a videómegosztás megszokott feladatai mellett felelős a vélemények kordában tartásáért, vagyis bizonyos fokú cenzúráért. Ezt a jóízléssel, a szerzői jogok védelmével, valamint biztonsági indokokkal támasztják alá, az egyes felvételeket és hozzászólásokat pedig egyenként vizsgálják meg, elsősorban azt ellenőrizve, hogy megfelelnek-e ezen kritériumoknak. A hanganyag egyébként feliratozva is megjelenik a képernyőn, ezt a szoftver egy órási nyelvtani adatbázisra támaszkodva végzi.

A portál egyelőre sikeresnek tűnik - a hadsereg tagjai számára nyilván alternatíva híján ez is megteszi.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© chuky1232008. 11. 15.. 14:12||#8
ja 1 videot látok én is az is vmi fejes üdvözli a katonákat ez tényleg 1 bullshit<#gunyos1>
© Vorpal2008. 11. 13.. 18:33||#7
"Sign in to the only video sharing website created specifically for our troops and their families!"

csak belsõ használatra.
© zyppy2008. 11. 13.. 15:54||#6
1videó van összesen az oldalon?<#lama>
© A12748152008. 11. 13.. 12:34||#5
Hát igen, nem hiszem, hogy sokan megbíznak a pentagon videómegosztójában, akik meg igen azoknak meg úgy kell.
© Gerygrey2008. 11. 13.. 11:54||#4
De én azt mondom, hogy pont a kontroll nem mûködik. Mert ha otthonról tölti fel egy másik videómegosztóra a videót a katona, azt ugyanúgy nem fogja tudni senki ellenõrizni.
© HöfEE2008. 11. 13.. 11:13||#3
Sajnos. Ezt hívják ám valódi cenzúrának. Az internetnek köszönhetõen igencsak esett Amerika és az Amerikai hadseregbe vetett bizalom, sõt néha átment gyûlöletbe ami érthetõ is. Hiszen pl Youtube-on is rengetegszer láthattuk, az igazi Irakot és , hogy mit csinálnak a drága jó felszabadító békeszeretõ katonák ha unatkoznak. Ezentúl meg majd csak azt láthatjuk, hogy a hõs amerikai vitézek miként védik a világbékét a mocskos terroristáktól.
© Vorpal2008. 11. 13.. 10:44||#2
Ez nem az oldalról ez a kontrollról szól.

Ha valaki érzékeny témát tölt fel - pontosan tudják majd, hogy ki õ, és még elõbb odaérnek a házához, hogy egy másik oldalra felrakná - rögtön tiltani lehet minden hozzáférést.

kézben akarják tartani a dolgokat.
© Gerygrey2008. 11. 13.. 08:49||#1
Baromság, sosem értettem az ilyen korlátozásokat. Elõzõ munkahelyemen is tiltva volt mindenféle azonnali üzenetküldõ és hasonló alkalmazás, de még a POP3 is, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy nehogy kiszivároghassanak bizalmas anyagok. Arra persze nem gondolnak a szerencsétlen barmok, hogy létezik webes levelezés, Google Docs, webfelületen MSN és hasonlók... No meg DVD író és USB csatlakozó, meg céges PDA memóriakártya-foglalattal 😊

Ezek a katonák ezentúl majd otthonról fogják feltölteni a "bátor bajtárs hõsiesen ledobja a meglõtt lábú szerencsétlen kiskutyát a hegyrõl Irakban" típusú videókat. Sokat elértek, ez az egész egy idióta médiahekk hogy egy kis reklámot kapjon az új oldal. A sajtó meg szépen megkajálta.