Hunter

Végre győzelem született a Lunar Lander Challenge-en

A magán űrszféra újabb jelentős lépést tudhat maga mögött az Armadillo Aerospace kitartásának köszönhetően. Több évnyi elszánt munkát követően a rakétás csapat végre elhódította a Grumman Lunar Lander Challenge díj első szintjét, és bezsebelte a vele járó 350 000 dollárt.

A Lunar Lander Challenge a jövő leszálló egységeinek versenye. A két szintből álló 2 millió dollár összdíjazású küzdelem a NASA által a kereskedelmi űrtechnika fejlődésének felgyorsítását célzó Centennial Challenges program része. Az idén harmadik évébe lépett versengés idén is az X-díj Kupának otthont adó új-mexikói Las Cruces Nemzetközi Repülőtéren került megrendezésre. Mint minden évben, ezúttal is John Carmack armadillósai voltak a favoritok - tegyük hozzá, hogy volt olyan év is, amikor egyedül vágtak neki a követelmények teljesítésének.


Repül a Pixel
Ez egészen pontosan 2006-ban esett meg, amikor az Armadillo "Pixel" leszállóegysége volt az egyetlen gép, ami repült a Kupán és kis híján teljesítette az első szintet, leszálló berendezésének meghibásodásával azonban elszálltak Carmack reményei. Egy évvel később a szintidő állt a siker útjába, 7 másodperccel lépték túl. Az idén az Armadillo csapat végre sikeresen reptette járművét 50 méteres magasságba, innen némi lebegés után a gép automatikusan elnavigált a kijelölt leszállóállásig, ahol biztonságos landolást hajtott végre, majd megismételte a műveletet. "Három év próbálkozás után tudtuk, hogy képesek vagyunk rá, csak a megfelelő körülményekre van szükség" - nyilatkozott a diadalittas Carmack az ünneplés közepette.

Pedig az idén kihívója is akadt az Armadillonak, mivel a chicagói TrueZer0 szintén az első szint pénzdíját nézte ki magának, azonban járművüknél nem sokkal a felemelkedés után gondok adódtak. Az Ignigokt névre keresztelt egység oldalra dőlt, majd orrával a bokrokat súrolva egy szaltó kíséretében felszántotta a talajt és befejezte mutatványát. "A jármű összességében teljesen irányíthatatlanná vált" - nyilatkozott az esemény utáni sajtótájékoztatón Scott Zeeb, a TrueZer0 vezetője. A gép akkor kezdett rendellenesen viselkedni, amikor elérte a megkívánt magasságot, és meg kellett volna kezdenie a 90 másodperces lebegést. "Elkezdett ingadozni. Láttam mi történik... a géptörzs forgásba kezdett, ez okozta a kilengést, ekkor megnyomtam a leállító gombot, a jármű pedig a földre zuhant" - foglalta össze a történteket Todd Squires, a TrueZer0 csapat tagja.


Itt kezdett dőlni a TrueZer0
"Annak tudatában vágtunk bele a versenybe, hogy nincs elég időnk a tesztelésre. Egy lehetőség volt, így sikerült" - tette hozzá Zeeb, akinek a kudarc körülbelül 10 000 dollárjába került. "Iszok egy sört és végre kialszom magam" - zárta le a témát. Az Armadillo így a második napra újfent magára maradt. Vasárnap a második szint teljesítéséért repültek, remélve, hogy még jobban megcsapolhatják a NASA pénzeszsákját. Ez már jóval nehezebb feladatnak ígérkezett: a rakétának az első szint 90 másodperces repülési idejével szemben 180 másodpercet kellett a levegőben töltenie és csak ezután kezdhette volna meg a leszállást egy egyenetlen, holdfelszínt idéző terepre, szemben az első szint sima leszállóhelyével. Az Armadillo gépe azonban idáig már nem jutott el, a hajtómű begyújtása után nem sokkal feladta a küzdelmet.

"Átégett a hajtómű, ami leállította magát még mielőtt felpöröghetett volna" - nyilatkozott később Carmack. A jármű egyéb sérüléseket is szenvedett, aminek hatására az Armadillo Aerospace csapata visszakozott a további repülésektől. "Ha sikerül beazonosítanunk a fő okot, rövidre zárjuk a problémát" - mondta Carmack. Később a SPACE.com-nak adott interjújában elmondta, hogy az elektronikai vezérléssel történt valami. "A régebbi adatok visszanézéséből felfedezhettük volna, hogy ez már korábban is előfordult, de ezt csak a múlt héten vettük észre, amikor kezdett testet ölteni a probléma és leállásokat eredményezett" - magyarázta. "Addig mindenesetre semmi nem fog repülni, amíg ki nem javítjuk."


A győztes csapat. John Carmack (jobb szélen) és az Armadillo team a 350000 dolláros csekkel

Peter Diamandis az X-díj Kupát és a Lunar Lander Challenge-et lebonyolító X-díj Alapítvány elnöke üdvözölte az Armadillo sikerét. "Az Armadillo legnagyobb érdeme, hogy képesek újra és újra nekifutni, mindezt alacsony költségvetéssel. Megépítik a járművet, reptetik, megnézik mi történik, majd elvégezik a szükséges javításokat, és mindezt pár nap leforgása alatt akár többször is megcsinálják" - nyilatkozott Diamandis. "Ez a valódi garázsműhelybeli rakétatudós hozzáállás, amivel alacsony költségű, megbízható járművek építhetők. Szerintem ebből a nagyobb cégek és a kormány is tanulhatnának."

Diamandis reméli, az Armadillo példája lökést ad a többi csapatnak is. "1,65 millió dollár maradt még a zsebünkben" - mondta. Az Armadillo sikere még ha nem is volt teljes győzelem, jelentős mérföldkőként kerül be a magán űrverseny történelmébe, jelezve, hogy az űr elérése és felfedezése egyre kevésbé a kormányügynökségek kiváltsága.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • brueni #14
    annyit nem ér az egész, csak gusztustalan a hozzáállás, ha savanyú a szőlő...
  • loky #13
    Ird le megint...hátha megokosodunk tőle és rájövünk mi volt a baj:D
  • brueni #12
    azért válaszra méltathatnátok...
    vagy ég az arc? nem bírja az igazságot?
  • brueni #11
    miért is kellett kivenni a tegnapi hozzászólásomat?
  • Frayer #10
    Repül a bálna
  • scs17 #9
    átvitt értelemben te marha
  • kvp #8
    Az armadillo koncepcioja alapvetoen mukodokepes, de nagyon sok dolognak kell megbizhatoan mukodnie a sikerhez. Regebben a stabilizalassal volt gondjuk, az elmult ket evben pedig a fuvoka ategesevel. Valoszinuleg egy hibrid hajtoanyagot hasznalo jarmu, 3 vagy tobb hajtomuvel valamivel egyszerubb lenne mind vezerles mind strukturalis felepites szempontjabol, mivel toloero iranyitas helyett hasznalhatnanak toloero szint szabalyzast es a hibrid raketak addig nem tudnak ategni, amig a szilard uzemanyag el nem fogy. Viszont ilyen rendszert csak a scaled composites tudna gyartani es ok jol lathatoan (mint hivatalos nasa partner) nem akarnak beszallni az amatorok versenyebe.

    Egyebkent meg gratulalok az armadillonak. Eleg nagy az esellyuk arra, hogy legkozelebb sikeruljon nekik, csak kell egy gyorsabb szelep a szabalyzokorbe.
  • liberty2 #7
    Gratula a nyerteseknek ismét. Remélem legközelebb meglesz a szintidő is és olyan 20 éven belül kiküldik az első embert az űrbe. :)
  • WinG #6
    gratgrat, szép munka!
  • szasz85 #4

    Csak így tovább! Irány az űr!