SG.hu·

Büntetőpontok a fájlcserélőknek és a sokat letöltőknek?

Érdekes, nagy visszhangot kiváltó ötlettel állt elő Dieter Gorny, a VIVA egykori alapítója, ügyvezető igazgatója és az MTV Europe volt alelnöke.

A szakember azt javasolta, hogy az autósokhoz hasonlóan a felhasználóknál is vezessék be a büntetőpont-rendszert. Vagyis, aki sok illegális másolatot tölt le vagy fel, az kapjon büntetőpontokat és amikor elérte a határt, akkor tiltsák le az internethozzáférését. Gorny jelenleg a Német Zeneipari Szövetség elnökségének elnöke és úgy vélte: illegális, ha valaki fizetés nélkül tölt le zeneszámokat vagy akár teljes zenei albumokat a világhálóról.

"Egy büntetőpont-rendszert nagyon jól lehetne alkalmazni. Amennyiben valaki illegális letöltést végzett, pontokat kap és egy adott pontszám elérése után az internetszolgáltatók csökkenthetnék a sávszélességét vagy akár 3 hónapig teljesen blokkolhatnák az internethozzáférését. A javaslatomat elsősorban elrettentésnek szánom, hiszen pontosan tudom, hogy az autósok között is vannak olyanok, akik a büntetések ellenére ittasan ülnek a volán mögé. A politikusoknak, a gazdasági döntéshozóknak, az internetszolgáltatóknak és a zeneipar képviselőinek végre tárgyalóasztalhoz kell ülniük ebben a kérdésben. A szigorítások mellett azonban szükség van új terjesztési módokra is. Ezek lehetnek bónuszprogramokat kínáló átalánydíjas csomagok éppúgy, mint az innovatív online zenei televíziók" - jelentette ki a Die Weltnek adott exkluzív interjújában Dieter Gorny.

"Úgy gondolom, hogy a fejlődés ellenére a CD még tíz év múlva is létezni fog. Azonban ezen a területen szintén szükség van új stratégiák kigondolására. A luxuskiadásokért több pénzt lehetne kérni, az olcsóbb változatokból viszont hiányoznának az extrák" - tette hozzá Frank Briegmann, a Universal Music elnöke. Gorny ötletéről először a Die Zeit-nek beszélt még szeptember végén és már akkor nagy vihart kavart. "Sürgősen korszerű szerzői jogra van szükségünk. Amelyik társadalom ugyanis úgy viszonyul a kultúrához, mint a mai, az egyaránt veszíteni fog mind gazdasági, mind tartalmi értelemben. Az embereknek be kell látniuk, hogy az illegális másolatoknak egyszerűen lopásnak minősülnek" - nyilatkozta a Popkomm zenei kiállítás életre hívója akkor.

A fájlcserélők internethozzáférésének korlátozása először tavaly novemberben merült fel Franciaországban, majd később Ausztráliában is. Idén júliusban Luc Chatel, a francia kormány gazdasági és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős államtitkára jelezte: konkrét lépéseket terveznek a fájlcserélés európai szintű visszaszorításáért és ebben a harcban globális szintű eredményeket akarnak elérni.

Az Európai Parlament ugyanakkor már elutasított egy, az internetelérések blokkolására vonatkozó előterjesztést és az elképzelést legutóbb a német kormány sem támogatta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© baabb2008. 11. 26.. 10:46||#43
Szia Foga <#wave> vár egy üzi <#wink>
© vajon kiki2008. 10. 29.. 02:18||#42
és azt is leszarom ha kapok egy nagy eggyest nehogy azt hogy ilyen csicska feketepontokat... mer kimegyek a parkba a furgonommal és a laptopomról megnyomok egy rádijós internetet.... aztán ennyi
© M0rph3u52008. 10. 13.. 05:08||#40
vagy egy rokonod legyen az😊 nekem pl. anyám minisztériumi jogász
© Foga2008. 10. 11.. 14:33||#39
Jó ötlet. 😊
© Mike at home2008. 10. 11.. 14:32||#38
legyél jogász, ügyvéden máris spóroltál 😄
© Foga2008. 10. 11.. 14:31||#37
Jah és egyébként ha esetleg nagyonemggyõzõ vagy, akkor is kapsz egy ejnye bejnyét mert akkor neked kell fizetni a költségeket. Õk sem hülyék. Nekik is vannak statisztikáik. A bíróságokat többek közt a sikeres lezárt ügyekben is mérik. A felmentés nem lehetséges opció.
© Foga2008. 10. 11.. 14:29||#36
Igen saját szakértõ.
Akkor elmondom neked...az ügyvédem 1Milla, az ügyészség szakértõje szintén 1 milla.
A te szakértõd ezen felül kb 500eFt. Most járunk 2,5millió Ft-nál amiben még nincs benne a perköltség.
Én örülök neki ha neked van ennyi zséd. Így tuti befutó vagy. Csak akkor mindek töltesz le? 2,5Mmillából megveszel mindent.
Egyébkén meg ha két szakértõ van és két véleménnyel, a bíróság kinek fog hinni? Persze a tieédnek. Hát hogyne. Legalább ne mondj ilyeneket ha nem tudod mirõl van szó. 😄
© Mike at home2008. 10. 11.. 14:25||#35
könyörgöm, saját szakértõ
mit vársz az ügyészség szakértõjétõl?
birósághoz jó ügyvéd kell, saját szakértõ

ma magyarországon egyébként bárki bármikor börtönbe kerülhetne, mert bõven találnak/kreálnak neki valamit, tehát akit ki akarnak csinálni, azt kicsinálják

rádfogom hogy pedo vagy, rádmászik a Blikk, mire tisztázod magad, kirúgtak az állásodból, a fél ország ismer, rajtad a stigma
vagy lefgyél vállalkozó, garantáltan adót csalsz
© Foga2008. 10. 11.. 14:23||#34
Jah ügyvéded is van igaz, ha meg tudod fizetni. Az meg nem olcsó. (1MFT kb)Legalábbis egy jó. Szar meg mindek, attól le is csukhatnak.