Dojcsák Dániel

Szaporodnak a magyar hírszájtok

2008-ban végre kezd beindulni a magyarországi online tartalomszolgáltatói piac - állította a néhány hete debütált Hírsarok főszerkesztője, aki sok nagyon XX. századi dologgal traktálta a lap bemutatóján jelenlevőket. Idén a klasszikus online paletta több új, újszerű illetve újszerűnek látszani akaró lappal bővült, ezeket vettük most górcső alá.

Weboldalt indítani trendi dolog a XXI. században. Laikusként bárki azt gondolhatja, hogy új sajtóorgánumként nem is érdemes másba kezdeni, mert itt nincs nyomdaköltség meg terjesztési díj. Igaz helyette van ugyanolyan infrastruktúra- és humánerőforrás igény, üzemeltetési költség és természetesen a szokásos médiapiaci farkastörvények. A bevezetővel citált mondat állításával ellentétben a magyar tartalomszolgáltatói szektor igen erős régiós összehasonlításban is. Míg a környező országok némelyikében az elektronikus kereskedelem, máshol a szolgáltatás volt a húzóágazat, addig nálunk főként a hírszolgáltatás. Köszönhető ez főleg az 1995-ben született iNteRNeTTo nevű első igazi nagy hazai hírportálnak, amiből egy kiadó üzleti ballépésének során a ma is meghatározó szerepű index.hu bújt elő 1999-ben.

Ezt az index.hu-t 2004-ben két részletben 2 milliárd forintért vásárolta fel egy Nobilis Kristóf nevű pénzügyi befektető, ebből pedig egyértelműen látszik, hogy a magyar online médiában már akkor is volt perspektíva. A másik vezető online tartalomszolgáltató értékéről nincs publikus kimutatás, de elég azt tudni róla, hogy az [origo] a T-Online örökbecsű takaros kincse. A régi szép időkben is pénz kellett egy online laphoz, ami az akkori Matáv-Axelero tengelyen megvolt, így könnyen építhettek belőle egy óriási, de egyenként apró lapokból álló piramist.

2008 így messze nem a magyar netes sajtó kezdete, maximum idén esett le a keménykalaposoknak is, hogy ennek a felületnek van jövője. Talán véletlen, talán üzleti-társadalmi okai vannak, de az eddigi 2-3 pólusú általános sajtóból és a tematikus szaklapokból álló magyar webbe szinte egyszerre szerette volna beszőni magát négy trónkövetelő is. A zoom.hu az index szerint őket kopírozva lépett be, zászlójára tűzve, hogy politikailag kiegyensúlyozott lap lesznek, a zona.hu pedig egy eddig szokatlan szerkezetű, kinézetű és műfaji összeállítású kísérlettel vágott neki életének. Az RTL Klub sok év ígérgetés után most végre tényleg nekivágott a netnek, a telekommunikációs szektorból pedig a T után egy másik szereplő, a Pannon is elérkezettnek látta az időt, hogy tartalmat adjon a népeknek. Négy különböző motiváció, négy különböző irányú közeledés, a cél mégis közös: olvasókat gründolni és hirdetőket magukhoz édesgetni.

Infosarok - Hírsarok
A Pannon egy klasszikus mobilszolgáltató, aki perceket és Mhz-eket árult eddig. 2008 májusának végén pedig meglepetésszerűen előrukkoltak egy komplett portálrendszerrel, amihez szerkesztőség, hírszájt, kezdőlap és talán még medvecukor is dukál. A bemutató sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy 100 milliós költségvetésű projektről van szó, ami ezek szerint csak fele olyan komoly, mint a kormanyszovivo.hu 200 millióért.


Hírsarok: Gigantikus méretű képek, a szöveges tartalom érdektelen

A küldetés a készítők szerint, hogy "praktikus, biztonságos és megbízható tartalommal lássák el ügyfeleiket, amely a kezdő és a gyakorlott internetezők számára egyaránt hasznos kiindulópont lehet." A szlogen pedig egészen meredek: "Ha jó helyről indulsz, jó helyre érkezel". Mindkét idézetre elegendő annyi kommentár, hogy "LOL". Ezt pedig minden kezdő és haladó internetező tudja, mit jelent. A probléma az, hogy 100 millióból sikerült csinálni egy viszonylag kötött kezdőlapot és egy freeblog igényességgel megáldott dizájnú híroldalt. A hírsarok oldal célkitűzése, hogy a netes olvasóknak összeválogassák a legmegfelelőbb híreket, fordítom: a saját írások helyett/mellett más létező lapoktól vásárolnak cikkeket. Az IT cikkeket például az IDG Lapkiadótól, legalábbis a mobilos híreket már a bemutatón is tőlük olvashattuk, de később valószínűleg tovább nyílik az olló.

A Hírsarok megjelenése azon túl, hogy a puha pasztelles, lekerekített blogdizájn, sokat merít a bulvár értékekből és a nyomtatott lapokhoz hasonlóan óriási képekkel próbálja elnyomni a szöveges tartalmat. Innováció tartalma nulla, semmi olyat nem mutat, amiből nem volt már eddig is 10 darab.

A csoport másik létező tagja az Infosarok, ahol a Hírsarokra mutató linken az "í" rövid, mutatva az igényességet, ezen túl pedig összegereblyéztek mindent, amit a neten találtak, úgy ahogy a Sanomás Startlapon látták. A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az oldal biztonságos és innen csak jóságos helyre juthat el bármely cserfes csemete. Persze ha a lap tetején lévő Google keresőbe beírjuk, hogy "anal fisting", máris csúnya linkeket kaptunk. Ez alapjában véve nem baj, csak ne kampányoljunk olyan dolgokkal, ami nem igaz. Köszönöm. Az ígéretek szerint hamarosan mindenféle-sarok tematikus oldalak áradata kap el minket, körülbelül úgy, ahogy a Sanoma tanította azt a "start" szóval. További elmélyüléshez ajánlom kedves kollégáim szösszeneteit itt és itt

Zoom.hu
Egy kicsit már lejárt lemez, hiszen már pár hete nagy divat szapulni a dizájnért és közönséget megosztó írásokért, ebbe nem szállnék be semmiképp. A szájt a klasszikus hírportál felépítést követi, ami ha sok évvel ezelőtt indult volna, akkor teljesen érthető is lenne. Így viszont a kreativitás hiányára tudok csak gondolni, vagy esetleg egy magabiztos, tuti üzleti sikerre hajazó receptből főzésre.


Zoom: Több évvel megkésett koncepció

A HVG médiablogja alaposan kivesézi szerkezetileg az oldalt, a FigyelőNet a megvalósíthatóságot kérdőjelezi meg és szakértő megszólalóival azt a félelmet erősítteti meg, hogy a jó fizetésért elcsábított újságírókkal megvalósított minőségi lap drága mulatság, a sikerhez vezető út pedig igen csúszós. Az index.hu pedig egyenesen jogi fenyegetésbe kezdett a véleményük szerint ellopott oldalszerkezet miatt.

Új lapot indítani tény, hogy sok pénzbe kerül, olvasókat odaszoktatni viszont nem egyszerűen pénzkérdés. A marketing fontos, a drága újságírók által készített színvonalas írások szintén, de van egy meghatározhatatlan egyéb tényező, amivel nem lehet kalkulálni. Nehéz elképzelni, hogy a szabadszájú index, a konzervatív [origo], a kimért és alapos HVG és a visszafogott FN mellett el tud menni egy új szereplő. Inkább valószínű, hogy beáll a sorba, felveszi a pozícióját, harap egyet a tortába, majd 1-2 év múlva a kiadásokat hozzáigazítják a bevételekhez, sutba dobva a világmegváltó terveket. RTL.hu - RTLhirek.hu
Nem lesz viszont problémája a közönséggel a legnagyobb hazai kereskedelmi TV csatorna online felületén. Ma nézőik nagy része még a fotelben tespedés híve, a proaktív információszerzés annyira idegen neki, mint Győzikének a Kazinczy-verseny. Szép lassan viszont elkerülhetetlen, hogy a digitális szakadék túlsó felén lévő tömegek markáns része is átevezzen, ahhoz pedig, hogy őket meg lehessen tartani, a jól megszokott neveket, márkákat és tartalmat kell nyújtani a weben is.

A szájtok tartalmilag nem térnek el a csatorna tematikájától, azon túl, hogy a híradós anyagokat újra lehet nézni weben, az írott tartalmak is 100%-ban a kereskedelmi tévés hangulatot idézik. A csoportba az rtlhirek mellett már kapaszkodik az RTLBulvár nevű testvérlap is, ami még keményen félkész, de kijelöli a tervezett irányokat, csakúgy, mint a coolspace.hu és a sportklub.tv. Az RTL úgy döntött beveti az eddig ugaron maradt online földjeit, az értékek viszont nem változnak. Elsőre úgy tűnik, a cél aládolgozni a TV csatornának.


RTLhírek: a csatorna híreinek újracsomagolása

Van még mit tanulni persze, hisz az amerikai csatornák minden saját készítésű műsorukat elérhetővé teszik a weben, az RTL viszont eleddig csak odáig jutott, hogy a népszerű műsorait leszedeti Youtube-ról. Ezúton üzenem a netes társadalom nevében, hogy azért rakták fel ezeket YouTube-ra, mert szeretjük ezeket a műsorokat, újra és újra meg szeretnénk nézni őket, de legálisan nem lehet. Annyira meg nem vagyunk web nullásak, hogy pont akkor üljünk a TV előtt, mikor adásban van. Amíg a Barátok Közt és a Showder Klub nem virít ott vetítés után 10 perccel a hivatalos szájton, addig a videomegosztókon és a fájlcserélőkön terjed.

Az RTLhirek.hu oldal szintén némi copyright problémába keveredett és hivatalos közlemény híján egy korábbi cikkünkre érkezett észrevétel állítását tudom csak ismételni, miszerint igazából szóltak a BBC-nek, nem lopták a dizájnt, ami ráadásul egy ingyenesen használható template. Az persze más kérdés, hogy mely igényes médiaúr engedi meg magának, hogy az ingyenes, más nagy médium által ellőtt megjelenéssel égesse magát.

Zóna
Utoljára maradt a felsorolás gyöngyszeme, ami egy valódi meglepetés megjelenésében, tematikájában és koncepciójában is. Az eddig felsorolt hibák egyikével sem rendelkezve a Zona.hu egy olyan értékteremtő, minőségi újság akar lenni, ami kombinálja az online univerzális elérhetőségét a nyomtatott újság szépségével. A Magyar Hírlap Széles Gábor ellen fellázadó gárdája úgy döntött, hogy nem állnak be a médiamocsárba sarat lapátolni, hanem kigondolnak és megvalósítanak egy olyan felületet, ami itthon még nem volt. Egy vállalkozó pénzügyi támogatása és a saját lehetőségeik kiaknázásával sikerült is.

Az alapötlet az volt, hogy egy olyan portálra van szükség, ami nem akarja megnyerni a hírversenyt, hanem azt a funkciót fogja betölteni, amit egyébként az online gyorsasága miatt ma már minden print napilapnak kellene: tájékoztat, értékel, elemez, bemutat. Ezt ráadásul úgy teszik, hogy a lap megjelenése valóban hajaz a nyomtatott szedésre, illetve az oldal nem folyamatosan, hanem napi három alkalommal frissül. Reggel rövid hírmustra az elmúlt napból szemezgetve, délben pihentető kulturális könnyedségek, ajánlók, este pedig hosszabb, publicisztikai és átmeneti műfajú írások.


Zóna.hu: az online trendeket teljesen megtagadó stratégia

Nincs sok tartalom, nem akarnak ömleszteni, hanem minden "lapzártára" egy szerkesztett tartalmat kap az olvasó. Az olvasó, akikből egyelőre nincs sok, sőt nagyon kevés ragadt még meg, hiszen a szűk büdzsé nem enged meg méteres plakátokat és félperces TV szpotokat. Az is kérdéses, hogy az online ember mennyire igényli ezt a stílust, mennyire kész monitor előtt cizellált véleményt emésztgetni, mennyire jön be neki a talpas Garamond. Kicsit széllel szemben vizelésnek látszik az oldal, hiszen ellene megy az olcsó népszerűségnek, nem használja a divatos funkciókat. Igaz lesz hamarosan Diskurzus néven interaktív része és van RSS feedjük is, de jobbára tényleg csak egy nyomtatott lap digitális újjászületésével van dolgunk.

Tematikájában is eltér az átlagtól, hiszen a napi politika háttérbe szorul és inkább helyezi fókuszba a közéletet, a művészetet, szórakozást, kultúrát, ami még érdekelheti is a pesti értelmiséget. Szűknek tűnő csoportra lőnek, ezért a túlélés kérdéses. Mindenesetre a Magyar Hírlap nagyon régen éppen ilyen lap volt, az Index pedig szintén egy hasonló szerkesztőségi felállás eredményeképp jött létre.

Összegezve a látottakat, talán még igaza is lehet Albert Dénes főszerkesztőnek: idén tényleg kezdődik valami a hazai online piacon. Ha ez nem is egy klasszikus kezdet, de lehetséges, hogy elértünk egy olyan fogyasztói mennyiséghez, ahol már kisebb kockázat és rövidebb megtérülés az online jelenlét megszilárdítása. Van aki olcsó klisékkel, van aki magasra emelt orral, minőségre gyúrva és van, aki gőzhenger taktikával áll neki, mindenesetre az olvasó csak nyerhet. Ha a fenti oldalak fele meg is bukik majd vagy elsilányul, akkor is színesebb lesz a piac, több lesz a választható tartalom. Ha pedig a másik fele sikeres lesz, akkor beindul a kísérletező kedv és talán többen rájönnek, hogy érdemes saját tartalmat előállítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • janoskaaa #16
    Az rtlhirek.hu portal annyira gazul van felepitve szerkezetileg, tul bonyolult, tul zsufolt sehol az egyzseruseg es konnyu navigacio.
  • passatgt #15
    a zoom.hu-t perelte be az index designlopásért
  • Tibmanus #14
    Ráklikkeltem a zona.hu-ra és madjnem ledőltem a székről mikor megláttam ezeket: "olvasási idő xy perc". Na ez már tényleg van annyira brutkó hogy el is olvassak valamit
  • Omega #13
    Ennek a hírnek örülök mert eddig mi volt ? Az Index és az Origo. Az Index idióta bulvárosodást nem bírtam sose az Origo pedig kevésbé van frissítve. No ez az új szájtoknál is így lesz, de legalább bővül a választék.
  • oveggyongy #12
    Mondjuk ha lesz google news magyar nyelven, akkor szerintem a magyar Dolphia is lehúzhatja a rolót.
  • oveggyongy #11
    Igen ezt én is ismerem, sőt én manapság csak a Dolphián keresztül olvasok híreket. Szerintem hamarosan nagyon sikeres lesz, ha kinövi a gyerekbetegségeit. Persze az is benne van, hogy megmarad egy szűk rétegnek, aki érti és használja is, és nem lesz olyan ismert, mint egy wiw. Egyébként valahol volt egy hasonló hírszájtról szó, már nem olyan új oldal a ma.hu. Hát az elég szánalmas, főleg az impresszum figyelemre méltó!
  • blablakiss #10
    tényleg észlelhető az online tartalomszolgáltatás bővülése. ehhez kapcsolódóan nemrég ajánlották ezt: http://news.dolphio.hu
    tök jó megoldás arra, hogy a rengeteg hírportálról csak a téged érdeklő híreket kapd meg. Válasz arra, hogy egyre inkább az információ minősége és relevanciája fog előtérbe kerülni.
  • Cat #9
    Ahogy nézem, ezek csak egymásnak konkurensei (már amennyiben), nem az SG-nek (pl. itt nincsenek politikai hírek, csak amik az informatikához kapcsolódnak.)
  • FoodLFG #8
    >Van még mit tanulni persze, hisz az amerikai csatornák minden saját készítésű műsorukat elérhetővé teszik a weben, az RTL viszont eleddig csak odáig jutott, hogy a népszerű műsorait leszedeti Youtube-ról.

    Ez azért poénos mondat volt. Tetszett :)
  • Emmegki #7
    "A Magyar Hírlap Széles Gábor ellen fellázadó gárdája úgy döntött, hogy nem állnak be a médiamocsárba sarat lapátolni, hanem kigondolnak és megvalósítanak egy olyan felületet, ami itthon még nem volt. Egy vállalkozó pénzügyi támogatása és a saját lehetőségeik kiaknázásával sikerült is."

    Magyarul továbbra is a régi pártlapot szeretnék játszani...