Dojcsák Dániel
Online flash játékok: Ultra kreatív
Az online flash játékokat bemutató sorozatunk első részében olyan szereplőket húztunk ki a kalapból, melyek főként a hosszú játékidő ígéretével kecsegtettek, a második részben viszont a kreativitás a mérce. Gyakran állítják, hogy a játékipar két évtized alatt kifogyott az újszerű ötletekből, amire az egyébként is változatosnak mondható flash fejlesztők a tökéletes ellenpéldák. Ugyan egyszerű és nem feltétlenül hosszan tartó játékokról van szó, az ötletek sokszínűsége mégis szívmelengető lehet.
Az utóbbi években a PC-s és konzol játékpiac gyakorlatilag leszűkült a shooterekre, a külsőnézetes akciókra, a szimulációkra, a körökre osztott, illetve valós idejű stratégiákra, kaland- és szerepjátékokra. Ugyan a felsorolt kategóriák szélesnek tűnnek, mégis kliséhegyek árasztják el a boltok polcait. Gyakorlatilag egy FPS játékról még tesztet is nehéz írni, hiszen alig akad némelyikben újdonság. Az ismertetők nagyrésze arra korlátozódik, hogy más hasonszőrűekkel vetjük össze őket és keresünk valami kapaszkodót, valami egyedit, ami megkülönbözteti majd a másik 150-től.
A képlet egyszerű, hiszen a játékfejlesztés drága mulatsággá vált az elmúlt években, a sokmillió dolláros büdzsét pedig nem lehet kockáztatni holmi forradalmi ötletért cserébe. A kiadók nem mernek 19-re lapot húzni, s ahogy a magyar fejlesztőcégek némelyike is elmondta korábban, hiába tudnának mindenféle dolgokat csinálni, ha a jól bevált és tuti kasszasiker világháborús RTS-t rendeli meg tőlük újra és újra a kiadó.
A flash játék programozás viszont egyelőre (hangsúlyozom, hogy csak egyelőre) nem számít nagyívű projektnek, ezért a fél-profi illetve hobbi kreátorok bátran kísérletezhetnek új játékmódokkal, stílusokkal, tematikákkal, kezelőfelülettel, mindezt úgy, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy kárba vész valamennyi munkaóra, de nem dől össze a világ. Másrészt a folyamatosan frissített és változó verziók, illetve a felhasználók közvetlen visszajelzései lehetővé teszik, hogy a valós igényeknek megfelelő termékek jöjjenek létre, ami később akár egy komoly dobozos programban is visszaköszönhet. A milliós nagyságrendű betöltésszám legalábbis elég jó tesztelői táptalaj lehet.
Music Bounce:
Eheti gyűjtésünk első tagja a Music Bounce, ami alapvetően egy egyszerű logikai játék, de ezt olyan módon adja elő, hogy minden játékos amatőr elektronikus zenésszé is előléphet, ha kicsit koncentrál. A játék felülete egy téglalapokból álló rács, ahol a legtöbb egység üres, átjárható, a maradék pedig színes téglalap. A játékos feladata, hogy az első oszlopból indítható golyókkal eltalálja az összes teli téglalapot egy ritmuson belül. A golyók 45 fokos szögben lefelé indulnak el és 90 fokban pattannak tovább bármelyik vízszintes felületről, de összetörnek a függőleges felületeken. Az eltalált téglalapok egy ritmus erejéig eltűnnek, majd újra megjelennek, illetve a kiválasztott sorokból minden ritmus adott pontján egy újabb labda indul.
Teljesen érthető és egyszerű szabályok, a kihívást viszont az adja, hogy rá kell jönni, mikor melyik sorból és a ritmus melyik pontján kell indítani a golyókat. Van amikor egyszerűen a takarást kell megszűntetni, hogy hozzáférjünk egy részhez, vannak olyan téglalapok, amihez kétszer kell hozzáérni, illetve a magasabb szinteken egyéb extra dolgok nehezítenek tovább. Minden pályán fix számú sorból lehet lőni, s míg eleinte néha elég eszetlenül bekattintani párat, addig a végén hosszas tervezés szükséges a továbbálláshoz. Kontárként is meg lehet csinálni a pályákat, de aki kicsit odafigyel a helyes lüktetésre, az egy vállalható minimál gépzenei alapot kap ajándékba minden pálya végeztével.
Dallamos logika
A játék eleinte iszonyat könnyű, segít elsajátítani az alapokat, később viszont nagyon cseles dolgok vannak, így egész sokáig le tudja kötni az embert. A műértők pedig játszhatnak azzal is, hogy a dallam is tökéletes legyen a végén. Az újrajátszhatósági ráta viszonylag alacsony, mivel minden pályán elég egyszer rájönni, hogy mi a helyes variáció, de ha nem létezne több ezer másik játék, akkor éppenséggel neki lehetne futni még néhányszor. Szükséges készségek: némi rendszerben gondolkodás és a ritmusérzék.
Music Bounce
Drone Wars:
A második kiválasztott önmagában nem egy újdonság, hiszen gyakorlatilag egy nagyon egyszerű, a műfajteremtő Dune 2 szintjét is alulról szántó valós idejű stratégia, ami tv-s sci-fi alapokon nyugszik. Ami miatt mégis ide illőnek érzem, hogy érdekes módon a valós idejű stratégiát eddig kerülő flash világ is eljutott erre a komplexitási szintre és megjelent egy egyébként az RTS-ek alapszabályainak teljességgel megfelelő játék. A történet egyszerű, a jövőben a háborúkat, csatákat nem az emberek vívják, hanem az általuk készített drón harcosok. A bolygók körüli űrben a kulcsfontosságú nyersanyagokért folyik a harc, illetve szokás szerint az élhető bolygókra több fajnak is fáj a foga.
Majdnem Starcraft
A Drone Wars történeti részében bázisépítés és flottagyűjtés fortélyainak elsajátítása mellett el kell happolnunk a gazdag készleteket az ellenségek elől, meg kell védeni a bolygónkat és pár ellenséges bázisra megsemmisítő csapást kell mérni. Mik egy alap RTS ismérvei? Rendelkezünk egy bázissal, ahol különböző termelési funkciók működnek. Az első feladat a nyersanyag begyűjtés beindítása, a második az egységek kvótájának biztosítása, a harmadik a bázis védelme, majd a negyedik a támadó sereg létrehozása. Ebben a játékban ez gyönyörűen megvalósul, hisz van bázisunk, ahol katonai és nem katonai egységeket gyárthatunk. Van passzív védelem, könnyű támadó egység, közepes és lassú, de erős hajó. A gyártás mellett lehetőség van fejleszteni, ami vagy a bányászatot gyorsítja, vagy az egységek képességeit javítja. A kijelölt hajókat csapatokba lehet rendezni, illetve még a jó öreg fog of war is megjelenik.
A kampány ugyan hamar lepörög, de ezután lehet saját beállítsokkal skirmish vagy túlélő módban is játszani, tehát még ebben is felnőtt az RTS műfajban a flash. Az egyetlen komoly probléma, hogy annak ellenére, hogy a játék messze nem nevezhető változatosnak és részletgazdagnak, a sok egység képes megfektetni bármilyen erős processzort, tehát az még kicsit odébb van, hogy C&C-t flashben toljunk. Remélhetőleg a jövőben az erőforrásigények racionalizálódnak a flash szintjén és lehetségessé válik webes alapokon is ebben az irányban fejlődni. Ráadásul a multi játékmód bónusz örömet jelent, hiszen a bárhonnan játszható, telepítést nem igénylő stratégia nagy hiánypótló lenne a játékvilágban.
Drone Wars Shift 1-2:
A harmadik induló a Shift első, illetve egyből második része is, ami az ötletességével vívta ki helyét a listában. Kicsit egyébként is sajnáltam az elmúlt években, hogy szinte eltűntek a klasszikus platform játékok, ami többnyire a 3D mindenhatóságának köszönhető. A 3D világ legszánalmasabb kísérlete a Worms sorozat implementálása volt térbe, ami annak ellenére, hogy sok kísérletet megért, sosem vezetett olyan sikerre, mint a nagy 2D-s elődök. Vannak olyan stílusok, amik egyszerűen nem működnek túlfejlesztve és a klasszikus példa erre az ugrabugrálós platformjátékok világa. Létezik ugyan millió 3D változat is, de az már nem az igazi.
A Shift ráadásul egy olyan zseniális ötlettel rukkolt elő, ami tényleg eredeti és tényleg újszerű. A cél szokás szerint az, hogy karakterünket A pontból B pontba, ez esetben a következő szobába vezető ajtóhoz juttassuk, ehhez pedig akadályokon kell átkelni, kulcsokat kell megszerezni, kapcsolókat kell aktiválni. A bónusz viszont az, hogy a pálya két szintet rejt magában. Minden fekete-fehér, karakterünk pedig képes magán átfordulva a fehér térből a feketébe átosonni. Ami eddig levegő volt, az most talaj és vica-versa. Minden pálya teljesítéséhez ezt meg is kell tenni többször is. Az egyébként lehetetlen magasság csak egy fordulás és egy leugrássá válik. Egyszerű, de mégis észbontó ötlet. Ezt a hangulatot el tudom képzelni egy komolyabb játékban is, legyen az mondjuk egy FPS, bár azért ahhoz még kell egy kis kraft, hogy ezt a mai szinteken meg lehessen valósítani.
Oda-vissza
Ha valakinek nem lenne elég a kreatív játékmód, akkor élvezheti a készítők fanyar humorát is. Minden pályán vicces üzenetekkel traktálnak minket és kicsit azt éreztetik, hogy a játékos egy komolyan kellemetlen szituációban vergődő áldozat. A játéknak mivel immáron két része is van, elég sokáig el lehet szórakozni. A szintek nem túl nehezek, nem veszik el a játékos kedvét azzal, hogy lehetetlen kihívások elé állítják. Némi logikázás után minden pálya pár perc alatt teljesíthető, így ideális az unalmas percek eltöltésére is, hisz bármikor folytatható.
Shift Shift 2
Platform Racing 1-2:
A negyedik választott szintén egy platform játék, amivel kapcsolatban megbeszéltük, hogy igazából egy reneszánszát élő kategóra a 3D-t még alig ismerő világban. A játék önmagában ultragagyi. Egy egyszerű négyzetalapú Mario stílusú világban kell szintén A-ból B-be jutni, ráadásul a karakter egy szintén ultra egyszerű darab, ami látványra ugyan egy érdekes kis figura, de gyakorlatilag ő maga is egy téglalapot formáz, legalábbis ami a világgal való interakcióját illeti. Extraként vannak a pályákon speciális négyzetek, amihez hozzáérve történik valami velünk, felgyorsulunk például, illetve különböző extrákat vehetünk fel, mint a teleport. Eddig ugye nem túl csábító, mégis két ponton is nagyot dob a játék a heti listánkba kerülésért.
Primitív verseny?
Ahogy a játék neve is állítja, Platform Racer. Tehát versenyezni kell, de vajon kivel? Az internet világában természetesen a leghálásabb, ha a többi online munkakerülő néppel mérjük össze tudásunkat. A játék minden egyes pályájához folyamatosan verbuválódnak a csapatok, körülbelül olyan módon, mint a Honfoglalóban. Egy futamban négyen vehetnek részt és a stopper mellett egymással is versenyeznek, sőt akadályozhatják egymást. A rendszer azért örömteli, mert végre a flash játékokban is megjelenik az interaktivitás azon szintje, amikor a közösség együtt mulat. A pályák teljesítésével szinteket léphetünk és a karakterünk egyre jobbá válhat, újabb pályákon való versenyzéshez szerzi meg a jogot.
Érdekes dolog, hogy ha elakadtunk, akkor nem kell feltétlenül ezerszer elpróbálni egy másik módszert, nem kell feltétlenül a Google segítségét hívni a megoldáshoz, egyszerűen elég, ha ellessük a jó taktikákat. Nehézséget okozhat, ha mondjuk jóval magasabb szintű ellenfelekkel állunk ki, mert gyorsabbak és ügyesebbek lesznek, viszont bárkinek a legyőzése komoly pontokkal gazdagít és szép lassan fel lehet hozzájuk is nőni. Sőt adott versenyeknek díjai is lehetnek, mint extra kellékek, amivel mondjuk jobban néz majd ki a kis lurkónk. Extraként válogathatunk a zenék közül, ami sajnos többnyire gyengéje a flash játékoknak. Egy külső szemlélő többnyire azt kérdezi, hogy "Téged nem őrjítenek meg ezek a zenék?" Míg a kalandokba belemerült játékos észre sem veszi, hogy primitív C64 szintű muzsikák monotóniája adja az aláfestést.
A játék, ami egyébként szintén második részét éli már, egy másik szempontból is felhívta magára a figyelmemet, hiszen gyakorlatilag a játékosok szeme előtt fejlődött. Többször visszatértem ehhez a darabhoz és mindig meglepetten vettem észre, hogy pár újítás bekerült, illetve a második részben a dizájn és a kezelőfelület is komolyat fejlődött. A közösséggel együtt fejlesztés ebben a szcénában minden bizonnyal alapnak fog számítani már a közeljövőben is. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy alapból szart adnak ki a kezük közül a készítők, hanem kihasználják a nem-dobozos termék adta előnyöket és a tesztelők maguk a felhasználók lesznek, akik komolyan beleszólhatnak majd a fejlesztés végső irányaiba. Ezt a Kongregate rendszerben például sok játéknál meg is teszik a userek a játék oldalán lévő fórumban.
Visszatérve a Platform Racer-re, a kihívás alapvetően nem nagy, viszont a többi élő játékos mégis azzá teszi. Ha valaki megkedveli és nem un rá gyorsan a repetitív dolgokra, akkor hosszú hónapokig haverja marad a PR2. Ami viszont a multi játékok nagy ellensége, az az elnéptelenedett szerverek. Valamiért viszont úgy tűnik, hogy mindig akad egy pár százas-ezres közönség, aki tolja, illetve a szerverekhez való csatlakozás előtt látjuk, hogy mennyien nyomulnak éppen. A cikk írásának pillanatában is körülbelül 600 felhasználó volt aktív, annak ellenére, hogy nálunk éppen kora reggel van.
Platform Racing 1 Platform Racing 2
Bubble Tanks:
Az utolsó, de számomra egyik legkedvesebb játék pedig a Bubble Tanks. Az ötlet itt is nagyon egyedi és zseniális. A történet a vízben játszódik vagy inkább vízcseppekben, ahol is egy pici buborék tankkal kell hódító hadjáratra indulni és megtisztítani a cseppekben garázdálkodó gonosz buborékoktól a folyadékot. Indulásként egy szimpla kis buborékkal harcolunk, ami a kilőtt lövedékekkel képes a többieket ízekre szedni, semlegesíteni. A szétszedett ellenfelekből visszamaradt buborékokat pedig vizipók csodapók módjára lehet összegyűjtögetni, amivel egyre nagyobb, egyre erősebb és egyre jobb tankot tudunk összeállítani.
A buborékok elsősorban pajzsként működnek, de ahogy egyre komplexebb tankkal rendelkezünk, gyorsabbak leszünk és egyre erősebbé válik a fegyverünk is. Természetesen a komolyabb ellenfelek vissza is lőnek, sőt egyre komolyabb fegyverekkel támadnak, ami ha betalál, akkor a pajzs megsérül, veszítünk pár buborékot. A királyság tehát pünkösdi, hiszen amilyen könnyen képesek vagyunk összeszedni egy fejlett tankra valót, úgy lehetséges elveszíteni akár egy harcban. Meghalni nem lehet, maximum a kezdeti embrió stádiumba kerülünk vissza és kilökődünk az adott cseppből vissza oda, ahonnan érkeztünk.
Egysejtű túlélőshow
A színterek kicsik és kör alakúak, fix számú, előre generált ellenfelet tartalmaznak. Ha elfogytak, akkor négy irányban távozhatunk a cseppből a következő felé, illetve mivel az egyikből jöttünk, ezért három új terület adott. Tapasztalataim szerint a felfelé irány egyfajta nehézségnövekedést is jelent, horizontálisan mozogva pedig nagyjából tartja a szintet a játék, bár ezt nem állíthatom biztosan. Ami viszont érdekes, hogy indításkor a program ezres nagyságrendű cseppet generál le, amit lehetséges teljesen kitakarítani. A játék végcélja, hogy megtaláljuk a főgonosz buboréktankot, ami egy igazi erőd, nem könyű legyőzni, sőt meglelni sem egyszerű. Mivel az ellenfelek is mozognak, és egy egész tűrhető mesterséges intelligenciával vannak megáldva, ezért nem tűnik unalmasnak és ismétlődőnek, bár némi rutint szereve egész könnyű feltápolni a tankot és rambóként zúzni mindenkit.
Bubble Tanks
Az utóbbi években a PC-s és konzol játékpiac gyakorlatilag leszűkült a shooterekre, a külsőnézetes akciókra, a szimulációkra, a körökre osztott, illetve valós idejű stratégiákra, kaland- és szerepjátékokra. Ugyan a felsorolt kategóriák szélesnek tűnnek, mégis kliséhegyek árasztják el a boltok polcait. Gyakorlatilag egy FPS játékról még tesztet is nehéz írni, hiszen alig akad némelyikben újdonság. Az ismertetők nagyrésze arra korlátozódik, hogy más hasonszőrűekkel vetjük össze őket és keresünk valami kapaszkodót, valami egyedit, ami megkülönbözteti majd a másik 150-től.
A képlet egyszerű, hiszen a játékfejlesztés drága mulatsággá vált az elmúlt években, a sokmillió dolláros büdzsét pedig nem lehet kockáztatni holmi forradalmi ötletért cserébe. A kiadók nem mernek 19-re lapot húzni, s ahogy a magyar fejlesztőcégek némelyike is elmondta korábban, hiába tudnának mindenféle dolgokat csinálni, ha a jól bevált és tuti kasszasiker világháborús RTS-t rendeli meg tőlük újra és újra a kiadó.
A flash játék programozás viszont egyelőre (hangsúlyozom, hogy csak egyelőre) nem számít nagyívű projektnek, ezért a fél-profi illetve hobbi kreátorok bátran kísérletezhetnek új játékmódokkal, stílusokkal, tematikákkal, kezelőfelülettel, mindezt úgy, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy kárba vész valamennyi munkaóra, de nem dől össze a világ. Másrészt a folyamatosan frissített és változó verziók, illetve a felhasználók közvetlen visszajelzései lehetővé teszik, hogy a valós igényeknek megfelelő termékek jöjjenek létre, ami később akár egy komoly dobozos programban is visszaköszönhet. A milliós nagyságrendű betöltésszám legalábbis elég jó tesztelői táptalaj lehet.
Music Bounce:
Eheti gyűjtésünk első tagja a Music Bounce, ami alapvetően egy egyszerű logikai játék, de ezt olyan módon adja elő, hogy minden játékos amatőr elektronikus zenésszé is előléphet, ha kicsit koncentrál. A játék felülete egy téglalapokból álló rács, ahol a legtöbb egység üres, átjárható, a maradék pedig színes téglalap. A játékos feladata, hogy az első oszlopból indítható golyókkal eltalálja az összes teli téglalapot egy ritmuson belül. A golyók 45 fokos szögben lefelé indulnak el és 90 fokban pattannak tovább bármelyik vízszintes felületről, de összetörnek a függőleges felületeken. Az eltalált téglalapok egy ritmus erejéig eltűnnek, majd újra megjelennek, illetve a kiválasztott sorokból minden ritmus adott pontján egy újabb labda indul.
Teljesen érthető és egyszerű szabályok, a kihívást viszont az adja, hogy rá kell jönni, mikor melyik sorból és a ritmus melyik pontján kell indítani a golyókat. Van amikor egyszerűen a takarást kell megszűntetni, hogy hozzáférjünk egy részhez, vannak olyan téglalapok, amihez kétszer kell hozzáérni, illetve a magasabb szinteken egyéb extra dolgok nehezítenek tovább. Minden pályán fix számú sorból lehet lőni, s míg eleinte néha elég eszetlenül bekattintani párat, addig a végén hosszas tervezés szükséges a továbbálláshoz. Kontárként is meg lehet csinálni a pályákat, de aki kicsit odafigyel a helyes lüktetésre, az egy vállalható minimál gépzenei alapot kap ajándékba minden pálya végeztével.
Dallamos logika
A játék eleinte iszonyat könnyű, segít elsajátítani az alapokat, később viszont nagyon cseles dolgok vannak, így egész sokáig le tudja kötni az embert. A műértők pedig játszhatnak azzal is, hogy a dallam is tökéletes legyen a végén. Az újrajátszhatósági ráta viszonylag alacsony, mivel minden pályán elég egyszer rájönni, hogy mi a helyes variáció, de ha nem létezne több ezer másik játék, akkor éppenséggel neki lehetne futni még néhányszor. Szükséges készségek: némi rendszerben gondolkodás és a ritmusérzék.
Music Bounce
Drone Wars:
A második kiválasztott önmagában nem egy újdonság, hiszen gyakorlatilag egy nagyon egyszerű, a műfajteremtő Dune 2 szintjét is alulról szántó valós idejű stratégia, ami tv-s sci-fi alapokon nyugszik. Ami miatt mégis ide illőnek érzem, hogy érdekes módon a valós idejű stratégiát eddig kerülő flash világ is eljutott erre a komplexitási szintre és megjelent egy egyébként az RTS-ek alapszabályainak teljességgel megfelelő játék. A történet egyszerű, a jövőben a háborúkat, csatákat nem az emberek vívják, hanem az általuk készített drón harcosok. A bolygók körüli űrben a kulcsfontosságú nyersanyagokért folyik a harc, illetve szokás szerint az élhető bolygókra több fajnak is fáj a foga.
Majdnem Starcraft
A Drone Wars történeti részében bázisépítés és flottagyűjtés fortélyainak elsajátítása mellett el kell happolnunk a gazdag készleteket az ellenségek elől, meg kell védeni a bolygónkat és pár ellenséges bázisra megsemmisítő csapást kell mérni. Mik egy alap RTS ismérvei? Rendelkezünk egy bázissal, ahol különböző termelési funkciók működnek. Az első feladat a nyersanyag begyűjtés beindítása, a második az egységek kvótájának biztosítása, a harmadik a bázis védelme, majd a negyedik a támadó sereg létrehozása. Ebben a játékban ez gyönyörűen megvalósul, hisz van bázisunk, ahol katonai és nem katonai egységeket gyárthatunk. Van passzív védelem, könnyű támadó egység, közepes és lassú, de erős hajó. A gyártás mellett lehetőség van fejleszteni, ami vagy a bányászatot gyorsítja, vagy az egységek képességeit javítja. A kijelölt hajókat csapatokba lehet rendezni, illetve még a jó öreg fog of war is megjelenik.
A kampány ugyan hamar lepörög, de ezután lehet saját beállítsokkal skirmish vagy túlélő módban is játszani, tehát még ebben is felnőtt az RTS műfajban a flash. Az egyetlen komoly probléma, hogy annak ellenére, hogy a játék messze nem nevezhető változatosnak és részletgazdagnak, a sok egység képes megfektetni bármilyen erős processzort, tehát az még kicsit odébb van, hogy C&C-t flashben toljunk. Remélhetőleg a jövőben az erőforrásigények racionalizálódnak a flash szintjén és lehetségessé válik webes alapokon is ebben az irányban fejlődni. Ráadásul a multi játékmód bónusz örömet jelent, hiszen a bárhonnan játszható, telepítést nem igénylő stratégia nagy hiánypótló lenne a játékvilágban.
Drone Wars Shift 1-2:
A harmadik induló a Shift első, illetve egyből második része is, ami az ötletességével vívta ki helyét a listában. Kicsit egyébként is sajnáltam az elmúlt években, hogy szinte eltűntek a klasszikus platform játékok, ami többnyire a 3D mindenhatóságának köszönhető. A 3D világ legszánalmasabb kísérlete a Worms sorozat implementálása volt térbe, ami annak ellenére, hogy sok kísérletet megért, sosem vezetett olyan sikerre, mint a nagy 2D-s elődök. Vannak olyan stílusok, amik egyszerűen nem működnek túlfejlesztve és a klasszikus példa erre az ugrabugrálós platformjátékok világa. Létezik ugyan millió 3D változat is, de az már nem az igazi.
A Shift ráadásul egy olyan zseniális ötlettel rukkolt elő, ami tényleg eredeti és tényleg újszerű. A cél szokás szerint az, hogy karakterünket A pontból B pontba, ez esetben a következő szobába vezető ajtóhoz juttassuk, ehhez pedig akadályokon kell átkelni, kulcsokat kell megszerezni, kapcsolókat kell aktiválni. A bónusz viszont az, hogy a pálya két szintet rejt magában. Minden fekete-fehér, karakterünk pedig képes magán átfordulva a fehér térből a feketébe átosonni. Ami eddig levegő volt, az most talaj és vica-versa. Minden pálya teljesítéséhez ezt meg is kell tenni többször is. Az egyébként lehetetlen magasság csak egy fordulás és egy leugrássá válik. Egyszerű, de mégis észbontó ötlet. Ezt a hangulatot el tudom képzelni egy komolyabb játékban is, legyen az mondjuk egy FPS, bár azért ahhoz még kell egy kis kraft, hogy ezt a mai szinteken meg lehessen valósítani.
Oda-vissza
Ha valakinek nem lenne elég a kreatív játékmód, akkor élvezheti a készítők fanyar humorát is. Minden pályán vicces üzenetekkel traktálnak minket és kicsit azt éreztetik, hogy a játékos egy komolyan kellemetlen szituációban vergődő áldozat. A játéknak mivel immáron két része is van, elég sokáig el lehet szórakozni. A szintek nem túl nehezek, nem veszik el a játékos kedvét azzal, hogy lehetetlen kihívások elé állítják. Némi logikázás után minden pálya pár perc alatt teljesíthető, így ideális az unalmas percek eltöltésére is, hisz bármikor folytatható.
Shift Shift 2
Platform Racing 1-2:
A negyedik választott szintén egy platform játék, amivel kapcsolatban megbeszéltük, hogy igazából egy reneszánszát élő kategóra a 3D-t még alig ismerő világban. A játék önmagában ultragagyi. Egy egyszerű négyzetalapú Mario stílusú világban kell szintén A-ból B-be jutni, ráadásul a karakter egy szintén ultra egyszerű darab, ami látványra ugyan egy érdekes kis figura, de gyakorlatilag ő maga is egy téglalapot formáz, legalábbis ami a világgal való interakcióját illeti. Extraként vannak a pályákon speciális négyzetek, amihez hozzáérve történik valami velünk, felgyorsulunk például, illetve különböző extrákat vehetünk fel, mint a teleport. Eddig ugye nem túl csábító, mégis két ponton is nagyot dob a játék a heti listánkba kerülésért.
Primitív verseny?
Ahogy a játék neve is állítja, Platform Racer. Tehát versenyezni kell, de vajon kivel? Az internet világában természetesen a leghálásabb, ha a többi online munkakerülő néppel mérjük össze tudásunkat. A játék minden egyes pályájához folyamatosan verbuválódnak a csapatok, körülbelül olyan módon, mint a Honfoglalóban. Egy futamban négyen vehetnek részt és a stopper mellett egymással is versenyeznek, sőt akadályozhatják egymást. A rendszer azért örömteli, mert végre a flash játékokban is megjelenik az interaktivitás azon szintje, amikor a közösség együtt mulat. A pályák teljesítésével szinteket léphetünk és a karakterünk egyre jobbá válhat, újabb pályákon való versenyzéshez szerzi meg a jogot.
Érdekes dolog, hogy ha elakadtunk, akkor nem kell feltétlenül ezerszer elpróbálni egy másik módszert, nem kell feltétlenül a Google segítségét hívni a megoldáshoz, egyszerűen elég, ha ellessük a jó taktikákat. Nehézséget okozhat, ha mondjuk jóval magasabb szintű ellenfelekkel állunk ki, mert gyorsabbak és ügyesebbek lesznek, viszont bárkinek a legyőzése komoly pontokkal gazdagít és szép lassan fel lehet hozzájuk is nőni. Sőt adott versenyeknek díjai is lehetnek, mint extra kellékek, amivel mondjuk jobban néz majd ki a kis lurkónk. Extraként válogathatunk a zenék közül, ami sajnos többnyire gyengéje a flash játékoknak. Egy külső szemlélő többnyire azt kérdezi, hogy "Téged nem őrjítenek meg ezek a zenék?" Míg a kalandokba belemerült játékos észre sem veszi, hogy primitív C64 szintű muzsikák monotóniája adja az aláfestést.
A játék, ami egyébként szintén második részét éli már, egy másik szempontból is felhívta magára a figyelmemet, hiszen gyakorlatilag a játékosok szeme előtt fejlődött. Többször visszatértem ehhez a darabhoz és mindig meglepetten vettem észre, hogy pár újítás bekerült, illetve a második részben a dizájn és a kezelőfelület is komolyat fejlődött. A közösséggel együtt fejlesztés ebben a szcénában minden bizonnyal alapnak fog számítani már a közeljövőben is. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy alapból szart adnak ki a kezük közül a készítők, hanem kihasználják a nem-dobozos termék adta előnyöket és a tesztelők maguk a felhasználók lesznek, akik komolyan beleszólhatnak majd a fejlesztés végső irányaiba. Ezt a Kongregate rendszerben például sok játéknál meg is teszik a userek a játék oldalán lévő fórumban.
Visszatérve a Platform Racer-re, a kihívás alapvetően nem nagy, viszont a többi élő játékos mégis azzá teszi. Ha valaki megkedveli és nem un rá gyorsan a repetitív dolgokra, akkor hosszú hónapokig haverja marad a PR2. Ami viszont a multi játékok nagy ellensége, az az elnéptelenedett szerverek. Valamiért viszont úgy tűnik, hogy mindig akad egy pár százas-ezres közönség, aki tolja, illetve a szerverekhez való csatlakozás előtt látjuk, hogy mennyien nyomulnak éppen. A cikk írásának pillanatában is körülbelül 600 felhasználó volt aktív, annak ellenére, hogy nálunk éppen kora reggel van.
Platform Racing 1 Platform Racing 2
Bubble Tanks:
Az utolsó, de számomra egyik legkedvesebb játék pedig a Bubble Tanks. Az ötlet itt is nagyon egyedi és zseniális. A történet a vízben játszódik vagy inkább vízcseppekben, ahol is egy pici buborék tankkal kell hódító hadjáratra indulni és megtisztítani a cseppekben garázdálkodó gonosz buborékoktól a folyadékot. Indulásként egy szimpla kis buborékkal harcolunk, ami a kilőtt lövedékekkel képes a többieket ízekre szedni, semlegesíteni. A szétszedett ellenfelekből visszamaradt buborékokat pedig vizipók csodapók módjára lehet összegyűjtögetni, amivel egyre nagyobb, egyre erősebb és egyre jobb tankot tudunk összeállítani.
A buborékok elsősorban pajzsként működnek, de ahogy egyre komplexebb tankkal rendelkezünk, gyorsabbak leszünk és egyre erősebbé válik a fegyverünk is. Természetesen a komolyabb ellenfelek vissza is lőnek, sőt egyre komolyabb fegyverekkel támadnak, ami ha betalál, akkor a pajzs megsérül, veszítünk pár buborékot. A királyság tehát pünkösdi, hiszen amilyen könnyen képesek vagyunk összeszedni egy fejlett tankra valót, úgy lehetséges elveszíteni akár egy harcban. Meghalni nem lehet, maximum a kezdeti embrió stádiumba kerülünk vissza és kilökődünk az adott cseppből vissza oda, ahonnan érkeztünk.
Egysejtű túlélőshow
A színterek kicsik és kör alakúak, fix számú, előre generált ellenfelet tartalmaznak. Ha elfogytak, akkor négy irányban távozhatunk a cseppből a következő felé, illetve mivel az egyikből jöttünk, ezért három új terület adott. Tapasztalataim szerint a felfelé irány egyfajta nehézségnövekedést is jelent, horizontálisan mozogva pedig nagyjából tartja a szintet a játék, bár ezt nem állíthatom biztosan. Ami viszont érdekes, hogy indításkor a program ezres nagyságrendű cseppet generál le, amit lehetséges teljesen kitakarítani. A játék végcélja, hogy megtaláljuk a főgonosz buboréktankot, ami egy igazi erőd, nem könyű legyőzni, sőt meglelni sem egyszerű. Mivel az ellenfelek is mozognak, és egy egész tűrhető mesterséges intelligenciával vannak megáldva, ezért nem tűnik unalmasnak és ismétlődőnek, bár némi rutint szereve egész könnyű feltápolni a tankot és rambóként zúzni mindenkit.
Bubble Tanks