SG.hu·

WiMAX: épül az első országos hálózat

Több nagy amerikai cég összefogásával indulhat meg az első országos hálózat kiépítése az Egyesült Államokban. A résztvevők szerint a negyedik generációs megoldások között a WiMAX kellő előnnyel indulhat.

A Clearwire és a Sprint Nextel szolgáltató bejelentették, hogy megállapodásuk révén végre megindulhat az országos hálózat kiépítése. A Clearwire megőrzi nevét, ám partnere 51 százalékos részesedést szerezve átveheti az irányítást, azon új befektetőkkel együtt, akik szintén érdekeltek a technológia támogatásában és elterjesztésében. A 14,5 milliárd dollárt felemésztő befektetés megadhatja a kezdőlökést a platformnak.

Ezen befektetők között természetesen ott van az Intel (a technológia fő agitátora), valamint olyan cégek, mint a Comcast, a Google, illetve a Time Warner Cable. A Sprint maga - a közvetlen befektetések mellett - bizonyos hardveres és szoftveres megoldásokkal, valamint meglévő infrastruktúrájával járul hozzá a kiépítés felgyorsításához, a jelszó itt a sebesség, illetve a költségek visszafogása. Nem véletlen, hogy a Clearwire a meglévő tornyokat, optikai hálózatot és a rendelkezésre álló további hátteret is felhasználja majd, ez nagy segítsége jelenthet számukra.

Többek között ezért is reménykednek abban a résztvevők, hogy a WiMAX platform időbeli előnyre tehet szert a többi negyedik generációs megoldással szemben. A Clearwire tavaly év végén már több mint 400 ezer vezetéknélküli előfizetéssel büszkélkedhetett, a Sprint pedig már jóval korábban megkezdte saját WiMAX-hálózatának kiépítését, igaz egyelőre korlátozottan, egyes kisebb régiókra koncentrálva.

A megállapodás szerint az új partnerek mind igyekeznek majd támogatni a platformot: az Intel a Centrino 2 családba tartozó laptopokon és egyéb mobil termékein segíti elő a technológia felhasználását, a Google az internetes szolgáltatások és a hirdetési rendszer kiépítésében, valamint a kereséseknél nyújt kezet, míg a Comcast és a Time Warner Cable feladata a szolgáltatás értékesítése, a szükséges megállapodások megkötése lesz, hogy kiterjesszék a Sprint és a Clearwire jelenlegi vásárlói bázisát. Ez utóbbira az Intel és a Google is lehetőséget kapott, ám egyelőre nem jelezték ez irányú szándékukat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dekorex2008. 05. 15.. 21:40||#5
Magyarországon az ADSL technológiára milliárdokat költõ cégek már régen megvették az összes wimax frekvenciát, nehogy már valaki bekavarjon a bizniszbe... Csak nézzétek meg a HIF weblapján!

Szóval még 10-12 év és itt is lesz wimax amely már most is 5 éves technika...
© chriskardos2008. 05. 13.. 01:26||#4
Alig várom a jövõt!
© shaark2008. 05. 11.. 10:52||#3
Hehe, Svédországban most osztottak ki pár frekvenciát mobiltársaságoknak és wimax-ot vagy lte-t fognak felhúzni rá, ergo 2-3 éven belül már valószínûleg normálisan lehet netezni ezeken a frekvenciákon 😊
© efem2008. 05. 10.. 20:09||#2
mar vannak magyarorszagon is kezdemenyezesek ezen halozati infrastruktura fejlesztesekre 😊 csak nem sokan mélyültek még el benne
© GregSB2008. 05. 09.. 19:32||#1
Már épp ideje, ez egy 2003-as videó: