Alex

Frissült a Canon IXUS sorozat

A Canon ma három új 10 megapixeles modellel egészítette ki IXUS termékvonalát. A dizájn az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott.

Míg az IXUS 90 IS erős, markáns megjelenésű, masszív felépítésű gép, addig az IXUS 85 IS lágy, minimalista külsejű. Az IXUS 90 IS hátsó kijelzőjének mérete 3 coll, míg a IXUS 85 IS modellé 2,5 coll, de utóbbin optikai kereső is van. Mindkét gép 3x optikai zoom-mal rendelkezik (35-105 mm, f/2,8-4,9), és meglepő módon a kis átfogás ellenére lencse-eltolás elvén működő optikai képstabilizátort is raktak beléjük. Ez a DIGIC III képfeldolgozó processzor révén zajcsökkentés és mozgásérzékelés egészíti ki, utóbbi a bemozdulás okozta elmosódást hivatott megakadályozni. Ez automatikusan átállítja az érzékenységet az ISO 80-800 tartományba, míg a korrekciót nem igénylő felvételek érintetlenek maradnak.


Az IXUS 970 IS-nél a gyártó úgy épített nagyobb nagyobb zoomot a fényképezőgép vázába, hogy közben megmaradt az IXUS-okra jellemző stílus. Formája enyhén döntött a markolat irányába, így ez a szintén 10 megapixeles gép már 5x-ös optikai zoom-ra képes (37-185 mm, f/3,2-5,7). 230 000 képpontot tartalmazó hátsó kijelzője 2,5 collos. A kényelmes kezelés érdekében új többfunkciós vezérlőtárcsát kapott, amivel gyorsan elvégezhetjük a beállításokat, illetve választhatunk a 19 témaautomatika mód közül.

A vállalat továbbfejlesztette az IXUS-okban lévő arcfelismerő technológiát. Az arckiválasztó és -követő funkció akár 35 érzékelt arcot tartalmazó képről is ki tud választani egy megadottat. A gép ezután erre az arcra optimalizálja az élességet, az expozíciót, a vakuteljesítményt, és most először a fehér-egyensúlyt is, majd követi a kiválasztott arcot, ha az mozog a képen belül. A vörösszem-korrekció funkció az arcfelismerő technológia módszerét használja a vörösszem-hatás nyomainak eltüntetésére. Ha arcot érzékel a képen, megvizsgálja, nincs-e vörösszem-hatás. Az effektus korrigálható felvétel közben, illetve később, lejátszáskor is.


A gépekben 19 felvételi mód van, melyek a gyakori témákhoz tartalmaznak gyári beállításokat. A videó-rögzítési módok között megtalálható a hosszú idejű videó (LP) mód, amely a normál felvételekhez képest csak fele annyi memóriát foglal el, és a Hosszú Időközű Videó mód, amellyel felgyorsított filmek rögzítésére nyílik lehetőség. A fotókat egy kezdetleges képszerkesztővel manipulálhatjuk, külön számítógépes szoftver segítsége nélkül. Lehet például vágni, és ez kombinálható az arcfelismerő funkcióval, így ha több arc van a képen, egyből készíthetünk portrét. Az átméretező funkcióval a nagyobb képek kisebbé alakíthatók a képfájl méretének csökkentése mellett. Az eredeti kép ezután akár törölhető is, így szabadítva fel helyet a memóriakártyán.

PC a nyomtatáshoz se kell, a PictBridge-kompatibilis nyomtatókat közvetlenül használhatjuk. Az SD, SDHC és MMC kártyákon kívül a fényképezőgépek támogatják az új MMCplus és HC MMCplus formátumú kártyákat is, akár 32 GB-os kapacitásig. A masinákhoz 32 MB-os kártyát mellékelnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • babajaga #11
    És azt tudod é hogy a keresővel nem rendelkező gépeknél sokkal de sokkal több életlen kép készül mint a keresővel rendelkezőknél? Tudod ez hasonló mintha az autóra nem lehetne visszapillantót tenni. ( Habár tegnap a Forma 1-en mintha az lett volna.
  • babajaga #10
    Te szánsz? Nagyúr!
  • babajaga #9
    Láttam olyant nem is egyszer mikor valaki az általa dizájnosnak olyan jó kinézetűnek ítélt gépet vette meg és fotótudás szerint szemetet vett. Akinek az kell, annak úgy kell.
  • Cat #8
    "És én még azt hittem a fénképezési tulajdonságok a lényegesek"

    Aha, szerinted a gép formája, fogása, kialakítása tök lényegtelen :)
  • G_ArchAngel #7
    Nagyon sokan olvassák olyanok ezeket a cikkeket, akiket egy megfizetehető családi zsebgép érdekel, s közben eszükben nem jut kommentet fűzni az íráshoz.
    Van itt olyan ember, aki nagyon sok okosságot hint szét hétről hétre, közben a saját dslr-jével még nem tudott elfogadhatót alkotni.
    Neki pl. ez az Ixus bőven elérhető határokkal rendelkezik a tudását illetően...
  • Möci #6
    Kedves G_ArchAngel!
    Sajnos nem értem a célzásokat.

    (Egyébként még, ha az ultrakompaktok célpiacával tisztában is vagyok, vagy sem...,mikor olvashattunk utoljára itt egy jó kis tesztet, vagy akár rosszat.
    Még valami!: Véleményed szerint, aki itt szokott fórumozni, illetve a digicam rovatot olvassa, az lenne az ultrakompaktok által eltervezett célszemély?!)
  • G_ArchAngel #5
    Annyi okos ember jár ide, hogy ideje lenne összedobnotok egy céget, mert úgy látom, hogy a magyarok nem csak a labdarúgáshoz és autóversenyzéshez értenek, hanem a fotótechnikához, designhoz és marketinghez is.

    Vagy ennyire már nem gondoltátok tovább az ultrakompaktok célpiacát? Szánalom...
  • fflx #4
    Nekem 1 Gb-os kartyat mellekeltek karacsonykor (pluszban) az IXUS 7x melle. (termeszetesen ott volt a 32 megas is ) Egyebkent ez a fenenagy uj design nekem valahogy nem tunt fel. Szinte csak ide oda tologattak a gombokat. Nekem az egeszrol leginkabb az autos korokben "facelift"-nek hivott dolog jut az eszembe.
  • babajaga #3
    "Míg az IXUS 90 IS erős, markáns megjelenésű, masszív felépítésű gép, addig az IXUS 85 IS lágy, minimalista külsejű."

    És én még azt hittem a fénképezési tulajdonságok a lényegesek.Arról a gyengeelméjű dologról meg le kellene szokni hogy 32 megabájtos kártyát mellékelnek hozzá.
  • Flashy #2
    meg vagyok döbbenve. hogy csak három és nem hét vagy kilenc új gép.