Gyurkity Péter

Az internetről is kitiltanák a fájlcserélőket a franciák

A francia kormányzat terveinek részeként létrejövő új kalózellenes testület a szolgáltatókkal együttműködve végezné munkáját és lehetősége lesz az első figyelmeztetéseket követően az internetről is kitiltani a renitens felhasználókat.

A francia tervekről a hétvégén számos forrás beszámolt, kiemelve, hogy maga Sárközy elnök is az internet jövőjének biztosítása felé vezető út egyik fontos lépéseként jellemezte a tervezetet. A legnagyobb visszhangot természetesen az elképzelés szigorúsága váltotta ki, ennek keretében ugyanis két figyelmeztetés után a világhálóról is letiltanák azon felhasználókat, akik tovább folytatják az illegális másolatok csereberéjét.

Az elképzelés a következőképpen nézne ki a gyakorlatban: az újonnan létrejövő független testület dönt arról, hogy a fájlcserélésbe bonyolódott felhasználóknak mely alkalmakkor és milyen gyakran küldenének figyelmeztetést. Két ilyen figyelmeztetés után pedig jönne a végső ellenlépés, ez pedig az internetelérés szüneteltetését, illetve elvesztését eredményezné, amely természetesen az illetékes szolgáltatóval együttműködve valósulna meg. Ezzel véleményük szerint megfelelő erővel sújtanának le az egyes felhasználókra, akik a legtöbb esetben eddig elkerülték a felelősségre vonást.

Nem meglepő, hogy a szórakoztatóipar üdvözölte a tervet. A francia kiadókat tömörítő Syndicat National de l'Edition Phonographique (SNEP) kihangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben több mint 40 százalékkal estek vissza a CD-eladások, ezt pedig ők teljes mértékben a fájlcserélés számlájára írnák. Sárközy maga úgy fogalmazott, hogy a kultúra, a kulturális értékek megsemmisüléséről is szó van itt, amit nem nézhetnek végig tétlenül.

Egyes politikusok és fogyasztói érdekvédelmi csoportok azonnal tiltakoztak a tervezet ellen, elsősorban azt emelve ki, hogy az túlságosan szigorú. Egyes lépései - azon túl, hogy nagyon kemények - a szabadság eszméivel és a gazdaság folyamatos fejlődésének eszméivel sem függnek össze, emellett pedig nem veszi figyelembe a korábbi tanulságokat. Hiába azonban a tiltakozás, egyelőre a szórakoztatóipar nyomása tűnik erősebbnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arrakistor #77
    "Minél jobban szorítja ökölbe a kezét Starkin kormányzó , annál többen csúsznak ki belőle" - Leila Organa Hercegnő (Star Wars - Episode 4 - A New Hope / Csillagok háborúja 4. rész - Egy új remény)

    Ezzel csak azt érik el hogy a mezei júzer is elkezd kódolt pipe-okon (csatornákon) , először csak filemegosztani, majd később rájön hogy így levelezni és böngészni is tud, akkor miért ne ? És még a legnagyobbfejű CIA Big Brother se tud benézni az adatforgalmába.
  • huuu #76
    Ez a cikk és az egész kitiltás egy akkora nagy hülyeség, hogy nem is értem miért írták, gondolták ezt. Az, hogy a Sárközi egy bunkó az rendbe van, de egy számítógépes híroldal ilyen cikkett átvesz, az már nincs rendben.
    A teória a P2P betíltásáról halott ötlet, fizikai és jogi lehetetlenség.
    A netszolgáltató tílthat portot, de akkor a 80-ason megoldják.
    Nem értem! Egyszerűen lehetetlen. Sárközy kinyírja az Alcetelt. Baromság. Ez a cikk egy nagy hülyeség. Vagy én vagyok nagyon földhözragadt?
  • Peetor #75
    Az előbb leírtak miatt írtam korábban azt, hogy nem teheti meg a francia kormány ezt.
  • Peetor #74
    Ha nem tudnád az USA fejlesztette ki annak idején az Internetet. (nagy betűvel kell írni ebben az esetben, a kis betűvel írt "internet" többféle lehet) A TCP/IP protokoll vagy szabvány -ami alapja az Internetnek- pedig az amerikai állampolgárok tulajdona ezért szabadon használható. Egészen 1973-ig csak az USA-ban volt Internet. Egyébként az Internet bárki számára szabadon hozzáférhető, kizárni senkit nem lehet a használatából. Persze más kérdés, hogy a szolgáltatóktól kapod az Internet elérésedet és nem csak rákapcsolódsz a hálózatra.
    A cikkhez hozzászólva, sztem a fájlcserélés hozzátartozik az Internethez, a manapság eléggé jellemző mindenféle fellépés a fájlcsere ellen csak ócska próbálkozás. :)
  • NeoMaN #73
    Úristen, ilyen aggyal te is sárközi mellé ülhetnél.
    :)))))
  • kovadam87 #72
    Hát én megértem ezt a fájl csereberélési banzájt csak tényleg vmi más módot kellene találni nem tiltani a user-eket. Amúgy pedig tényleg magas áron adják a cd/dvd-ket a filmeket és játékokat. Amíg ez így lesz, lesz mód a letöltésre mert hát nemhiába, sok ember gondolja ezt így ahogy én. Egyébként meg ha jobban odafigyeltek, a tört játékoknál is nagyjából mindenhol oda van írva: " SUPPORT THE COMPANIES THAT PRODUCE QUALITY SOFTWARE!IF YOU ENJOYED THIS PRODUCT, BUY IT!SOFTWARE AUTHORS DESERVE SUPPORT!!" Ez pl razor 1911 volt. Én meg tesóm nem vagyunk gazdagok, de ha tényleg annyira jó egy játék akkor bizony vesszük a fáradságot és vagy várunk pár évet míg lemegy az ára vagy megvesszük a gémet 8-10-18 ezer forintokért is. A mai demókból nem igazán derül ki h milyen lehet a teljes. Ez így van a zenével is. A filmeknél pedig teljesen zsákbamacskáról beszélünk.
  • Zoli007 #71
    Hányok a politikusoktól!
  • SŐREGI TÜNDE #70
    Nem értem miért nem enged be a bithumen mert regisztrált tag vagyok eddig jó volt csak hogy jött az a razzia azóta Game over nem ismer mind regisztrált tagot .Mi ennek az oka?


  • gabor0315 #69
    szerintem meg a "CD" leáldozóban van...
    hamarosan a blue ray lesz a menő
    akkor meg azok sírnak akik a dvd-t árujják XD

    a másik IGEN kapcsojjuk ki a netet mindenkinél hátha csődbe meg 1-2 szolgáltató
    " Ezeket sem az eszükért fogják ellopni ! "
  • Zoli Zoltan #68
    nem. magyar származású