SG.hu·

A büntetés enyhítését kérik a fájlcserélő perben

A nemrég 222 ezer dolláros kártérítés megfizetésére ítélt amerikai nő ügyvédei a büntetés radikális csökkentését kérik a bíróságtól, mivel az összeget irreálisnak tartják. A szerzői jog megsértését nem tagadják.

Egy héttel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a kétgyermekes családanya valószínűleg fellebbezni fog az ítélet ellen, ám ez mégsem következik be - legalábbis jelen állás szerint. Ügyvédei viszont a bíróságtól kérik a büntetés mértékének csökkentését, mégpedig azon az alapon, hogy az irreális, sőt alkotmányellenes, pusztán az összeg nagysága miatt.


Jammie Thomas
A kérdést már nem először veszik elő az Egyesült Államokban, hiszen más ügyekben is több alkalommal előkerült a téma. Többen állítják, hogy a szerzői jogsértések miatt kirótt összegek az alkotmánynak is ellentmondanak, és mindössze a súlyos, elrettentő büntetést szolgálják. Jelenleg ugyanis esetenként - jelen ügyben zeneszámonként - 750 és 30 ezer dollár közötti összeggel kell számolnia a vádlottaknak, ami azt jelenti, hogy amennyiben 2000 zeneszámot osztunk meg, a büntetés mértéke elérheti a 1,5-60 millió dollárt, ami nyilvánvalóan minden realitást nélkülöz. Szándékosság esetén ráadásul a felső határ egészen 300 millió dollárra ugrana.

Thomas ügyvédei szerint a 0 és 150 dollár közötti büntetés lenne a megfelelő, mivel valójában a zeneipar nagyjából ekkora veszteséget könyvelhetett el a 24 zeneszám illegális megosztása miatt. Idézik egy korábbi szakértői vélemény fő elemét, miszerint a szóban forgó számokat 24 dollárért lehet megvásárolni az interneten és minden 1 dollárból 70 cent a kiadók zsebébe vándorol.

A védőügyvédek másik fő érve, hogy az eljárás során mindössze azt tudták bizonyítani, hogy a RIAA emberei letöltötték a zeneszámokat Thomas gépéről - igaz, a büntetés mértékét az dallamok, és nem pedig a letöltések száma alapján róják ki. Mindenesetre az biztos, hogy a büntetés túlzó, így kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© arrakistor2008. 01. 04.. 20:03||#19
"a büntetés mértékét az dallamok, és nem pedig a letöltések száma alapján róják ki"

???

segítsen már valaki hogy ez mit jelent ! egy Madonna számért többet kell ülni a sitten, mint egy Riki Martinért?
© Wittgen2007. 10. 18.. 13:03||#18
Ez cumi.
© HerrKiss2007. 10. 18.. 08:07||#17
Egyetértek Foga-val. Nem csak azért jöhetnek ki az emberhez, mert az ember hülye. Nálam is jártak, pedig soha nem DC-ztem. Internetrõl néha töltögettem le, de nem errõl a nyomról indulva jutottak el hozzám. Az egyik barátom, akivel cserélgetni szoktuk a dolgainkat (szigorúan off-line, kéz a kézbe, illetve winyó a rack-be :-) ), összerúgta a port a feleségével úgy rendesen. Elváltak (haraggal és gyûlölettel), és az asszonyka a válás után még, mintegy búcsúzóul benyomta a barátomat a rendõrségen, hogy illegális cuccai vannak / másol (soha ennél boldogabb pillanata az életben ne legyen). Kimentek haveromhoz. A gépen megtalálták a levelezésünket, és mivel több e-mailt is váltottunk, jöttek hozzám is.
Hülye vagyok, mivel több e-mailt is váltottam egy barátommal???
© who am I 72007. 10. 17.. 12:25||#16
még egy rotálás és só szórás és rendben is vagyunk <#eplus2>
© Molnibalage2007. 10. 17.. 11:23||#15
A RIAA-t be kell dózerolni a földbe az ügyvédeikkel együtt.
© Foga2007. 10. 17.. 11:17||#14
Jah mielõtt szólna valaki direkt írtam eredményhirdetést ( ítélet helyett ), ugyanis ez nekik csak eredmény, mivel azt se tudták mirõl döntenek. 😞
Olyan volt az egész mintha kicsi kínaiaknak próbáltam volna magyarul elmesélni a Paff a bûvös sárkányt és csak mosolyognak aztán meg hazavágnak. 😛
© Foga2007. 10. 17.. 11:15||#13
Lenne pár hozzászólásom. 😊
Nekem pont most volt a másodfokú tárgyalásom eredményhirdetése. 1év próba + 500eFt jutányosan és nem vagyok hülye mert kijöttek hozzám.
Az emberhez nem csak úgy jöhetnek ki hogy letöltenek valamit a gépérõl. Elég ha egy jóakaró névtelenül feljelent. A magyar emberek mentalitásából kiindulva erre egyre inkább számítani kell majd.
Uff ennyi!
© arty2007. 10. 17.. 01:09||#12
jezusom ... dcztél te már anonim proxyn keresztul vagy csak hallottad a varazsszot 'proxy' ? 😞

amugy igazad van, megerdemli h hazavagjak az eletet, az exisztenciajat. ennyire lehetetlen helyzetbe az se kerul, aki mondjuk elkovet egy fegyveres rabblast...
© Dömsödi2007. 10. 16.. 20:38||#11
Namármost ezek a saját hasznukat hajtják be... Fizikai eltulajdonitás nem történt. Nem vesztek el a boritok, kazetták, tokok, amiket a kiadó állitott elõ...
Akkor miért számolják be ezt is???????????
Kicsit olyan, mintha nem a boltban venném a dobozos tejet, hanem a termelõtõl (colás üvegben... :-) ), és ezért büntetést kellene fizetnem.
Történt károkozás, de ez az összeg irreális!
Ha betört volna egy lemezboltba, akkor sokkal kevesebbel meguszta volna.
© Darth Sith2007. 10. 16.. 18:59||#10
"Ügyvédei viszont a bíróságtól kérik a büntetés mértékének csökkentését, mégpedig azon az alapon, hogy az irreális"
"Jelenleg ugyanis esetenként - jelen ügyben zeneszámonként - 750 és 30 ezer dollár közötti"
" Szándékosság esetén ráadásul a felsõ határ egészen 300 millió dollárra ugrana."
még jó hogy itunesról kevesebb mint 1 dollárért lehet egy számot letölteni. Még ha vissza is töltötte számonként 1000 felhasználónak, ami összeségében több mint 100ezer feltöltés, akkor sem jön össze ez a 220ezeres ár... És ennek még a töredékét feltölteni is sok szerintem..