Gyurkity Péter

A neten vakációztak a kínai fiatalok

Egy friss felmérés szerint sokat változott a helyzet az elmúlt öt évben: a kínai fiatalok nagy többsége most már szívesebben tölti a számítógép előtt a vakációt, kevesen mennek ki a szabad ég alá.

Erre figyelmeztet az állami média által is közölt felmérés, amelyet mindössze 103 kínai fiatal megkérdezésével végeztek el. Itt rögtön szembetűnik a résztvevők alacsony száma, ám a preferenciák megoszlása ezen a kis csoporton belül is egyértelmű. Kiderült ugyanis, hogy alig néhány fiatalt érdekelnek a szabadidős tevékenységek, a lakáson kívül folytatott játékok, ehelyett a túlnyomó többség inkább a virtuális térben érzi jól magát.

A 103, 4 és 14 éves közötti megkérdezettnek alig 4 százaléka válaszolt úgy, hogy a számítógép helyett inkább a szabadban ütötte el az időt, és mindössze 9 százalék választotta a nyári szünidős táborokat. A többiek mind otthon, az interneten élvezték a nyarat, természetesen elsősorban játékok előtt ülve, a virtuális térben tevékenykedve. Ez csak még inkább megerősíti az illetékeseket azon meggyőződésükben, hogy a fiatalabb korosztályok nagy veszélynek vannak kitéve a világháló által.

Hazánkhoz hasonlóan az ázsiai országban is ezen a hétfőn kezdődött meg az oktatás, ezért az eredmények összegzése fontos volt a minisztérium számára. Az eredmények igencsak nagy változást mutatnak, hiszen a nyilatkozatok szerint alig öt évvel ezelőtt még egészen más volt a helyzet. Akkor a többség még nem érdeklődött az internet iránt - amely jóval kevésbé volt népszerű és ismert - ehelyett a különféle szabadidős tevékenységeket részesítették előnyben. Öt év elegendő volt tehát az óriási változáshoz, ami megrémiszti a politikai vezetést. Nem véletlen, hogy Kína 20 millió fiatal (18 év alatti) internetezőjéből 13 százalékot függőnek tartanak.

A China Daily című kínai napilap által megkérdezett orvos szerint egyértelműen az utóbbi öt év internet-robbanásának köszönhető ez a változás, korábban a gyerekek szívesebben töltötték az idejüket kinti játékokkal, míg manapság nem lehet rávenni őket, hogy elszakadjanak a számítógépes játékoktól. Az internet mellett azonban más tényezőkre is figyelnek az országban. Ilyen például a nyugati mintájú gyorséttermek terjedése, amelyek nem éppen egészséges kínálatukról híresek. Ez ellen a kötelező iskolai táncórákkal igyekeznek felvenni a küzdelmet, hogy a fiataloknál meglegyen a kellő mozgás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • angol #16
    lehet szar a kínai sör, a farkuk meg mint tudjuk kicsinyke, ja ilyen feltételekkel otthon kell maradni
  • Ronny #15
    szerintem senkit nem zavarnak a távol-keletiek amíg otthon vannak vagy csak túristaként jönnek.

  • Ronny #14
    ennyi idősen még inkább játékokkal foglalkozz és legalább a fórum jobban járna;)
  • Demonic #13
    Ja meg még annyi, hogy ez a sok rasszistázó magyarszidó ember nem kirekesztő? Ennyiből bárkire rá lehet mondani hogy rasszista és lehet diszkriminálni... mintha ez a módszer ismerős lenne...
  • Demonic #12
    Hát igen nagyon csúnya állat ez a magyar! Utcánként két kínai üzlet de mi annyira kurvára diszkrimináljuk őket hogy mar nekem is fáj... Örülök hogy ilyen sok felvilágosult liberális egyén jár ide. Ugye ez a fene nagy szólásszabadság, elmondja alaki a vélemenyét (es nem libsi propagandát fúj) az már náci,fasiszta,szélsőség szóval egy rohadt egyén... Szóval jöjjenek csak azok a sárgák:D
  • Emmegki #11
    103 embert kérdeztek meg?
    Semmi, hibahatár alatt van.

    Kommunista hazugság. Csomó fiatal áramot sem lát kínában, nem olyan nagy a jólét ott, mint ahogy láttatni szeretnék a propagandafelméréseikben. Magyarországon is lehet készíteni felmérést, miszerint a magyar gyerekek nagy része Földközi-tengeri vitorlázással tölti a nyarát, össze lehet kaparni 103 embert rá. De ettől még nem lesz igaz.
  • Metamorfo16 #10
    Grat, sok eszetek van ti rasszisták LOL
    A gyerekek sokat gépeznek Kínában, az USA-ban, Angliában, Magyarországon, és mindenhol... ez van.. Nem nagy hír, hogy Kínában is.... Ez így jó, kinövik, és minden megy ahogy kell...
    Ja, és sztem ne magyar, vagy kínai, vagy roma, vagy német, vagy akármi húzzon más bolygóra, hanem csak aki rasszista, és máris szebb lenne a világ.. Komolyan.. Kipróbáljuk? ;)
  • JL666 #9
    mi van, kiengedtek a józsipiacról? ehehe
  • sathinel #8
    Aki másokkal nem tud nyugodtan együttélni, az nem is való egy fejlett társadalomba. Érdemesebb kinézni valami barlangot, vagy másik bolygó. Az ember társas lény. Aki antiszociális, rasszista, vagy csak retardált, jobb is ha elutazik, vagy elbújdosik. Jobb lessz a többieknek. Ha nem is fognak jobban élni, de legalább nyugodtan élhetnek annélkül.
  • Emmegki #7
    Mi ez a nagy magyargyűlölet? Te is pont azt csinálod, amit leírsz, grat.