SG.hu

Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut

2007 áprilisában, tizenhárom évvel GSM szolgáltatás hazai beindulása után a mobiltelefon előfizetések száma meghaladta a lakosság lélekszámát - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken. Idén áprilisban a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma ötvenezerrel 10 millió 108 ezerre nőtt, így hazánkban száz lakosra már 100,4 előfizetés jut.

2007 áprilisban az előfizetői szám - azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas SIM kártyák száma - alapján a Vodafone piaci részesedése a márciusi 21,51 százalékról 21,37 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 44,52 százalékról 44,39 százalékra csökkent. A Pannon részesedése az egy hónappal korábbi 33,97 százalékról 34,23 százalékra nőtt.

A forgalmazásban résztvevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma áprilisban 9 millió 384 ezerre emelkedett az egy hónappal korábbi 9 millió 382 ezerről. A forgalmazásban résztvevő ügyfelek száma alapján az év negyedik hónapjában a Pannon piaci része a márciusi 33,57 százalékról 33,74 százalékra nőtt. Ugyanekkor a T-Mobile piaci részesedése 44,85 százalékról 44,75 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,58 százalékról 21,51 százalékra csökkent.



Magyarországon a 900 MHz-es GSM szolgáltatás 1994 tavaszán indult be, miután 1993-ban a Pannon és a T-Mobile (akkor Westel 900) elnyerte a 15 évre szóló koncessziót. A két szolgáltató ügyfélszáma 1999-ben érte el az 1 milliót, azaz ekkor 100 magyarországi lakosra mintegy 10 mobiltelefon jutott. 1999-ben a magyarországi mobilosok összesen 1,6 milliárd percnyi hívást kezdeményeztek a mobilhálózatokból, míg 2006-ban ez a forgalom már meghaladta a 11,8 milliárd percet.

1999-ben jelent meg a magyar piacon harmadik szolgáltatóként a Vodafone. Az akkori pályázaton mindhárom szolgáltató megszerezte a GSM mellett a DCS (1800 Mhz-es) koncessziót is.

2000-ben az immár háromszereplős piacon az ügyfélszám közel a duplájára nőtt és december végén a felhasználók száma már meghaladta a 3 milliót. A piac a következő években is gyorsan bővült, 2001-ben, 2002-ben is közel 2-2 millióval nőtt az ügyfélszám és 2002 végére a mobilszolgáltatást Magyarországon már közel 6,9 millióan használták. 2003 végén a 3 szolgáltató ügyfeleinek száma már meghaladta a 7,9 milliót, egy évvel később pedig a 8,7 milliót.



2004. május elsején, Magyarország uniós csatlakozásával egy időben vált lehetségessé a mobilszámok hordozása, azaz ettől kezdve lehet úgy szolgáltatót váltani, hogy közben nem változik meg a felhasználó telefonszáma. A három szolgáltató ügyfelei idén áprilisban 3 344 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozás 2007. április végéig összesen 159 052 mobilszámot érintett.

2004 őszén a Nemzeti Hírközlési Hatóság pályázatán mindhárom szolgáltató elnyerte a 3G-s (3. generációs, UMTS) szolgáltatás nyújtásához szükséges frekvenciahasználati engedélyt és 2005 őszén, 2006 elején el is indultak az új szolgáltatások. A piac gyors bővülése tovább folytatódott, 2005 végén az ügyfélszám 9,3 millió feletti volt és ez volt az első év, amikor a mobilhálózatokból indított hangforgalom meghaladta a vezetékes hálózatokból indítottat.

2006 végén a 3 szolgáltatónak összesen 9,966 millió ügyfele volt és ekkor a felhasználók 64,6 százaléka használt előre fizetett kártyát. A teljes ügyfélszámon belül az úgynevezett pre-paid kártyák aránya 2003 tavaszán volt a legmagasabb, akkor az ügyfelek 79 százaléka ilyen kártyát használt. Azóta fokozatosan csökken a pre-paid kártyát, és nő az előfizetés szolgáltatást használók aránya, ami 2007 első negyedévének végére már elérte a 36,4 százalékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Brainpumper #5
    onnantól hogy ki van építve a rendszer a befolyt pénznek csak egy kis része megy a karbantartásra meg a dolgozók kifizetésére, a nagy rész tiszta haszon tehát a levegőt árulja neked szinte ez a kartellcsoport és nem tudod kikerülni őket. Nekem miért nem lehet saját mobilcégem?
  • Bijesz #4
    Nem jól látotjátok. Ezek az aktív sim kártyák számai.

    De ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek van legalább egy telszáma, hanem azt, hogy
    több az előfizetés mint a lakásság lélekszáma.

    Ez lehetséges az olyan eszközök miatt amik sim kártyát használnak a kommunikációhoz (pl. riasztók, lift vészcsengők stb...), de a céges sim kártyák száma is hozzájárul ehhez (pl. ügyeletes telefonok, gsm adapterek, stb..)
    Saját telefonja is sokaknak van a céges melett, plusz sokaknak megmarad egy előfizetés egy hűségnyilatkozat miatt például. Arról nem is beszélve, hogy vannak akik az anonimitás miatt veszegetik a prepaid csomagokat.


  • Kurt97 #3
    hát szerintem ez 1994 óta eladott SIM-ek száma. rengeteg nyugdíjasnak nincs, és (még!!) 10 év alatt is igen ritka. báár...
  • GABOR16 #2
    Elvileg ezek "csak" a jelenleg aktív kártyák: "2007 áprilisban az előfizetői szám - azaz a hónap utolsó napján hívás fogadására alkalmas SIM kártyák száma..."
  • concrete #1
    <b>Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut </b> - A 10 millió előfizetőre több mint 10 millió telefon jut. 1 millió előfizetőre több mint 1 millió telefon jut. 100.000 előfizetőre több mint 100.000 telefon jut. 1000 előfizetőre több mint 1000 telefon jut. Minden egyes telefon előfizetőre több mint 1 telefon jut.

    Nem kéne végre az aktív kártyákat számolgatni, az összes eladott SIM helyett?