Kiadó: Playlogic
Fejlesztő: World Forge
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2 GHz, 512 MB RAM, 4 Gbyte szabad hely, 128 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: 3 GHz-es Intel Pentium IV, 1024 MB RAM, 256 Mbyte-os videókártya
Hasonló játékok: AoE, Empire Earth III
Kategória: történelmi RTS

FPS-játékok esetében már meg sem lepődünk a tucattermékeken, sőt a valós idejű stratégiák között is akadt néhány divatdarab, de az Ancient Wars: Sparta elkövetői gyakorlatilag kiszemelték az év legmenőbb kosztümös filmjét, a 300-at, majd szépen annak a tematikájára összehordtak egy gagyi stratégiát. Lassú, unalmas, kiegyensúlyozatlan: gyakorlatilag játszhatatlan.

Az ókort mintázó játékok mindig magukkal ragadtak, legyen szó akár a Pharaoh, Caesar sorozatokról vagy az Age of Empires adott epizódjairól. A törikönyvekből ismert misztikus világ lakói folyton háborúztak egymással, egyszerűek voltak a szabályok és egyértelműek a határok. Csakúgy, mint egy jó stratégiai játékban is.


Az idei filmes bravúr éppen erre a véres, középkori háborús vonulatra hegyezte ki hatásvadászatát, s az Ancient Wars: Sparta fejlesztői nagyon jó érzékkel időzítették saját terméküket erre. Nem licencelt játékról van szó, arra nézve pedig nincs információ, hogy mennyire tudatos koppintás volt, de az sok mindent elmond, hogy a cím is Spártát idézi, illetve az első kampány Leonidasz keserves mindennapjainak állít emléket.

A játékban három nép közül választhatunk, mégpedig a spártai mellett a perzsa és az egyiptomi alakulatokat. A három nép természetesen annyira sokban nem különbözik egymástól, de a nyersanyaggyűjtés módja, a speciális egységek és épületek eltérnek, bár ezzel nem okoztak komoly különbséget köztük. A katonák ára, fejlesztési lehetőségei és a különböző hadtestek hangsúlya viszont komoly dilemmát okoz, ha választani kell közülük. Az egyiptomiak például a többieknél is lassabban bányásznak aranyat, ami miatt egy komoly multi játékban elszállhatnak az életbenmaradási esélyeik. A játék során egyébként három nyersanyagot kell gyűjteni: aranyat, fát és élelmet.


Az arany fix helyen lévő bányákban van, sosem fogy ki, de csak nagyon lassan lehet kitermelni. A fa természetesen szétszórva a pályán mindenhol, viszont nem nő újra, egy idő után elfogyhat. Az élelem szintén végtelen, szorgos kis parasztjaink kapálnak és aratnak a világ végezetéig ha kell. A játék egyik legkomolyabb hibája, hogy a nyersanyagszerzés túl lassú lett, az épület fejlesztések túl drágák, így örökkévalóságnak tűnik, mire az alap egységekből is egy kisebb seregnyit össze tudunk állítani. Ebben a játékban a rush fogalma messze ismeretlen.

Az egységek gyártása sem hétköznapi. Néhány sci-fi RTS-ből átemelve az ötletet, a katonák felszerelését mi magunk határozhatjuk meg. Háromféle katonatípus van, az egyik gyenge, de jól lő messzire, a másik kis mindenes, a harmadik pedig szálkás bodybuilder típus, a közelharcban állja meg a helyét. Alapjában véve az első kategóriát választhatjuk és csak bonyolult fejlesztések mellett érhető el a többi, ami játékidőben már eleve háromnegyed órát jelent, ha ellenfelek is vannak a pályán és velük is foglalkozni kell. A fegyverek fejlesztése szintén vicces. Kell egy épület, ahol a technológiát szabadítjuk fel, egy másik pedig, ahol a konkrét fegyver kifejlesztése történik, majd a barrakban illetve az íjász lőtéren elkezdhetjük tréningezni is őket. Ha nagyon megpakolunk egy katonát csúcsfegyverekkel, akkor valóban ütőképes lesz, de nagyon drága. Érdemes a közelharcosoknak csak szúró-vágó fegyvert adni, a lövészeknek meg csak parittyát vagy íjat. Bár így előre determinálnunk kell a csapat felosztását. Egyébként, ha mindkét fegyver nála van, lehet váltogatni közte, annak ellenére, hogy az egyikkel ügyesebben bánik. A játék elején így lehet spórolni, mert nem kell kétféle kiképző épület, mégis tudunk közel- és távolharcra is képezni.

A sereg további részei a lovak, amikre a katonák felszállva gyorsabbak lesznek, illetve harci szekerek, katapultok és egyéb mesteri alkotások. A használhatóságuk megkérdőjelezhető, sok esetben nem éri meg foglalkozni a kifejlesztésükkel. A legjobb ha van egy halom íjász és egy komolyabb elit csapat az ő védelmükre. Az épületeket minden egység molotovkoktéllal támadja, de legalább nincsenek piramisokat karddal gyepáló béna kiskatonák. Ez egy jó pont.


A gazdaság viszont rossz pontot kap. A játék elején nagyon hamar elfogynak a kezdeti erőforrások és jó ideig kínkeserves lesz a lassan csorgó aranyakat figyelni és ha nem figyelünk, akkor hamar rajtunk üthet az egyébként látványosan csaló gépi ellenfél. Fából éppenséggel lesz elég, élelemből pedig 1-2-3 farmmal szinte bármilyen nagy seregről lehet gondoskodni. Az egységek képzése szintén lassan történik, viszont annál gyorsabban mészárolják le őket. Leszámítva a terminátorféle egységeket, kevés HP és kevés védelem miatt egy csatában messze nem bírja addig egy katona, amennyi ideig gyártottuk. Ez azt jelenti, hogy vagy több gyár kell, vagy legalább remény, hogy az ellenfélnek hamarabb fogynak el az egységei.

Külön érdekesség a hajók részlege. Az olyan pályákon, ahol nagy víz van, építhetünk hajógyárat, amiből egy könnyű, gyors szállítóhajó, egy csatahajó és egy bárka szállhat vízre. A gyors szállító 5, a csatahajó 10, a bárka pedig nagyon sok egységet fuvarozhat, viszont nem garantált, hogy a hajók nem akadnak össze, nem szorulnak be sziklák és a part közé, ami nem feature hanem inkább bug. Viszont a sebzett hajókat meg lehet támadni és el lehet foglalni, ami egy buta AI elleni küzdelemben egy idő után egy kisebb spanyol armadát jelenthet nekünk.


Az ókorban tudom, hogy nem volt erősségük a navigáció, de azért annyit talán belerakhattak volna, hogy egy szigetet meg tudjon kerülni a hajó, ha a másik oldalára klikkelek. Ezt nem ellensúlyozza az sem, hogy a szélirány befolyásolja a hajók haladását vagy az, hogy nagyon szép a grafika és viszonylag jól optimalizált is.

A kampány első pályáin azt gondoltam, hogy ezek bizonyára bevezető játékok. Klikkelgetni, futkározni kellett epizódokon keresztül, néha hadonászni kicsit Leonidasz lándzsájával és kész. Később igaz bonyolódott némileg a helyzet, de sem történetileg, sem kihívás szinten nem jelentett sokat az egész kampány. Kicsit sem fogott meg, talán azért, mert idegesítően vontatott és a nagy etalonokhoz képest gyenge felépítésű a játék. Az egész játék arról szól, hogy másfél óra alatt felépítek egy bázist meg egy sereget, majd két perc alatt lerohanom vele az ellenséget. Ha nyerek akkor örülünk, ha nem, akkor esély sem lesz kicsit később a visszatámadás ellen megvédeni magam. Aki játszott jó stratégiákkal az tudja, hogy mi lehet varázslatos egy ilyenben. Na ebben a játékban az nincs meg. Türelemjáték, semmi más. Grafika: Annak ellenére, hogy egy közepesen-gyenge játékról van szó, amit csak és kizárólag mazohista ókor fanatikusoknak és 300 hívőknek merek ajánlani, a grafika meglepően jól sikerült. Az első percekben még örültem is: szép modellek, látványos textúrák és fények, egész jó víz megvalósítás és minimális hibák. Csak kicsit később derült ki, hogy ez a játék gyakorlatilag összes előnye. Grat a grafikusoknak, de ennyivel nem lehet eladni egy játékot. A gépigénye sem zűrös, viszont a kamera zoom lehetett volna kicsit szabadabb, egy nagyobb csatát nehéz belátni vele. A Medieval II-höz képest azért persze nem olyan jó a grafikája.

Játszhatóság: Egy jó játékhoz az embernek körülbelül 1-2 óra alatt jön meg a kedve. Nehezen indul, de később kiderül, hogy milyen zseniális dologról is van szó. Itt éppen fordítva van. 2 óra elteltével már hánytam tőle, és rájöttem, hogy hiába volt szimpatikus elsőre, ez gyakorlatilag játszhatatlan. Kinek van arra ideje, hogy minden alkalommal egy órát szívjon mielőtt történik valami? Még a Settlers is izgalmasabb volt, pedig azt sem a pörgős játékmenet miatt szerettük. Aki nem akarja kínozni magát, az inkább tegyen fel egy Starcraftot vagy bármi mást.

Kezelőfelület: Az ikonok jelentése egy idő után kitisztul, a klasszikus vezérléstől nem tértek el számottevő mértékben. Minden funkció könnyen elérhető és a minimap is egészen hasznos tud lenni. A baj egyedül annyi, hogy nem lehet túlzottan magasra zoomolni, így nem láthatunk be egy egész bázist vagy egy egész csatát. Ha ez az ókor korlátozott lehetőségeit akarta jelenteni, akkor rossz vicc volt.

AI, nehézség: A kampányok nehéznek egyáltalán nem mondhatók, talán csak akkor ha nem jövünk rá a trükkökre. Egy jó ideig a hős a nyerő, csak meg is kell védeni, később pedig egy jól összeállított sereg mindent visz. Az egységek közt maximum annyi különbség van, hogy követ hajít parittyából vagy nyilat lő, tehát túl komoly taktika nincs. Vannak a közelharcosok, a távolra lövők meg az ostromgépek. Aki nem éri be ennyivel, az szomorú lesz.

A hősök képesek ugyan fejlődni, de azt is elég lassan, ráadásul néhány képességük használhatatlan vagy értéktelen. Például az egyiptomi szintenként 3%-kal tudja növelni az aranybányászatot. Az AI viszont legalább egy átlag szintet megütött. Képesek nem zombi módon mozogni, de még itt sem sikerült megoldani, hogy ha megtámadom a bázis egyik végét akkor a messze levő egységek odarohanjanak védekezni. Ha a sziget egy eldugott zugában pihengetnek, akkor nem lesz vége a játéknak, amíg meg nem találjuk őket.

Az is szép, mikor másfél órán keresztül 5 percenként leküld egy ugyanolyan összetételű csapatot, hátha azóta feloszlott a védelem. Fura, hogy néha beakad az AI, olyankor nagyon buta, egyébként viszont közepes.

Összegzés: Mérges vagyok, mikor ennyi sok időm megy el egy ennyire hulladék játékra, de ezeket is be kell mutatni, hogy tudjuk miért is annyira jó a Supreme Commander, vagy miért szeretjük az Age of Empires-t. Ez egy kliséjáték. Volt egy téma, volt egy film, csináltak rá egy játékot, tuti eladtak belőle nagyon sok darabot és még el is fognak, mert az van ráírva: Spárta. Akik kevésbé érdekeltek a minőségi szórakozásban, azok hihetik majd azt, hogy egy igen bonyolult és aprólékos játékkal játszanak és most olyanok, mint a Warcraftos ismerőseik. Nem. Azért fognak sokat a játék mellett ülni, mert hosszú. Legszívesebben a kukába hajítottam volna. Senkinek nem ajánlom.

Kapcsolódó letöltések:

Demó