SG.hu·

Leküzdhetők a fenntartható energia korlátai?

A Science magazin különkiadása sorra vette azokat az akadályokat, melyek a kőolajszármazékokon alapuló jelenünk és a megújuló és fenntartható energiaforrásokon alapuló jövőnk közötti átmenet útjában tornyosulnak.

A magazin a legfőbb tényezők között említi a napenergia tárolásában, a napcellák építésében, a széndioxid eltemetésében valamint a cukrok üzemanyaggá történő átalakításában jelentkező hiányosságokat. A fenntartható energia jelenleg a világ számára az egyik legösszetettebb és legsürgetőbb kihívás, írja John Holdren az AAAS elnöke.

A tudósok szerint a fokozatos átálláshoz az alábbi területeken lenne a legnagyobb szükség az áttörésekre. Tökéletesen meg kellene ismernünk a széndioxid kémiáját, illetve mélyebben bele kellene látnunk a fotoszintézis folyamatába. Emellett csökkenteni kellene a nap-panelek alapjául szolgáló napcellák előállítási költségét, illetve hatékonyabbá kellene tenni a napenergia átalakítását és tárolását is. Ugyanígy javítani kell a növényi cukrok bioetanollá való átalakítását, mivel jelenleg ez tűnik a legígéretesebb megújuló energiaforrásnak, és végül alaposan tanulmányozni kell a széndioxid foglyul ejtésének és a föld alatt történő tárolásának módozatait és kockázatát.

A kérdések egy részével úgy tűnik sikerül megbirkóznunk. Az amerikai Purdue Egyetem kutatói a bioetanol termelés növelése érdekében a lignin előállításának metabolikus lehetőségeit tanulmányozzák. A lignin egy, a fákban megtalálható anyag, ami megerősíti a növény sejtfalait. Emellett azonban egyfajta gátként is szolgál a cellulóz és az azt cukrokká lebontó, majd etanollá alakító enzimek között. A kutatók a lignin termelődését vették szemügyre nyárfákban, hogy a fák genetikájának manipulálásával befolyásolhassák az előállított mennyiséget, így a lignin csökkentésével jobb bioetanol forrássá tehetik a fákat.

A cukrok üzemanyaggá történő átalakításában szintén lényeges előrelépések történtek. A növényekből, mint a fent említett nyárfából is nyerhető cukormolekulákat mikrobák alakítják etanollá, ilyen többek közt az élesztő is. Az etanol azonban általában mérgező a mikrobákra nézve, ami újabb korlátot jelent a termelékenység szempontjából. Erre a problémára elsőként az MIT Gregory Stephanopoulos által vezetett csapata talált megoldást, akik tavaly decemberben sikeresen módosítottak egy élesztőt, hogy az ellenállóbb legyen az alkohollal szemben.

A napenergia területén szintén akadnak kecsegtető találmányok. Ilyen az az ausztrál kezdeményezés, melynek segítségével a napcellák előállítási költsége akár 75 százalékkal is lecsökkenthető lehet. A titok nyitja a vékony szilíciumostyák előállításának egy hatékonyabb módszerében rejlik.

A megújuló és fenntartható energiaforrások terén elért fejlődés ellenére számos nagy energiafogyasztó nemzet - köztük Kína és az Egyesült Államok - nem hajlandó hátat fordítani a környezet számára legkedvezőtlenebb energiaforrásnak, a szénnek. Ennek eredményeként egyre nagyobb az érdeklődés a szén megkötése iránt. Lényege, hogy a gyárakból kiáramló széndioxodot foglyul ejtik, majd a gázt mélyen a föld alá pumpálják, így nem kerül ki a légkörbe, hogy ott kifejthesse káros üvegház hatását.

A technikát kisebb méreteken már alkalmazzák, főként az olajmezőkön, ahol a visszapumpált CO2 által biztosított nyomás kipréseli a maradék olajat, így növelve a kutak hozamát. A gond csupán az, hogy nem áll rendelkezésre elegendő kutatási anyag annak felméréséhez, hogy mennyi CO2 szivároghat ki ezekből a tárolókból, hangoztatta a Harvard Egyetem kutatója, Daniel Schrag. Szerinte a mélyen, a tengerfenék alatt fekvő kőzetrétegek több mint elég kapacitást biztosítanának a világ széndioxid kibocsátásának évszázadokon át történő elhelyezésére. A jelenlegi tendencia azonban azt tükrözi, hogy az ilyen jellegű kutatásokba igen mérsékelt a befektetői hajlandóság, bár ezt a trendet talán kissé megmozgatja a minap bejelentett 25 millió dolláros Virgin Earth Challenge.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Dj Faustus2007. 08. 07.. 13:15||#76
Az ingyen energia, az örökmozgók remek városi legendák, jók sci-fi-nek, de a valóságban nem léteznek.
Gyakorlatban egyik sem reprodukálhatóan bizonyított; több mögötte a misztikum mint a tényszerû, valós, egymástól független reprodukált mérés.
Videókat bárki tud hamisítani, jegyzõkönyveket bárki tud írni, a szimulációk pedig lehetnek tévesek - ha nincs mögötte rendes matematikai modell (minél bonyolultabb a szerkezet, annál bonyolultabb a matematikai modell, annál biztosabb a tévedés lehetõsége).

Rengetegen ki is használják ezt, áltudományos könyvek írására, "csodamasinák" eladására (amelyekbe ott a csalás). Szóval vigyázni kell velük.
© Pityugonzales2007. 08. 03.. 10:39||#75
Hello , ha van kedvetek Alternativ dolgokról olvasgatni akkor :
PesWiki
Vagy keressetek ra YouTubo-n a Perendev motorra.Ez a motor abszolut csakis
permanens magneses technologian alapul , ha nagyon egyszerûen akarnám elmodnani
akkor lenyegeben egy örökMozgó.
Ja ha van kedvetek ilyen technológiával kisérltezni nem kell otthon a garázsban
írtam egy Java programot amiben lehet szimulálni ilyen dolgokat, persze nagyon egyszerû primitív program kb 1 hét alatt raktam össze. De ha érdekel írjatok émailt a [email protected] én meg visszaküldöm a programot 😊
© AranyKéz2007. 02. 20.. 21:14||#74
Akkor cáfold meg ne hasonlóan korlátolt és nevetséges fikázással gyere.
© who am I 72007. 02. 20.. 19:50||#73
"undorítóan szarok és drágák"

Egyébként ezzel a nevetséges mondatoddal, csak korlátoltásgodat tükrözöd rgo fölösleges veled vitatkozni.
bye
© who am I 72007. 02. 20.. 19:46||#72
"Ja, végülis lovaskocsival, gyalog is eljut az ember, nemigaz ?"

"nem kellene beszüntetni - Kisebb teljesitmény"

itt nem lovaskocsira gondolok te barom, meg biciklire vagy rollerre....

"undorítóan szarok és drágák"

Gondolom te minden titkot és elhallgatott dolgot tudsz rgo te vagy a Föld feje, te tudod, h az emberek mit tudnak az alternativ hajtásról, te irányitasz mindent igaz?Ha nem, akkor mibõl gondolod, h nincs olyan megoldás ami nyugodtan alkalmazható lenne?
© AranyKéz2007. 02. 20.. 19:33||#71
"Kisebb teljesitmény, de eljutna igy is az ember oda ahova akar (az áhitott munkahelyre pl. ugye...)"

Ja, végülis lovaskocsival, gyalog is eljut az ember, nemigaz ?

"És az, hogy az olajmaffia nem engedi terjeszteni az alternativ megoldásokat, ezt most miért kell a zöldekre fogni?"

Ja persze, alternatív megoldások. Nem ám azért nem terjedtek el mert undorítóan szarok és drágák, hanem mert összeesküdtek ellene 😄. Mondok egy jobbat: a "zöldek" által feltüzelt eszméletlen paranoia az atomerõmûvek körül. Az USÁban betiltott "breeder" reaktorok (merthogy atombombát lehet belõlük csinálni. Júj!). Na vajon kinek állhatott érdekében ?

"Egyszerûen a nagy cégeknek nem az az érdekük, h áttérjenek környezetkímélõ "mode"-ba.Jó lenne, ha már ezt a butaságot befejeznék egyesek...."

Igen, és ezért kell a kisembereket szívatni, mi?
© who am I 72007. 02. 20.. 18:42||#70
Kicsit megfertõzött halgatyó hülyesége, a "autókat beszüntetni nevetséges" teóriája...meg a "méreg"zöldek utálata.
Miért is?Az autó nem megléte, NEM FELTÉTELen, "hozza" magával a szinvonal csökkensét.Miért is?Azért mert az autókat nem kellene beszüntetni.Elõtérbe kellene hozni az alternativ megoldásokat, hibrid?elektromotor?stb? Kisebb teljesitmény, de eljutna igy is az ember oda ahova akar (az áhitott munkahelyre pl. ugye...).És az, hogy az olajmaffia nem engedi terjeszteni az alternativ megoldásokat, ezt most miért kell a zöldekre fogni?hogy õk az õskort akarják meg a szinvonal csökkenést...meg a többi hülyeség.Egyszerûen a nagy cégeknek nem az az érdekük, h áttérjenek környezetkímélõ "mode"-ba.Jó lenne, ha már ezt a butaságot befejeznék egyesek....

Szerintem pár értelmes ebernek össze kellene állitania egy "újságot" VILÁG szinten amiben rengeteg hazugság leleplezõdik : korrupt rendõrök, bünözõk, csempészek, korrupt nagy cégvezetõk/politikusok, alternativ erõforrásokat elhallgatõ cégek stbstb irdatlan mennyiségben.Bár ezeknek az embereknek onnantól biztos meg lennének számlálva a napjaik <#vigyor> kibaszott romlott emberiség....majd jön a meteor 36-ba oszt" meg lesz oldva a probléma : a Föld "rákvirusa" az ember... <#eplus2>
© remark2007. 02. 16.. 10:51||#69
En szabalyellenes vagyok. Intervencio ellenes. Es bar nem emlekszem, de remelem egyetlen konkret korlatozassal se peldaloztam.

Ezzel szemben hiszek abban hogy egy tarsadalom, ha hagyjuk hogy "mukodese" soran ervenyesuljenek a termeszetes folyamatok, akkor nem kovet el akkora szarvashibakat mint amilyenre a tortenelem folyaman parszor mar sor kerult. (Ennek kifejtese most nem fer ide.)

Amit probaltam a kornyezetvedelemmel kapcsolataban is leirni (aztan persze peldaloztam hogy ez mas teruleteken is jelen van), hogy szerintem az a lenyeg hogy a termeszet rendjebe, es igy egy tarsadalom termeszetes mukodesenek rendjeben is olyan mertekben avatkozunk be tudatosan, valamilyen erdektol vezerelve, ami konnyen katasztrofakhoz vezet. (Es ennek kifejtese most nem fer ide. ;-) Meg egyebkent se akarok tobb felreertest.)

Es tenyleg nehez lenne felsorolni hogy mi mindent erint a kerdes, ahogy te is irod olyan megfoghatatlan ertekek mint a jovobe vetett bizalom, vagy ami szamomra nagyon fajdalmas a kultura "megszunese", a szabadsag "megszunese", a gondolat "megszunese" (nem szo szerint megszunik, de a termeszetes formaja eltunik), ami igy leirva mind hulyesegnek hangzik, aztan mikor az ember elovas egy 400 oldalas konyvet valamelyik temarol, akkor hirtelen a fejehez csap hogy .... afrancba! Ugyhogy lehet hogy ez most frocsogesnek hat, vagy ha valaki valamely divatos ujsag cikkeihez koti amit most leirtam, konnyen legyinthet hogy ah ez mar mengint azt szajkozza, hogy... De ha most lenne 3 napunk attargyalni a temat, elmondhatnam, hogy nem. Nem azt szajkozom. Mert ahogy van álkornyezetvedo-áltudomanyos-álismeretterjeszto musor, ugy van sokminden mas erdekes dolog is a vilagon.

Ezert en nagyon egyet tudok erteni azzal amit irtal, be is idezem:
"Még nehezebben forintosítható az emberek életkedvének elvétele, céljaik és vágyaik tönkretétele által. Aminek következtében csökken a munkakedvük, csökken a spórolási kedvük, csökken a jövõbe vetett bizalmuk. (...)"

Ezen ertekek elvesztese vagy elkorcsosulasa fáj a legjobban, es okozza a legnagyobb karokat. Ahogy pl. a kultura eluzletiesedese, a szabadsag eszmejenek eluzletiesedese, a tudomany eluzletiesedese, a jog eluzletiesedese stb. Ezek mind termeszetes iranyelvek, "maguktol ertetodo" tartalommal, amiket az ember magatol is elfogad es akar, es torekszik hogy e szerint eljen maga es a kornyezete (abberalt kivetelek persze mindenhol vannak). Igazsagossag, fejlodes, szabadsag, kultura, onfeledt szorakozas. Ezek szep szlogenek, es ha igaziak lennenek, akkor sikerrel tartananak egyben egy tarsadalmat. De ezek kozul most oszinten melyik mentes meg a totalis es teljes iranyitastol? Mindegyik fogalmat egytol egyig ugy definialjak nekunk. Cegek es kormanyok, civil szervezetek es jogvedok stb. Persze NEM MINDEN alma rohadt meg a fan. Nem ezt mondom. Azt mondom, hogy egyre betegesebb merteku a termeszetes folyamatokba valo beavatkozas, es ez a betegseg a legkulofelebb helyeken mutatkozik meg. (Nem sorolom a peldakat.)

A kornyezetszennyezeshez visszaterve: A hozzaszolasaim lenyege pont az volt hogy ha meglenne a tarsadolmban ezen ertekek termeszetes (jelen helyzetunkbol nezve az idealizalt) mennyisege es minosege, akkor a kornyezetszennyezessel is tobben foglalkoznanak, es igy a kornyezetszennyezest is hamarabb es hatekonyabban kezelnenk.
Ugyhogy igen, a kornyezetszennyezes nem a legnagyobb problemank, hanem a legnagyob problemaink egyik tunete. De ezzel is foglalkozni kell.
© remark2007. 02. 16.. 09:48||#68
Igen. Igaz. Nehez ugy fogalmazni hogy az tomor legyen, de ne csak utaljon dolgokra (mert akkor mindneki ugy ertelmezi az utalast ahogy akarja) hanem leirjon dolgokat.

Viszont a tema egyreszt nagy, masreszt szerintem tenyleg nem a konkretumokon van a lenyeg. (Amely konretumok mellett egyertelmubben lehet ervelni...)
Viszont volt egy-ket resz az irasomban ahol konkretan leirtam mire gondolok a kornyezetvedelemmel kapcsolatban, lasd #50 legeleje. Aztan mikor mar a huszadik oldalon "odavagom" hogy "mindannyiunknak nagyobb felelõsséggel kellene viszonyulnunk a problémához", akkor szamomra ez azt jelentette hogy az altalam elozoleg 10 oldalon leirt dolgokra utalok vissza 1 mondatban.

Ugyhogy nem a te hibad, remelem nem is az enyem ;-) ez egyszeruen a forumozasbol adodik. Egyszeru dolgokat meg lehet reszeltesen beszelni, vagy bonyolult dolgokat feluletesen.
© halgatyó2007. 02. 15.. 16:24||#67
Több hozzászólásban is szerepel a problémák említése, pl. "aki havat lát az ablakon kinézve..." utána pedig szigorúbb és még szigurúbb meg még legszigorúbb környezetvédelmi szabályok meghozatalát tartják indokoltnak.

Nos, nézzük meg: mit jelent az, hogy SZABÁLY? Az bizony kötelezõ dolgot. Kényszert és erõszakot. Rendõrt, kommandóst, ellenõröket, ellenõrzésre alkalmas készülékeket, hivatalok és +bíróságok fenntartását, stb. Mind-ennek ára van.

Az ár kettõs:
-- Egyrészt a közvetlen ár: a hivatalnokok, ellenõrök, +rendõrök fizetése és egyéb költségei, készülékek és mûszerek, stb. ára, karbantartási-fenntartási költségei.
-- Másrészt van egy nehezen megfogható ÖSSZTÁRSADALMI ÁR. Ezt valamennyien fizetjük meg. Amikor az indokoltnál szigorúbb a törvénykezés, akkor megtörténhet, hogy valós ok nélkül kriminalizálunk dolgozó, becsületes embereket. Ezeknek az embereknek a felesleges bosszantása, esetleg börtönbe zárása, vagy csak símán meghurcolása olyan társadalmi károkat okoz, amelyek igen nehezen forintosíthatók.

Még nehezebben forintosítható az emberek életkedvének elvétele, céljaik és vágyaik tönkretétele által. Aminek következtében csökken a munkakedvük, csökken a spórolási kedvük, csökken a jövõbe vetett bizalmuk.

Gondoljatok arra, hogyan vált naggyá Amerika a pionírok korában, akik a rabszolgákat messze túlhaladó mennyiségû munkát végeztek el a jövõbeli boldogulásuk érdekében.

Ez a mentalitás, ez az emberi erõforrás az, amit jobban PAZAROL el a mostanság feltörekvõ szarhatalom, sokszorta keményebben pazarolja és rombolja, mint a környezetet!

Aki a vitapartnerek közül figyelmesen elolvasta már a Podmaniczky tervet, és tudja, hogy az mivel fog járni és mi maradt ki belõle, az tegye fel a kezét. Pedig ez csak egyetlen kiragadott példa, apró láncszem egy évek óta tartó folyamatban